Pásztortűz önmeghatározása szerint "irodalmi, művészeti és képes folyóirat" (az első két évben még "társadalompolitikai" is). Kolozsvárt jelent meg: első száma 1921. január 9-én, az utolsó 1944. február 15-én. Az 1915 szeptemberében *S. Nagy László által indított Erdélyi *Szemle jogutódjaként annak évfolyamszámozását is átvette, tehát a VII. évfolyammal indult. Az 1923/32. lapszámig hetilap, aztán az 1924/8. számig kéthetenként, 1937 végéig havonta kétszer, 1938-tól havonta egyszer jelent meg. Az előrevetülő háborús nehézségek miatt már 1938-39-ben többször adott ki összevont számokat, ugyanezek az okok vezettek megszűnéséhez is.
Miután a *Minerva Rt. az Erdélyi *Szemlét megvásárolva útjára indította, neve összeforrott a *Reményik Sándor nevével, aki 1923 aug. 1-ig főszerkesztőként, 1927-30 között a szerkesztőbizottság tagjaként, majd főmunkatársként, 1934-től újra főszerkesztőként, 1938-tól pedig mint laptulajdonos is szerepel impresszumában, halála után pedig nevét a folyóirat "alapító"-ként viseli.
A ~ tulajdonosaként 1922 januárja és 1924 májusa között a *Haladás Betéti Társaság szerepel (akkori főszerkesztője Nyírő József), majd visszakerül a Minerva tulajdonába. Főszerkesztője ekkor György Lajos (az 1927/5. számig), majd egy *Áprily Lajosból, Gyallay Domokosból és *Reményik Sándorból álló szerkesztőbizottság kerül az élére (felelős szerkesztő ekkor Gyallay Domokos). Az 1930/13. számtól ismét főszerkesztő áll a ~ élén, *Császár Károly személyében, aki Reményik mellett 1934-től mint felelős szerkesztő jegyzi a folyóiratot egészen az 1940/12. számig. Az utolsó években (1941-44) *Vásárhelyi Z. Emil áll a folyóirat élén.
A ~ szerkesztőségi kötelékébe tartozik még *Walter Gyula (1922-24 között felelős szerkesztő, azután igen termékeny és sokoldalú főmunkatárs), *Dsida Jenő (a folyóirat szerkesztője 1932-36 között), Kéki Béla (1936-40 között társszerkesztő és 1941-44 között a szerkesztőbizottság tagja), *Heszke Béla (helyettes szerkesztő 1943-44-ben). A szerkesztőbizottságnak 1941-44-ben tagja még Járosi Andor, Jász Pál és Tavaszy Sándor.
A ~-nek átmenetileg fiókszerkesztőségei is működnek: Nagyenyeden (*Áprily Lajos), Marosvásárhelyen (Berde Mária), Temesváron (Endre Károly), Nagyváradon (Gulácsy Irén), Székelyudvarhelyen (*Tompa László).
A ~ nevet az első szám beköszöntő cikke szerint id. Grandpierre Emil adta. Ugyanitt *programját így határozzák meg: "Azt akartuk, hogy ez a cím már magában kész *program legyen. Szabatos kifejezője célunknak. Célunk […] a magyar hagyományok megőrzése, továbbfejlesztése a magyar érzésnek, a magyar gondolatnak, a magyar hagyományok alapján, és harc, ha kell, minden olyan érzés, minden olyan gondolat ellen, amely ezektől idegen." Ezt a kezdeti harcos konzervativizmust, amely az irodalmi gyakorlatban és *programszerűen is szembenáll a radikalizmussal, a modernséggel, a későbbi idők fokozatosan oldják: a ~ hasábjain már 1922-23-ban élénk vita zajlik "az erdélyi magyar irodalom hivatásáról" (Pintér Jenő, Szabó Dezső pesti nyilatkozataira válaszul Boros György unitárius püspök és *Szabolcska Mihály mellett Makkai Sándor, *Tamási Áron szólal meg); maga a főszerkesztő foglal állást többször Ady mellett (Makkai Sándor Magyar fa sorsa c. könyve kapcsán, vagy 1928-ban a budapesti *ifjúság Ady-idézését kommentálva); felfedezi a fiatal József Attilát, s együttérző nekrológot közöl halála alkalmából *Kováts József tollából); rendszeresen beszámol a helikoni írók marosvécsi találkozóiról, s mind magyar, mind világirodalmi tájékozódásában a 30-as évektől közelebb kerül a kortárs európai fejlődéshez. Sőt amikor a 30-as évek második felében kiújul a vita a transzilvanizmus körül, itt, a ~ hasábjain is jelenik meg mérvadó hozzászólás (Vita Zsigmond: Európaiság és transzilvanizmus. 1937/1).
