Szabolcska Mihály (Tiszakürt, 1862. szept. 30. – 1930. okt. 31. Tv.) – költő. ~ László apja. A gimnáziumot Kecskeméten (1874–78) és Szarvason (1878–82), teológiai tanulmányait a debreceni Református Teológián végezte (1886). Három évig esküdt-felügyelő, egy évig senior volt Debrecenben, majd Genfben és Párizsban hallgatott teológiát (1890–92). Külföldről hazatérve, 1892 elejétől Debrecenben volt segédlelkész, majd az év őszétől Marosfelfalu lelkésze. A falusi környezet új élménye és gyermekkori emlékei, valamint papi hivatásából fakadó vallásos érzülete költészetének fő vonásaivá váltak. 1899 januárjától a temesvári gyülekezet papja, ahol három évtizeden át szolgált. Lelkészként az újításoknak, a liturgia megreformálásának, az egyházszervezet és -vezetés korszerűsítésének eltökélt híve és következetes szorgalmazója volt. Kezdeményezésére és irányításával építette fel egyházközsége az ifj. Nagy Károly és Jánosházi László által tervezett impozáns ima- és bérházat, amelyet 1902. okt. 19-én avattak fel. A város kilenc középiskolájában tanított vallást a református diákoknak. 1914-ben a Tiszántúli Egyházkerület tanácsbírájává, 1917-ben zsinati rendes taggá, 1920-ban a Bánáti Ref. Egyházmegye esperesévé választották. Többször jelölték a debreceni püspöki székre, az 1920-as évek elején és derekán is szerepelt az újonnan alakított Királyhágómelléki Egyházkerület püspökjelöltjei közt. 1926-ban visszavonult a lelkészi szolgálattól, ekkor örökös esperesi címmel tüntették ki.
A Kisfaludy Társaság 1889-ben választotta tagjává, 1903-tól a Magyar Protestáns *Irodalmi Társaság választmányának tagja, 1908-tól az MTA levelező, 1926-tól tiszteleti tagja volt. 1903-ban a tudós történésszel, Szentkláray Jenő nagypréposttal megalapította a temesvári Arany János Társaságot, amelynek húsz évig elnöke. Kezdeményezésére jött létre ugyancsak 1903-ban a Temesvári Magyar Dalárda. Hosszabb időn át felelős szerkesztője volt a Békés-Bánáti Egyházmegye Téli Újság című lapjának, az 1910-es években Raffai Sándorral együtt szerkesztette a Budapesten megjelenő Protestáns Árvaházi Képes Naptárt.
A hatalomváltozást követő első időkben nyilatkozataival, számos költeményével megkísérelte szülőföldjén maradásra késztetni a Bánság magyarságát, s személyesen is fáradozott a Trianont követő időkben a magyar intézmények megtartásán, megteremtésén. Nagy Károly erdélyi püspök társaságában többször Bukarestbe utazott, hogy szabadkőműves kapcsolatait latba vetve a minisztériumokban eljárjon egyháza, a Romániában maradt magyar reformátusság érdekében. Bukaresti román lapoknak kertelés nélküli szókimondással nyilatkozott, élesen bírálva és ítélve el az Anghelescu-féle magyar- és egyházellenes iskolatörvényt. Tevékeny szerepet vállalt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület megteremtése, hivatalos jogi és közigazgatási feltételei biztosítása érdekében. Temesvárott 1922-ben ő kezdeményezte és szorgalmazta az Országos *Magyar Párt városi és a Temes-Torontál megyei szervezeteinek létrehozását. A református parókián tartották első összejöveteleiket, megbeszéléseiket az új érdekvédelmi és politikai alakulat megteremtői. A gyárvárosi Gyárudvarban elnökletével 1922. dec. 10-én alakult meg hivatalosan az Országos *Magyar Párt temesvári, valamint Temes-Torontál megyei tagozata. Az *OMP 1922. dec. 28-án Kolozsvárra összehívott alakuló ülésén a Bánságból br. Ambrózy Andorral együtt országos alelnökké választották.
