Jancsik Pál (Brassó, 1936. nov. 12.) költő, műfordító. Szülővárosában érettségizett, 1954 őszétől Kolozsvárt él. A Bolyai Tudományegyetemen 1959-ben magyar tanári diplomát szerzett; tagja volt annak a diákcsoportnak, amely a *Forrás első nemzedékének magvát alkotta. Államvizsga után fél évet szerkesztőként az *Utunknál dolgozott. 1960-tól 1970-ig az Ifjúsági Könyvkiadó, 1970től a *Dacia szerkesztője. Kiadói munkájának legjelentősebb része a Tanulók Könyvtára sorozat szerkesztése, amely igényes válogatásban, irodalomtörténeti apparátussal juttatja el főképpen a magyar, kisebb mértékben a világirodalom klasszikus műveit a tanulóifjúsághoz és a szélesebb olvasóközönséghez. Fiatal romániai magyar költők verseiből 1974-ben antológiát állított össze Varázslataink címmel. Egy-egy kötetet válogatott Szabó Lőrinc (1971) és Juhász Gyula (1975) lírájából.
Szomjas tenger c. *Forrás-kötetéhez (1963) *Kiss Jenő írt előszót, aki mint költő-szerkesztő már a brassói középiskolásban felfedezte a tehetséget. Ebben a rokon költői hang is szerepet játszott: kettejük lírája ugyancsak a természet, az erdélyi táj bűvöletében fogant, s a munka tisztelete, az építés dicsérete szintén meghatározó motívuma az induló költő műveinek. Mégis a riport-versek divatja idején meglepetésként hatottak költeményei, mert a leírást a lírai élmény hitelesítette, a látvány többnyire egységben jelentkezett nála a belső impulzussal (Zápor, napsugár; Agitáció). Nem idegen tőle Áprily és Dsida költői öröksége, az elégiára hangoltság és a játékos formákba bújtatott meditáció. Gyermekeknek írt legjobb verseit is ez emeli az alkalmiság fölé (Hintaló). Második verseskönyve, a Fűszálon csillag (1968) s még inkább a Szavak szemek (1979) ennek a költői hangnak további, lassú, de határozott érlelődését bizonyítja. Már ritkábban értelmezi a képeket, az *eszme illusztrálását sikerül elkerülnie, leírásait feszültebbé teszi a néhol sejtelmes-szimbolikus színváltás. Amikor mégis maga értelmez, a versen belül, ironikus-önironikus módon teszi, vállalva az ódivatúság vádját. Hisz az örök lírai témákban (természet, szerelem, gyermek), bízik az emberi szó erejében, "szavak szemek" egymásra találásában. Harmadik kötetének címadó verse a költészet misztériumának megragadása; szinte eszköztelenül, egyszerre mutatja fel benne az egyént és a közösséget, a múltat és a jelent, a konkrétat és az általánost, a szépséget és a felelősséget, tulajdonképpen két szó variálásával.
Műfordítói tevékenysége ugyancsak jelentős. Elsősorban a klasszikus és kortárs román líra tolmácsolója, de fordított németből is (Hölderlin, Paul Celan). Társszerzője a Szivárvány c. gyermekvers-antológiának (1961), közreműködött Mihai Beniuc Legszebb versei fordításában (1962), továbbá a román népballadákat és népdalokat tartalmazó Kihajtott a bükk levele (Bp. 1961) és Hej, zöld levél (1966) c. kötetekben, az Építő Amfion (1967) és a Csillagok születése (1972) c. antológiákban, Eminescu és Coşbuc magyar gyűjteményes kiadásában. Román gyermekversek (Nina Cassian) tolmácsolása mellett két önálló műfordításkötete jelent meg: Ion Vinea elbeszéléseinek válogatása (Sóhajok paradicsoma, 1975) és Ioan Alexandru legszebb versei (1976). Románra Tudor Balteş fordította néhány versét (Tineri poeţi maghiari din România. Generaţia "Forrás", 1979).
Egyéb munkái: Tavaszi tánc (gyermekversek, 1965); Verőfényben (gyermekversek, 1976).
(K. L.)
Szász János: 3. P.: Szomjas tenger. *Előre 1963. júl. 10. Majtényi Erik: Szóljon csak az a hegedű… *Előre 1963. nov. 9. *Veress Zoltán : J. P.: Fűszálon csillag. *Utunk 1968/28. Salamon László: A "törékeny szépség" és a "bátor jóság" költője. *Igazság 1968. nov. 27. Kántor Lajos: A költészet misztériuma. *Utunk 1979/39. Borcsa János: "Szárnyalj föl, ének". *Korunk 1980/3.