A ~ eredeti szépirodalmi anyagában természetszerűen a legtöbb a vers. A gyakrabban jelentkező költők: *Áprily Lajos (Erdélyből való eltávozása után is), Bárd Oszkár, Bartalis János, Berde Mária, *Dsida Jenő, Flórián Tibor, Finta Géza, Jakab Géza, Kövér Erzsébet, Krüzselyi Erzsébet, Maksay Albert, Nagy Emma, Olosz Lajos, *Reményik Sándor, Szentimrei Jenő, Szombati-Szabó István, *Tompa László, *Walter Gyula; a magyarországiak közül a Nyugat nagyjai mellett gyakran közöl Berda József, a más kisebbségi magyar irodalmakból Fekete Lajos, Mécs László. A harmincas években jelentkezett *fiatalok közül találkozunk itt Bíróné Váró Éva, Derzsi Sándor, Hegyi Endre, Jékely Zoltán, Kiss Jenő, Létay Lajos, Serestély Béla, ifj. *Szemlér Ferenc, *Varró Dezső nevével. A prózaírók közül a gyakoribbak: Balázs Ferenc, Balogh Endre, Berde Mária, Finta Zoltán, Gyallay Domokos, Kacsó Sándor, Kovács Dezső, Molter Károly, Nikodemusz Károly, Nyírő József, Sebesi Samu, *Tamási Áron. A harmincas évek végén pedig találkozunk a ~-ben Asztalos István, Bözödi György, Donáth László, Horváth István, Kovács György, *Kováts József nevével, írásaival.
A ~ világirodalmi tájékozódása eklektikus: az ókor klasszikusaitól és a japánoktól a kortárs modernekig, sőt a szovjet irodalomig terjed. Fordítói gárdája túlnyomórészt a helyi erőkből telik ki, sokszor ad helyet a folyóirat másod-, sőt harmadrangú hazai fordítóknak, s csak ritkán veszi át a magyar műfordításirodalom már bevett értékeit. Az első (1920-ig terjedő) szakaszban jelesebb és gyakrabban megjelenő költő a világirodalomból csak Baudelaire, Ivan Goll, Li Tai-po és Verlaine; a második szakaszban D’Annunzio, Goethe, Francis Jammes, Rimbaud. Novellát, rövidebb prózai írást Galsworthytól, Selma Lagerlöftől, Leonid Andrejevtől, Majakovszkijtól, Pirandellótól, Reymonttól, Strindbergtől s a második szakaszban Duhameltől és Huxleytől is találunk; időnként egy-egy regényt egészében is közöl a ~ folytatásokban (Ch. de Coster, Franz Werfel, Paul Bourget).
Látható törekvése a szerkesztőknek (és ez egybehangzik a fordítói szándékokkal is), hogy magyar fordításban megszólaltassák a klasszikus és kortárs román és szász irodalmat. Az első szakaszban a román irodalom tekintetében ez is esetleges (a költők sorából csak az Alecsandri-, Eminescu- és Emil Isac-fordításokat, a prózaírók közül Rebreanut említhetjük), az 1930-at követő időszakban válik e jelenlét gyakoribbá és a kortárs román irodalom felé kitekintőbbé: ekkor már Arghezi, Bacovia, Lucian Blaga, Octavian Goga verseivel, Brătescu-Voineşti, Gala Galaction, Mihail Sadoveanu, Ionel Teodoreanu prózájával is találkozhat az olvasó. Az erdélyi szász költők és prózaírók közül, akikkel Áprily és Reményik révén személyes kapcsolatok is alakulnak ki, Bernhard Capesius, Oscar Walter Cisek, Otto Folberth, Meschendörfer, Erwin Wittstock, Heinrich Zillich nevével kerülhetett közelebbi kapcsolatba az olvasó a ~ hasábjain.