Az I. világháború után szerveződött erdélyi irodalmi életben aktívan nem vett részt, noha a *Húszak Céhe előkészületeinek idején voltak elképzelések az ő bevonására is.
Az egyházi szolgálatból visszavonulva, 1928-tól Budapesten élt, az MTA-ban dolgozott, s titkára volt a Kisfaludy Társaságnak. 1930 őszén temesvári híveit jött meglátogatni, amikor a reformáció emlékünnepének napján váratlanul – álmában – érte a halál.
Diákkorában írt verseit a Fővárosi Lapok közölte: a lap szerkesztője, Vadnai Károly mutatta be olvasóinak, s Beöthy Zsolt méltatta verseinek „magyaros és mégis újszerű hangját”.
Elsősorban a falu költője volt, az elbeszélő Gárdonyi mellett ő a falu lírájának első megszólaltatója. Az egyszerű emberek békés élete, a falut elárasztó csend, a természet szépsége, a családi élet harmóniája a forrása sajátos dalköltészetének. Még a külföldet járva is a falura emlékszik (A Grand Caféban, A salzburgi csapszékben, A Notre-Dame-i toronyóra), annak többnyire idilli képe jelenik meg előtte. Versépítkezése is a népdal szerkezetét követi. Olykor a falu és a város ellentéte is kifejezésre jut verseiben, ilyenkor borongós hangulat keríti hatalmába.
A népi-nemzeti költészet századvégi nemzedékének, a Petőfi-epigonok úgynevezett hazafias költészetének egyik legismertebb képviselője volt. A csöndes, meghitt vidéki idill volt mindennapjainak valódi közege és lírájának legfőbb eszménye, meghatározó eleme. Költőként konok következetességgel megmaradt a 19. század vége lírikusának. Stílusa, téma- és ízlésvilága szorosan a múlthoz, a letűnő korhoz, a népnemzeti irányzathoz kötötte. „Legszebb verseinek gyöngéd közvetlensége, egyszerű és finom meghatottsága s a hótiszta nyelv újfajta szépségként kapja meg az olvasót – jellemezte költészetét Várkonyi Nándor. – Nagy érzelmi komolyságú, aggódó, vallásos tisztaságú lélek, a gyengéd lírai szépségek vibrációit hiánytalanul továbbrezdítő tehetség: magyar érzése szelíd, de ösztönösen megrendíthetetlen, vallásossága a töprengésen túl mindig bizakodó keresztény lelkivilág hű és költői kifejezése. A késő népiesség benne bírja legegyénibb és legmélyebb megújítóját.”
Alkotásai általában arról tanúskodnak, hogy volt szociális érzéke. Együttérzett a szegényekkel, az elesettekkel, az árvákkal. *Szeretett volna rajtuk segíteni, de nem észlelte, nem értette meg azokat a szociális társadalmi és irodalmi feszültségeket, amelyek a századelőn egyre erősebben jelentkeztek. Neveltetése, kialakult költői eszményei, az a társadalmi réteg, amelyben forgott, hamar megnőtt népszerűsége, tekintélye, békére, nyugalomra vágyó lelkialkata mind hozzájárultak ahhoz, hogy értetlenül álljon egy számára bonyolult, vajúdó világ közepette.
A Nyugat köré tömörült fiatal költőnemzedék számára költészete az irodalmi maradiság jelképévé, legjellegzetesebb megtestesülésévé vált. A két tábor között éles, indulatos irodalmi háborúskodás robbant ki. Szabolcska a temesvári és a budapesti lapok hasábjain paródiákat közölt – Vad-Ady Endre aláírással – a „Holnapos költőkről”, akikből – véleménye szerint – „sohasem lesz holnapután”. A gúnyversekre, az elmarasztaló nyilatkozatokra Ady Endre hírlapi megnyilatkozásai, *gyilkos indulatú Üzenet Költőcske Mihálynak című költeménye, valamint Karinthy Frigyes sikerült paródiái replikáztak. *Korunkban Ady verse és Karinthy Frigyes pamfletjei sokkalta ismertebbek a magyar olvasóközönség körében, mint az ő eredeti költeményei.
