Szabó Jenő (Kv., 1867. ápr. 17. – 1934. nov. 18. Kézdivásárhely) – költő, ~ Dezső bátyja. Középiskolai tanulmányait a kolozsvári Református Kollégiumban, a teológiát Nagyenyeden végezte (1890). Papi pályáját Nagyenyeden kezdte, majd Békésgyulán, Barátoson, Illyefalván, 1901-től nyugdíjazásáig (1915) Kézdivásárhelyen volt lelkész. Nyugdíjasként 1923–34 között a Bereck központú szórvány egyházi teendőit látta el. Öccse, ~ Dezső valószínűleg róla mintázta Az elsodort falu (1919) Farczády Jenőjét, s a megsértődött költő Sz. Farczády levelei. Intimitások Szabó Dezső életéből. Az elsodort falu kritikája (Kézdivásárhely 1925–26) c. művével reagált a regényben írottakra. Az I. világháború és a forradalmak alatt, de később is nyomasztó anyagi gondok között élt, könyöradományokból temették el.
Verseit 1891-től az Ellenzék, Arad és Vidéke, Fővárosi Lapok, Erdélyi Lapok, Jó Pajtás közölte; a Székelyföld és a Székely Nép állandó munkatársa volt; jeles szónok, „aranyszájú pap”-nak nevezték. Tagja volt az Erdélyi Irodalmi Társaságnak, a Kemény Zsigmond Társaságnak, a temesvári Arany János Társaságnak. Szoros *barátság fűzte Szabolcska Mihályhoz, akinek költészete hatott is rá. A nép-nemzeti irányzat késői követőjeként főleg Arany lírájának az utánzója. Felesége korai halála után ihlető forrása többnyire a bánat, de elsiratta az I. világháború áldozatait, Trianon után pedig hirdette és vallotta az ittmaradást. A modern líra szele alig érintette. Legismertebb költeménye a Barackfa virága c., amely a költő sorsának metaforikus képe is, s amelynek korabeli népszerűségét Dávid István zenéje növelte.
Verskötetei: Versek. 1882–1892 (Nagyenyed 1893); Újabb versek. 1892–1896 (uo. 1896); Magyar szívvel (Kézdivásárhely 1906); A mélységből (Brassó 1920); Virágok a Golgotáról (Kézdivásárhely 1923); Sóhajok hídján (uo. 1923).
Reményik Sándor: Virágok a Golgotáról. *Pásztortűz 1923/33/III. – Ikafalvi Diénes Jenő: Sz. J. *Vasárnapi Újság 1923/16 = Erdélyi írók otthon. – Sz. J. (Nekrológ). Erdélyi *Napló 1934. nov. 25.
(F. M.)