Brassói Lapok 1. Politikai napilap, 1895. jan. 1-jén indult két kisebb lap, a Brassó és a Brassói Magyar Újság fúziójából. Első szerkesztője Hargittai Béla, kiadója Grünfeld Vilmos nyomdatulajdonos, aki a lap társtulajdonosa maradt egészen megszűnéséig. A helyi jellegű lap jelentősége az I. világháború után növekedett meg. Főszerkesztője 1919. jan. 2-től 1937 végéig Szele Béla, 1938. jan. 1-től 1940. aug. 30-ig Kacsó Sándor, felelős szerkesztő Kocsis Béla, majd Kakassy Endre. A lap előbb konzervatív jellegű volt s fenntartás nélkül támogatta az OMP-t. Politikai, közgazdasági, jogi, tudományos és sportcikkek, bő riportok mellett jelentős irodalmi és művészeti anyagot is közölt, főleg a vasárnapi számok mellékleteiben. „Tárcaújság” (1922), majd „Vasárnapi Lapok” címen (1932-33) külön irodalmi mellékletet adott ki.
A lap névvel nem jelzett, de valóságos szerkesztője egy ideig Móricz Miklós, Móricz Zsigmond öccse; belső munkatárs Halász Gyula (vezércikk), Horvát Henrik (művészet), Teleky Dezső (gyermekrovat), Seidner Imre (külpolitika), Joó Győző (közgazdaság) és Ritter Sámuel (sport). A lap helyi jellege ellenére már ebben az időszakban is rendszeresen közölte Bartalis János, Benedek Elek, Szántó György, Szombati-Szabó István, Magyarországról Móricz Zsigmond, Juhász Gyula, Tersánszky J. Jenő és mások írásait; folytatásos regényeket publikált, a „Koronás regények” és „Milliók könyve” sorozatban irodalmi műveket adott ki. A lap életében 1924-ben alapvető változás következett be: a vállalat ügyvezető igazgatója, majd 1928-tól tulajdonosa, Kahána Bernát a lapot országos jellegű és jelentőségű, korszerű polgári demokratikus sajtószervvé fejlesztette. Bár a főszerkesztő névleg továbbra is a konzervatív Szele Béla maradt, a lap ténylegesen előbb a munkásmozgalomhoz közel álló Füzi Bertalan, majd a népi demokrata Kacsó Sándor irányítása alá került. A szerkesztőség belső tagjai közt van ez időben Benamy Sándor, Finta Zoltán, Kőrösi-Krizsán Sándor, Mikes Imre, Nagy Karola, Pogány Marcell, a világgazdasági tájékoztatást adó Halász Sándor, később Gárdos Sándor, Karács Andor, Korda István, Kőműves Géza. Széles vidéki szerkesztőhálózat alakult ki, segítségével minden érdekelt város és megye híranyaga, problémaköre rendszeresen tükröződhetett a lapban; Bukarestben Farkas Aladár, Kolozsvárt Ruffy Péter, Aradon Molnár Tibor, Temesvárt Méliusz József volt a helyi szerkesztő. Előtérbe került a legnagyobb példányszámot felvevő Székelyföld: Marosvásárhelyről Benczel Béla és Kovács György, Székelyudvarhelyről Tomcsa Sándor, Sepsiszentgyörgyről Tamás Gáspár és Jakab Antal, Csíkszeredáról Ferencz Gyárfás tudósított. Rövid ideig a szerkesztőségben dolgozott Salamon Ernő és Simon Magda, irodalmi tájékoztatóival tűnt fel Látó Anna.
A ~ rendkívüli szerepet töltött be az irodalmi életben. Amikor az Erdélyi Helikonban a Vallani és vállalni-ankét 1929 októberében megindult, a ~ szélesítette az írók erkölcsi elkötelezettségéről folyó vitát országos méretűvé. Kacsó Sándor Gyávák voltak-e az erdélyi magyar írók? c. írása s nyomában számos hozzászólás itt jelent meg.
A 30-as évektől kezdve a lap rendszeresen közölte a radikális polgári, népi és kommunista írók elbeszéléseit, verseit, regényeit. A Gábor István szerkesztette irodalmi mellékletben Bárd Oszkár, Berde Mária, Károly Sándor, Kovács György, Molter Károly, Tabéry Géza, Tamási Áron, Tomcsa Sándor, Szemlér Ferenc, Szentimrei Jenő mellett a munkásmozgalmat képviselő Brassai Viktor, Korvin Sándor, Méliusz József, Nagy István, Salamon Ernő elbeszélései, esszéi, versei jelentek meg, állandóan szerepelt a kortárs magyarországi haladó irodalom, helyet kapott Balogh Edgár publicisztikája, a lap közölte Jordáky Lajos, Józsa Béla, Szabó Árpád írásait. A vezető publicista Kacsó Sándor, akinek hétről hétre jelentek meg közvéleményt formáló vezércikkei a nemzetiségi politika és kultúra témáiról, így harcos írásai a bankok székelyföldi uzsorapolitikája ellen vagy az antifasizmus nemzetközi kérdéseiről; emlékezetessé váltak bátor kiállásai a fenyegetett köztársasági Spanyolország mellett. Ugyanitt jelenik meg a 30-as években Tamási Áron Tiszta beszéd c. publicisztikai sorozata, tanúsítva az író felelősségét és közéleti elkötelezettségét. Jóllehet a lap az országos politikában továbbra is támogatta az OMP-t, mégis bírálta annak az arisztokrácia és nagypolgárság érdekeit képviselő vonalát, s állandó vitában a párt-hivatalos Keleti Újsággal, azokat a törekvéseket segítette, amelyek a magyar nemzetiség demokratikus szervezését és a haladó román erőkkel való összefogást sürgették. A román szellemi és közélet rendszeres ismertetője ebben az időben Kakassy Endre volt.
