Balogh Attila, G. Balogh, családi nevén Gajdos (Kolozsvár, 1937. szept. 16.) – író. Középiskolai és egyetemi tanulmányait szülővárosában végezte, közben üvegolvasztó és rakodómunkás. 1960-ban államvizsgát tett a Babeş-Bolyai Tudományegyetem filológiai karán. 1961 óta a kolozsvári Nyomdaipari Vállalat tisztviselője. Az Igaz Szó 1957-es novellapályázatán díjat nyert. Első kötete, a Gesztenyék és ecetfák (novellák, 1968) a Forrás-sorozatban jelent meg Huszár Sándor bevezetőjével. Második kötete kisregény: Felette nagy titok (1969). Az intellektuális próza művelője. 1974 óta figyelme a szemiotika felé fordult, s egy nemzetközi szemiotikai konferencián (Bp. 1979) Bolyai jeltudományát ismertette. Az előadás egy része megjelent (Bolyai János jel- és közléstana. TETT 1979/3).
Balogh Attila, G. Balogh, családi nevén Gajdos (Kolozsvár, 1937. szept. 16.) – író. Középiskolai és egyetemi tanulmányait szülővárosában végezte, közben üvegolvasztó és rakodómunkás. 1960-ban államvizsgát tett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem filológiai karán. 1961 óta a kolozsvári Nyomdaipari Vállalat tisztviselője.
Az Igaz Szó 1957-es novellapályázatán díjat nyert egy háborús-apokaliptikus írással. Első kötete, a Gesztenyék és ecetfák (novellák, 1968) a Forrás-sorozatban jelent meg Huszár Sándor bevezetőjével. Második kötete kisregény: Felette nagy titok (1969). Az intellektuális próza művelője. 1974 óta figyelme a szemiotika felé fordult, s egy nemzetközi szemiotikai konferencián (Bp., 1979) Bolyai jeltudományát ismertette. Az előadás egy része megjelent (Bolyai János jel- és közléstana. TETT, 1979/3.).
Kántor Lajos a Korunkban néhány mondat erejéig említést tesz művészetéről: „… G. Balogh Attila azonban teljes mélységében éli – legalábbis novelláiban – a már-már kafkai félelemmé növő magányt, de a novellisztikus kiírással ugyanakkor ellentmond hősei csak-befelé-élésének, végét akarja vetni e szorongásoknak, hogy harmonikusan beilleszkedhessék az emberek közösségébe.” (Korunk, 1968/8.)
Az 1990-es években Gál Máriával és Imreh Ferenccel állították össze a Fehér könyvet, amely az 1944. őszi magyarellenes konfliktusról szól, kitér az észak-erdélyi, székelyföldi és dél-erdélyi vérengzésre, és közli ez utóbbi terület magyar áldozatainak névsorát is.
1992-ben írt, A kapusszoba álma c. drámanovellájával elnyerte a Lakitelek Alapítvány különdíját és a Széchenyi Társaság színműpályázatának különdíját.
Munkái
Kötetei
Gesztenyék és ecetfák (novellák. Buk., 1968.); Felette nagy titok (kisregény. Buk., 1969.); Besúgói jelentés. Esszénovella a csapdáról (Kv., 1995.); Fegyenek az utcában (Kv., 2000.);
Társszerzőkkel
Fehér könyv az 1944. őszi magyarellenes atrocitásokról (Gál Máriával és Imreh Ferenccel. Kv., 2000.);
Gyűjteményes kötetekben
Akikért nem szól a harang és A szentmihályi vérfürdő. In: Akik imádkoztak üldözőikért II. (Kv., 1996.); Bolyai János és a jelek (Fekete Istvánnal). In: A kezdetektől a máig – A modern magyar szemiotika olvasókönyve (szerk. Balázs Géza és Voigt Vilmos. Bp., 2003.);
A színházból kiábrándult ember állásfoglalása. Korunk, 1967/5., 680–681.; Bolyai János jel- és közléstana. TETT, 1979/3., 11–12.; Költészetről, kritikáról, esszéről. Korunk, 1983/3., 252–259.; Líra és egyéniség. Igaz Szó, 1984/9., 261–266.; Németh László: Égető Eszter. Korunk, 1985/5., 421–422.; „Tévedtél? Győztél?… A karaván halad”. Igaz Szó, 1985/6., 553–556.; Három karcolat. Igaz Szó, 1985/10., 339–341.; Hóban (karcolat). Igaz Szó, 1986/4., 333–334.; Katóka bácsi biciklije (novella). Korunk, 1987/2., 133–135.; Hidak – Eugen Simion: Élmények kora, vallomások kora (kritika). Korunk, 1990/1., 135–136.; Napló (novella). Korunk, 1990/5., 578–583.; A transzszilvanizmus román nézőpontból avagy: miért köpött a nagy történész a nemzet öreg tanítója felé? Korunk, 1991/10., 1275–1278.; Holnap-madárka – Cselényi Béla: Holnap-madárka (kritika). Korunk, 1992/2., 120–123.;
Irodalom
Kántor Lajos: Megújuló forrás – Egy könyvsorozat ürügyén. Korunk, 1968/8., 1134–1140. – Kortárs magyar írók 1945–1997 (http://mek.niif.hu/00000/00019/html/b1.htm)