Versei közül többet angol, német, francia, orosz, olasz, román stb. nyelvre is lefordítottak a 19. század végén, illetve a 20. század elején. Rímes szövegei közül jó néhány a nótaszerző Fráter Loránd, Dankó Pista, Dóczy József és társaik jóvoltából közkedvelt műdallá vált, amelyeket napjainkban is sűrűn és sokfelé énekelnek. Halálakor azonban az új költőnemzedék mérlege negatív volt: „…műveit – írta *Dsida Jenő –, néhány igazán szép versének kivételével, még életében körüllengte a mulandóság lehelete.”
Temesvárott azonban töretlen *szeretet és megbecsülés övezte, emlékét gondosan ápolják és éltetik *korunkban is. 1932-ben gyülekezete márvány emléktáblával örökítette meg emlékét. Az utóbbi évtizedekben árnyaltabbá vált irodalmi munkásságának értékelése, megítélése is. Költeményeiből válogatást jelentetett meg *Szilágyi Aladár gondozásában a Királyhágómelléki Református Egyházkerület; egy közel 300 oldalas kötet Tüskés Tibor előszavával, Tamás Andrásné válogatásában, Antalné Szabolcska Éva, fivérének unokája illusztrációival, születésének 140. évfordulója tiszteletére látott napvilágot Budapesten, 2001-ben, a Temesvár-belvárosi egyházközség 2005-ben, elhunyta 75. évfordulója alkalmából adta ki a *Szekernyés János gondozta „Az igaz élet a legszebb imádság”. Szabolcskától – Szabolcskáról c. könyvet.
Művei: Időtöltésül (prózai dolgozatok, Debrecen 1890); Költemények (uo. 1891); Hangulatok (versek, Bp. 1894); A mai napról (versek, Szászrégen 1894); Újabb versek (Bp. 1898); Versek (uo. 1898); Szabad órák (versek, uo. 1901); Áhítat és *szeretet (versek, uo. 1907); Csendes dalok (Bp. 1904); A magam ösvényén (Bp. 1907); Dalok hazulról és egyéb versek (uo. 1911); Szívem szerint (versek, uo. 1914); Válogatott versek (uo. 1918); Eszmények, álmok (versek, Tv. 1921); Válogatott versek könyve (Bp. 1922); Isten közelében (versek, Tahitótfalu 1928); Őseim nyomán (versek, Bp. 1928). Posztumusz kiadások: Sz. M. verseiből (Bp. é. n.); Válogatott munkái (uo. 2001).
Szerkesztésében jelent meg a Háborús versek könyve (Bp. 1914).