A lap indította el Tamási Áron cikksorozatával (1936. ápr. 5–12.) a „cselekvő ifjúság” vitáját, felkarolta a Vásárhelyi Találkozó gondolatát, helyet adott minden véleménynek s visszaverte az értelmiség népfronti összefogása ellen indított támadásokat. Ajándékregénytár címmel népszerű társadalmi regénysorozatot jelentetett meg, támogatta az ÁGISZ népművelő mozgalmát és Erdélyi magyar évkönyv (1937) c. kiadványában felmérte a hazai magyar közélet csaknem minden kérdését. 1925 és 1938 között évente kiadta a Brassói Lapok Könyvnaptárát, ill. Kisnaptárát, borítékcímen Brassói Lapok Nagy Regélő Naptára, Brassói Lapok Gazda Naptára, Brassói Lapok Családi Naptára, Népújság Gazda Naptára változatban is.
A lap 1940 őszén a vasgárdisták fenyegetésére szűnt meg, sorsában osztozott testvérlapja, a Népújság is.
(J. L.)
2. Az RKP Brassó megyei bizottsága és a megyei néptanács hetilapja. Az 1963. márc. 1-től Új Idő címmel kiadott hetilap folytatásaként 1969. júl. 24-e óta jelenik meg a régi ~ emlékét felidéző új név alatt. Főszerkesztője Albert Sándor, főbb belső munkatársai Ábrahám János, Apáthy Géza (meghalt 1976-ban), Bartha Albert, Fazakas István (meghalt 1979-ben), Irinyi Kiss Ferenc, Mag Péter (1972-ig), Madaras Lázár, Szenyei Sándor, Váradi Mária; irodalmi szerkesztője Ritoók János (1967–69), Lendvay Éva, majd Sipos András; művészeti szerkesztő Csutak Levente. A politikai és ideológiai anyag, termelési és közigazgatási témakörök mellett rendszeresen közöl irodalmi, színházi és képzőművészeti anyagot, országos igénnyel.
Már az Új Idő-szakasz jelentős vállalkozása volt Beke György Csángó krónika, 1968 c. írása és Láng Gusztáv – Veress Zoltán Colloquium c. levélváltása (1968, könyvalakban Boríték nélkül, Kv. 1970) a közélet erkölcsi kérdéseiről. A ~ szakaszban a közművelődéshez járult hozzá Ficzay Dénes és Szikszay Jenő magyar irodalomtörténeti sorozata, a lap lexikonszerű képes írói albuma (1972) s Kicsi Antal Kis irodalomtörténet c. folytatásos közlése a romániai magyar írókról (1973-74). A történelmi tárgyú cikksorozatok közül jelentősebbek Szabó Sámuel Brassó egykor és A brassói labdarúgás története (mindkettő 1973-74), Dáné Tibor Szeptember végén (1974) és Apáczai üzenete (1975), valamint Binder Pál Lapok Hétfalu krónikájából (1975) és Testvérfalvak az Olt-kanyarban (1976) fejléc alatt futó írásai. Újabban Krajnik-Nagy Károly Három nyelven a Cenk alatt c. interjúsorozata (1979-80) román, magyar és szász írókat, szakembereket szólaltat meg az alkotó együttélés szellemében.
A lap szerkesztősége mellett irodalmi kör jött létre Sipos András vezetésével, mint a szerkesztők, írók és egyetemi hallgatók közös vitafóruma és irodalmi kísérletező műhelye.
(Sz. S.)
Kőműves Géza: A Brassói Lapok haladó hagyományairól. Korunk 1968/2. Szemlér Ferenc: Doktor Borgisz (Móricz Miklósról). Kortárs, Bp. 1970/10. Beke György: A családfa (Kahána Bernát nekrológja). A Hét 1972/15; uő: Lapok Brassóban. Utunk 1974/17. Kacsó Sándor: A Cenk alatt. A Hét 1972/22–26; újraközölve Fogy a virág, gyűl az iszap. 1974. 11–58. Méliusz József: Sors és jelkép… 2. kiadás. 1973. 359–368. Szabó Sámuel: Brassó hírlapirodalma. Kézirat 1979. Kántor Lajos: A B. L. fóruma. Régi lapok új lapok. Korunk 1980/6. Mózes Huba: A B. L. irodalomszolgálata 1927–1940 között. NyIrK 1980/1.