Bányai László, B. Bányai, eredeti családi nevén Baumgarten (Körösbánya, 1907. nov. 17. – 1981. jún. 3., Bukarest) – közíró, történész, docens doktor. Ifj. ~ László apja. Apai ágon Hunyad megyei bányász, anyai ágon csíki közszékely család származéka. A gyulafehérvári Majláth-főgimnázium elvégzése után Budapesten, majd Grenoble-ban és Párizsban folytatta egyetemi tanulmányait. 1930-tól 33-ig Csíkszeredán középiskolai tanár, 1933 őszén kommunista tevékenységéért letartóztatták s állását elveszítette; 1934 nyarán házasságot köt Gerő Margit tanárnővel, aki vele együtt vesz részt az antifasiszta mozgalmakban. 1934-től 40-ig a MADOSZ központi titkára Kolozsvárt, 1940 és 1942 közt Brassóban, majd 1944-ig Temesvárt illegális vezető pártaktivista. A felszabadulás után az MNSZ végrehajtó bizottsági tagja, 1948-tól nemzetgyűlési képviselő, az Elnöki Tanács tagja (1948–52), miniszteri tanácsos (1950–52), egyetemi tanár, a Bolyai Tudományegyetem rektora (1952–56), miniszterhelyettes (1956–58), a bukaresti Történeti Intézet aligazgatója (1959–66), 1970-től a Társadalom- és Politikai Tudományok Akadémiájának egyik alelnöke, Románia Szocialista Köztársaság Akadémiájának levelező tagja.
Irodalmi pályaíve saját vallomása szerint „a neokatolicizmus, majd eklekticizmus állomásain át jut el a marxista szemléletig és harcos antifasizmusig, s a doktriner balosságokat leküzdve a szocialista humanizmusig”. Először versekkel jelentkezik 1923-ban a Pásztortűzben; munkatársa a Cimborának, 1925-ben részt vesz a Vasárnapi Újság ifjúsági ankétján. Verseit közli az Ellenzék irodalmi melléklete. Franciaországból mint egyetemi hallgató irodalmi leveleket írt a Jóbarát számára (1928–29), az Erdélyi Fiatalok főmunkatársa (1930). Az erdélyi románok, magyarok, németek sorsközösségéről ír a párizsi Le Monde Nouveau c. folyóiratban La Transylvanie, Suisse orientale címen (1931). Tanulmányai jelentek meg az Erdélyi Tudósító és Erdélyi Helikon hasábjain (1931–32), az erdélyi eredetiség és európai műveltség összhangjáról; versekkel szerepel az Új Arcvonal antológiában (1931), a következő évben pedig Dávid István álnéven a Korunkban marxista módszerrel elemzi a fiatal erdélyi magyar értelmiség társadalmi és politikai helyzetét.
Ebben az időben válik az RKP irányította Falvak Népe radikális parasztlap munkatársává, majd 1933 márciusában kilép az Erdélyi Fiatalok főmunkatársai sorából. A Brassói Lapokban és a Korunkban megjelent irodalmi közleményei, vitaírásai a haladó magyar értelmiség népszolgálatát, a román demokratikus erőkkel való szövetkezését és nemzetközi horizontját hirdették; főtitkára volt az 1934-ben megalakult MADOSZ politikai tömegszervezetnek, mely a demokratikus népi egységért és a nemzetközi jogegyenlőségért harcolva a Petru Groza vezette Ekésfronttal lépett szövetségre, s az antifasiszta fronton sorakozott fel. Szerkesztette a MADOSZ hetilapjait (Székelyföldi Néplap, Igazság 1934–35), baloldali havi szemlét indított Jövő címmel (1935), népfronti alapról bírálta a Vásárhelyi Találkozó balos-szektáns kifogásolóit (1937), s közös küzdelemre szólított fel a fenyegető hitleri imperialista hódítás ellen. A magyarság a Dunavölgyében c. kötetében ezer év történeti tanulságát idézve szólítja antifasiszta egységbe a magyar és román népet, majd 1938-tól a betiltott MADOSZ Magyar Szó c. hetilapját irányítja Kolozsvárt. A bécsi diktátum után a romániai katonai-fasiszta diktatúra elleni harcban az RKP bánsági román és magyar nyelvű illegális lapjainak irányítója.
Új lendületet kap publicisztikája a felszabadulás után. A brassói Népi Egység és a kolozsvári Világosság hasábjain megjelent vezércikkei (1944–48) irányt szabnak a honi magyarság önmegfogalmazása számára (A valóságot be kell vallani, A tisztánlátás életkérdés számunkra, Győzni fogunk a nehézségeken, A nemzeti kérdés a demokrácia kérdése). Később az Utunk, Romániai Magyar Szó és Előre hasábjain is új történelemszemléletet hirdet, a honpolgári tudatot fejleszti, s a nacionalista történelemhamisításokkal szemben közös román és magyar szabadsághagyományokat értékel. Történelmi szakfolyóiratokban románul és a Korunkban magyarul megjelent értekezései a sok százados közös hagyományokra, a nemzetiségi közélet demokratikus alakulására, az osztályharc és ellenállási mozgalom hazai magyar eseményeire, a közös szocialista haza építésére vetnek világot. Mint koordináló szerkesztő vesz részt A magyar nemzetiség története és testvéri együttműködése a román nemzettel (I. 1976), valamint a Studien zur Geschichte der deutschen Nationalität und ihrer Verbrüderung mit der rumänischen Nation (I. 1976) c. kötetek összeállításában.
Munkái: A magyarság a Dunavölgyében (Kv. 1938); Harminc év. Jegyzetek a romániai magyarság útjáról (1949); Együtt élünk, együtt építünk (cikkek, tanulmányok, 1957); Tavaszi szél (versek, 1958); Hosszú mezsgye (esszék, jegyzetek, 1970; bővített 2. kiadás 1974); Közös sors testvéri hagyományok (1973. Románul 1971, franciául 1972); Kitárul a világ (Önéletrajzi jegyzetek, 1978); Válaszúton (Önéletrajzi jegyzetek, 1980). Műfordítása: André Gide: A tékozló fiú hazatérése (Erdélyi Helikon, 1931).
(B. E.)
Jancsó Elemér: Vallomások az ügyről. Utunk 1958/11. Robotos Imre: Együtt élünk, együtt építünk. Korunk 1958/4. Méliusz József: Tavaszi szél. Jegyzet B. L. verskötetének margójára. Előre 1958. szept. 10. Balogh Edgár: B. L. pályaíve. Igaz Szó 1970/5; újraközölve Mesterek és kortársak, 1974. 400–405. Gáll Ernő: Egy értelmiségi nemzedék útja. Korunk 1970/6. Lőrinczi László: Hosszú mezsgye. Előre 1970. jún. 12; uő: B. L. a gyökerekről. Utunk 1979/7. Kocziány László: B. L. könyvéről. Igaz Szó 1973/5. Fodor László: Közös sors, testvéri hagyományok. Utunk 1974/14. Jordáky Lajos: Könyv a közös múltról. Korunk 1974/10. Herédi Gusztáv: Dokumentum és tanúság. Korunk 1975/1. Fodor Sándor: Önéletírás irodalmi esemény. Korunk 1979/4. Mózes Huba: A történész önéletírása. Utunk 1980/46.