Mikola András (Nagypeleske, 1884. márc. 17. 1970. júl. 4. Nagybánya) festőművész, a nagybányai második nemzedék számottevő alkotója és pedagógusa. A kolónia szabadiskolájában, Budapesten és Párizsban szerezte meg *művészeti ismereteit. Szülei kívánságára folytatott jogi tanulmányait megszakítva Szablya-Frischauf Ferenc budapesti magániskolájában döntött véglegesen a művészpálya mellett. 1905-ben Szatmár vármegye ösztöndíjával utazott Párizsba, ahol előbb az Académie Julian, majd az Académie Délécluse tanfolyamait látogatta. Pár hónapig (1908-09) a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán Ferenczy Károly irányításával tanult, ezután nyáron Nagybányán, télen Budapesten dolgozott önállóan. Az 1912-es nagybányai jubiláris kiállításon nagyobb képgyűjteménnyel jelentkezett. Hosszabb tanulmányutat *tett Olaszországban és Németországban, hazatérve véglegesen Nagybányán telepedett le.
Korai figurális művein (így az 1906-os Önarcképén) Cézanne hatása érződött, később azonban a nagybányai *művészet klasszikus hagyományaiba kapcsolódott be. Gazdag termésű tájképfestészete impresszionista-naturalisztikus fogantatású.
A Nagybányai Festők Társaságának (NFT) megalakulásától kezdve (1911) tagja volt; csoportkiállításaikon rendszeresen részt vett. *Thorma János visszavonulásakor, 1927-ben az NFT elnökévé választották, s ugyanakkor Krizsán Jánossal és Börtsök Samuval együtt megbízták a festőiskola vezetésével. Elnöki tisztségét 1937-ig, az NFT-nek a nacionalista támadások következtében történt megszűnéséig tartotta meg, a tanítást azonban Krizsán Jánossal együtt később is vállalta (1940-44). Nehéz történelmi időkben védelmezője és fenntartója lett a nagybányai kolónia hagyományainak.
Egyéni kiállítása volt 1926-ban a budapesti Ernst Múzeumban, 1932-ben Kolozsvárt. 1944-ben részt vett a Szinyei Merse Pál Társaság kolozsvári kiállításán.
A II. világháborút követően visszavonultan élt, csak 1957 után kapcsolódott be ismét a *művészeti-társadalmi életbe. Műveiből 1961-ben Nagybányán, 1964-ben Bukarestben szerveztek gyűjteményes kiállítást. Magas állami kitüntetéseket kapott: az Érdemes Művész címet (1964) és az RSZK Csillaga érdemrendet (1966).
Emlékirataiban pályaalakulásáról, tanulóéveiről, párizsi és itáliai élményeiről számolt be, és festőtársairól rajzolt megelevenítő képet. Visszaemlékezései előbb folytatásokban (*Utunk, 1968), majd kötetbe válogatva jelentek meg (Színek és fények. Kv. 1972). Festményeiből őriz a budapesti Magyar Nemzeti Galéria, valamint számos romániai köz- és magángyűjtemény.
(M. J.)
Réti István: A nagybányai művésztelep. Bp. 1954. Murádin Jenő: "Az utolsó nagybányai." *Igazság 1970. júl. 14. Banner Zoltán: A természet ura. *Utunk 1970/29.