A ~-et az irodalmi közvélemény sokáig mint egyfajta konzervativizmusba bezárkózó folyóiratot minősítette. Ennek már a második szakasz fordításirodalmi választéka is ellentmond, s az, hogy a szerzői között ott találjuk a húszas évek végén *Gaál Gábort (Ivan Goll-verseket ad a ~-nek, s az ő fordításában jelenik meg Ch. de Coster Fiatal házasok c. regénye 1929-ben, 25 folytatásban), valamint a később a *Korunk munkatársi gárdájához tartozó Brassai Viktort (Goga-fordításokkal).
A szépirodalmi anyag mellett igen gazdag a ~ irodalmi, művészeti, művelődési, sőt tudományos cikkanyaga. A szerkesztőség látható törekvése, hogy a maga polgári középrétegének rendszeres tájékoztatást nyújtson arról, ami ezeken a területeken, főleg az erdélyi magyar szellemi életben történik. Rendszeresen hírt ad az irodalmi élet eseményeiről (nem csak a ~ vidéki irodalmi estjeiről, hanem a Helikon éves írótalálkozóiról, a különböző irodalmi társaságok életéről és munkájáról. Több ízben foglalkozik a könyvkiadással, s rendszeresen közöl folyóiratszemlét, kiemelve hazai és magyarországi lapok fontosabbnak tartott írásait. Kritikusgárdáját többnyire konzervatív ízlés jellemzi (Császár Elemér, Kristóf György, Kiss Ernő, Rass Károly), a harmincas évektől kezdve viszont Jancsó Elemér, *Kováts József, Vita Zsigmond, sőt, néhányszor *Kuncz Aladár s rövid ideig *Gaál Gábor nevével is találkozunk hasábjain.
Gazdag a ~-nek a művészeti életet nyomon követő anyaga: rendszeres színikritikai rovatának gyakoribb szerzői *Gaál Gábor (1929-ben), Janovics Jenő, Kristóf György, Pálos István, Tövissi Géza, Valkó László, *Walter Gyula; az erdélyi zenei élet eseményeiről Járosy Dezső, Mannsberg Arvéd, Seprődi János, Tövissi Géza és *Walter Gyula írja a legtöbb cikket; a művészettörténeti és művészetkritikai anyagban Debreczeni László, Finta Zoltán, Gulyás Károly, Jakab Géza, Kelemen Lajos, Kós Károly, Siklóssy László, Szakolczay Béla, Tóth István, Tövissi Géza, *Walter Gyula írásaival találkozunk.
Gyakran közöl a ~ ismeretterjesztő vagy szakcikkeket a különböző társadalomtudományok témaköréből. Már 1922-ben széles körű eszmecsere indul meg egy Erdélyi Magyar Tudományos Akadémia létrehozásáról (a hozzászólók Buday Árpád, Balogh Artúr, Kiss Ernő, Rass Károly, *Szabolcska Mihály), majd amikor a terv nem válik valóra, az *Erdélyi Múzeum-Egyesület munkássága is tükröződik a ~ hasábjain. Nyelvtudományi cikkeket közöl a ~-ben Csűry Bálint, történelmi és régészeti tárgyú írásokat Bíró Vencel, Bitay Árpád, Herepei János, Kelemen Lajos, Roska Márton, filozófiai tanulmányokkal jelentkezik Bartók György, Perényi József, Tavaszy Sándor, néprajzi, földrajzi, geológiai cikkekkel Szász Ferenc, Tulogdy János, Xántus János.
A harmincas évek végén "átszervezés"-t jelent be a szerkesztőség. Ez elsősorban a ~ külsején mutatkozik meg: folyóirat-formátuma, papírja, nyomdai kivitele igényesebb művészi képanyag közlésére is alkalmassá teszi. Ebben az időszakban közli művészeti tanulmányait Bíró József, Maksay Albert, *Vásárhelyi Z. Emil, 1940 után Entz Géza, Felvinczi Takács Zoltán; színházi témájú írásokkal *Heszke Béla, Járosi Andor, Kéki Béla jelentkezik; zenei tárgyú cikkekkel mellettük Lakatos István is. Az irodalomkritikai cikkanyagban új nevek: Bözödi György, Szabó István, Szabédi László.
Az utolsó három évben (1941-44) a ~ akárcsak több két háború közötti erdélyi laptársa veszít súlyából. A nevesebb írók Budapesten találnak közlési lehetőséget, a fiatal erdélyiek a *Termés köré tömörülnek. A folyóiratot *Reményik Sándor halála után továbbvivő *Vásárhelyi Z. Emil nem tud ezekkel a kihívásokkal megbirkózni. Az anyagi nehézségek miatt kiadott összevont számok szintén elbizonytalanítják az olvasóközönséget.