Sz. székfoglalója. Délmagyarországi Közlöny 1899. márc. 31. – Sz. és a debreceni Csokonai-ünnep. *Temesvári Hírlap 1904. okt. 30. – Sz. M. lelkészi jubileuma. *Temesvári Hírlap 1909. jan. 21. – Lovas Imre: Sz. költészetéről. Délmagyarországi Közlöny 1909. ápr. 11. – Oláh Gábor: Írói arcképek. Bp. 1910. – Tóth Árpád: Dalok hazulról. Nyugat 1910/22. – Endrődi Sándor: Sz. M. otthon. Délmagyarországi Közlöny 1911. jún. 7. – Glattfelder és Sz. Délmagyarországi Közlöny 1912. nov. 12. – Kristóf György: Sz. M. vallásos költészete. Protestáns *Szemle 1916/12; uő: Temesvár és Sz. *Keleti Újság 1929. jan. 13., jan. 26.; uő: Sz. M. és Sz. Szabó István. *Keleti Újság 1934. júl. 15.; uő: Sz. M. Erdélyben. Cluj-Kv. 1934. – Sz. M. új költeményei. Eszmények, álmok. *Temesvári Hírlap 1921. dec. 25. – Kádár Imre: Miért kell erdélyi akadémia Sz. M.-nak. *Napkelet 1922/8. – Sztura Szilárd: Sz. M. költészete. *Temesvári Hírlap 1924. márc. 25. – Borbély István: Az erdélyi irodalom és Sz. *Temesvári Hírlap 1924. márc. 25. – *Jakabffy Elemér: Sz. M. Krassó-Szörényi Lapok 1924. márc. 27. – Reményik Sándor: Eszmények, álmok. *Pásztortűz 1922. I. 313–314. Újraközölve R. S: Kézszorítás. Kv.–Bp. 2007. 313–314; uő: Sz. M. *Temesvári Hírlap 1924. ápr. 2.; uő: Sz. M. *Pásztortűz 1930. nov. 16. Újraközölve uo. 314–316. – Paál Árpád: Szavam van Sz. M.-hoz. *Keleti Újság 1924. ápr. 5. – *Szabolcska László: Gárdonyi és Sz. M. *Pásztortűz 1925/18; uő: Emlékezés Sz. M.-ról, az Édesapámról. *Temesvári Hírlap 1934. dec. 25. – Sz. M. elmondja, hogyan születtek leghíresebb költeményei. *Temesvári Hírlap 1926. dec. 26. – Pogány László: Nem márványba, de szívekbe vésve él…Temesvári Hírlap 1928. szept. 7. – Járosy Dezső: Az ókécskei Sz.-ünnepség. *Temesvári Hírlap 1928. szept. 15. – Hajdu Frigyes: Sz. az ember *Temesvári Hírlap 1929. jan. 13. – Várkonyi Nándor: Sz. M. In: A modern magyar irodalom. Pécs é. n. [1929]. – Sz. M. *Temesvári Hírlap 1930. nov. 4. – *Dsida Jenő: Sz. M. *Erdélyi Helikon 1930/10. – Móricz Zsigmond: Sz. M. Nyugat 1930/22. – Muraközi Gyula: Sz. M. Protestáns *Szemle 1930/10. – Tavaszy Sándor: Sz. M., a vallásos költő. Kálvinista Világ 1930. dec. 15. – Ravasz László: Az ember értéke. *Temesvári Hírlap 1932. okt. 25. – Császár Elemér: Sz. M. emlékezete. Bp. 1934; uő: Sz. M. levelesládájából. Irodalomtörténeti Közlemények 1935. 192–198, 278–296, 405–425. – Okos Gyula: Kécskei vonatkozások Sz. M. költeményeiben. Nagykőrös 1935. – *Jakabffy Elemér – Páll György: A bánsági magyarság húsz éve Romániában. Bp. 1939. – Ligeti Ernő: Súly alatt a pálma. Kv. 1941. 85–86. – *Szabolcska László – Ravasz László: Sz. M. Életrajz, Debrecen 1943. – Komlós Aladár: A magyar költészet Petőfitől Adyig. Bp. 1959. – *Szekernyés János: A magyar irodalom Don Quijotéja. *Korunk 1970/11; uő: A *szeretet költője és igehirdetője. 70 éve hunyt el Sz. M. *Kút 2000. okt. 29.; uő: Temesvár reformátussága. Tv. 2002; uő: Az akácfavirágok poétája. 75 esztendeje hunyt el Sz. M. In: Mindenki kalendáriuma – 2005. Tv. 2005; uő: „Szép szülőföldem, tisztelet, becsület”. Tiszakécske a 75 éve elhunyt Sz. M.-ra emlékezett. Heti *Új Szó 2005. okt. 31. – Gazda István: Sz. M. a temesváriak emlékezetében. *Kút 2000. okt. 29. – Mandics György: A *szeretet költőjére, Sz. M.-ra emlékezve. *Új Szó”>*Temesvári *Új Szó 2000. nov. 3.
(F. M. – Sz. J.)