A *front 1944. októberi átvonulása után kísérlet történik arra, hogy a szerkesztőségben együttálló anyagból újraindítsák a folyóiratot. Ehhez azonban a szerkesztő az új hivatalos szervektől nem kapja meg az engedélyt.
Az ideológiai megbélyegzés 1944 után a lapot és egykori főszerkesztőjét, *Reményik Sándort egyaránt kiiktatja az irodalmi köztudatból. 1971-ben olvashatjuk a ~-ről az első pozitív kicsengésű értékelést, Kántor Lajos és *Láng Gusztáv Romániai magyar irodalom c. könyvének bevezető fejezetében: "A konzervatív irodalmi körök orgánumának számított írja Kántor Lajos , ez azonban inkább csak politikai állásfoglalásaiban vagy tartózkodásaiban nyilatkozott meg, mivel igényes folyóirat szerkesztése ekkor már elképzelhetetlen volt a radikálisabb írógárda közreműködése nélkül. A konzervatív írók közül is azok voltak a folyóirat hangadói, akik kifejezésformájukkal a háború előtti Nyugat hagyományaihoz kapcsolódnak (*Áprily Lajos, *Reményik Sándor), 1929-32 között pedig a fiatalabb nemzedék igényei is teret kapnak benne: ekkoriban sorolhatta munkatársai közé József Attilát is." Nem sokkal később A romániai magyar irodalom története (1977) c. középiskolai tankönyvben is jut egy bekezdés a keretfejezetben a ~-nek, amelyről megállapítják, hogy "egy világnézetében konzervatív, de irodalmi nézeteiben, ízlésében a modernek újításai iránt is fogékony irány" fóruma, s az "Erdélyiség és nyugatos hagyomány" c. fejezetben helyt kap Áprily és *Tompa László mellett *Reményik Sándor is.
Galambos Ferenc: Pásztortűz 1921-1944. Repertórium. I-II. kötet. Bp. 1964 (Kézirat az OSZK-ban). Bokor Gizella: Pásztortűz 1921-1930. Kv. 1972 (ÁVD. A jelzett időszak repertóriumával). Bokor Kiss Anna: Pásztortűz 1931-1944 (ÁVD. A jelzett időszak repertóriumával). Kv. 1972.
Olvasóinkhoz! Erdélyi *Szemle 1920. dec. 25. *Walter Gyula: Kritikai rosta. Pásztortűz 1921. I. 32-33; uő: A negyedik félév előtt. uo. 1922. II. 26-27. *Reményik Sándor: Számvetés. uo. 1922. I. 1. A Pásztortűz Székelyudvarhelyen. *Brassói Lapok 1922/108. Nyírő József: Az új küszöbön. Pásztortűz 1923. I. 961-963. *Kuncz Aladár: Erdélyi irodalmi krónika. *Napkelet 1923. 686-688. *Reményik Sándor: Újévi köszöntő. Pásztortűz 1923. I. 1-2; uő: A Pásztortűz barátaihoz. uo. 1932/1. Hartmann János: Erdélyi irodalmunk. *Napkelet 1924. I. 481-488; II. 104-109; 1925. I. 283-286. Bitay Árpád: A Pásztortűz 1926-os szellemi mérlege. Pásztortűz 1927/1. Vékás Lajos: Az első tíz év. uo. 1930. 473-475. Gyallay Domokos: Üzenem. uo. 1932. 220. Nagy Péter: Évfordulóra. uo. 1935. 124. Kovács László: Pásztortűz. *Erdélyi Helikon 1935. 290; uő: Első emlékem a Pásztortűzről. Pásztortűz 1939. 542-545. *S. Nagy László: Az Erdélyi *Szemlétől a Pásztortűzig. Pásztortűz 1935. 129-130. Tavaszy Sándor: Pásztortűz az éjszakában. uo. 1935. 99. Réthy Andor: A Pásztortűz felelőssége. *Hitel 1943. 309-312. Kántor Lajos-Láng Gusztáv: Romániai magyar irodalom. 1945-1970. 1971. 10. Dávid Gyula-Marosi Péter-Szász János: A romániai magyar irodalom története. 1977. 11-12. A Helikon és az *Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája. I-II. 1979. Bányai László: A Pásztortűztől a *Korunkig. *Korunk Évkönyv 1981. 61-67.
(K. P. D. Gy.)