Szemlér Ferenc (Székelyudvarhely, 1906. ápr. 3. – 1978. jan. 9. Buk.) – költő, prózaíró, műfordító. Középiskolai tanulmányait Brassóban és Gyulafehérváron végezte, majd a bukaresti egyetem jogi karán szerzett ügyvédi diplomát. Tanulmányainak befejezése után Brassóban telepedett le, számos lap (a *Korunk, az *Erdélyi Helikon, a Nyugat, a Válasz, a Havi Szemle, a Déli Hírlap, a *Brassói Lapok, a *Kelet Népe) közölte írásait.
Költői pályája nagyjából a Nyugat második nemzedéke által bejárt utat követi. Kosztolányi és Tóth Árpád hatását mutató, nyugatos kísérletek után a húszas évek második felétől egyre több avantgárd fogantatású (többnyire az expresszionizmus jegyeit hordozó) szabadverset publikál. Visszatérő témái ekkor a modern technika, a gép iránti csodálat (Mozdonyvezető), a kozmikus természetélmény, illetve ahhoz kapcsolódóan az én-vesztés és én-teremtés érzése (Első őszi antifóna, Reggeli csendes bolyongás). A harmincas évek során egyre jobban felerősödik költészetének társadalmi radikalizmusa (Ó, költő, énekelj!, Próféta), a tömegnyomor, a kenyérharc kegyetlensége és hasonló témák eleinte inkább szabadversben, később újklasszicista *mintára, kötött formában nyernek kifejezést.
A II. világháború s vele az Erdélyt két részre vágó második bécsi döntés Dél-Erdélyben, Brassóban találja. Az ottani, központjaitól elvágott, jobbára magánműhelyekre korlátozódó kisebbségi magyar irodalmi életben nagy hatást váltott ki 1942-ben, a Déli Hírlapban közölt írása, amelyben név szerint szólította munkára a Dél-Erdélyben maradt alkotókat. Ő maga járt elöl a jó példával, a háború évei alatt fordított, regényt és emlékező prózát írt, ugyanakkor szinte a korábbiakhoz hasonló gyakorisággal és számban jelentek meg versei az erdélyi és a magyarországi irodalmi lapokban egyaránt. Voltaképpen ekkor érkezett el pályája csúcsára; az irodalmi kánonban elfoglalt helyét megszilárdító Baumgarten-jutalmat is 1942-ben kapta meg.
A II. világháborút követően a Brassóban megindított *Népi Egység főmunkatársa, szerkesztőbizottságának tagja, 1947-től Bukarestben az Állami Kiadó magyar szerkesztőségének vezetője, később a Romániai Írók Szövetségének titkára.
Majd tíz éven keresztül szinte kizárólag sematikus, a berendezkedő kommunista rendszer elvárásainak megfelelő verseket ír, csupán 1956 után talál vissza költészete régi témáihoz, elsősorban a természetélményhez. A leghétköznapibb természeti jelenségek is a bölcs beletörődéssel fogadott elmúlás, az önmagához való hűség, a teremtő életerő jelképeivé válnak az újklasszicizmus jegyeit helyenként látomásos képekkel ötvöző kései verseiben (Juhar, Diófa, Fa-irtó, Fa-ültető, Nyakék).
Az *Erdélyi Helikon második nemzedékének elismert költőtehetségeként, az 1970-es évek elején, *mihelyst a konjunktúra lehetővé tette, 1973-ban, válogatásában és előszavával jelent meg az *Erdélyi Helikon költészetét hosszú idő után (és nyilván alaposan megválogatva) először megszólaltató antológia, Az *Erdélyi Helikon költői, amely a folyóirat versanyagából válogatva *hiteles értékteremtő fórumként jelenítette meg és voltaképpen rehabilitálta az *Erdélyi Helikont és a körébe tartozó szerzőket.
Szépprózai művei közül az 1939-ben megjelent Más csillagon című, az önéletrajz és a társadalomrajz határán egyensúlyozó regénye a legjelentősebb, amely első részében a Trianon előtti kisvárosi értelmiségi létformát jeleníti meg, majd a magyar középosztály Trianon utáni deklasszálódását, illetve az immár Romániában felnövő nemzedék gyökeres életformaváltását, a létezés új kereteit kereső próbálkozásait. Az önéletrajz ide vonatkozó fejezetei ily módon szorosan kapcsolódnak 1937-ben írt, a transzilvanizmus érvényvesztettségét bizonygató röpiratához, a Jelszó és mítoszhoz.
Az ötvenes-hatvanas évek kritikusai által rendkívül nagyra becsült tézisregény-trilógiájának (Augusztustól augusztusig) első része, az Arkangyalok bukása (1947) a legértékesebb, mely dokumentumjellegű korrajzba ágyazva mutatja be az erdélyi magyar értelmiség útját a II. világháború idején. A két másik kötet a politikai elvárásoknak igyekszik megfelelni.
Irodalmi munkásságáért 1942-ben Baumgarten-díjjal (jutalommal), 1953-ban Állami Díjjal, 1973-ban a Romániai Írók Szövetsége díjával tüntették ki.
Írói neve 1938-ig I. Szemlér Ferenc.
Kötetei: Éjszakai kiáltás (versek, Kv. 1930); Ember és táj (versek, uo. 1934); Más csillagon (regény, uo. 1939); Búvópatak (versek, uo. 1940); Hazajáró lélek (emlékezések, Arad 1943); Lángoló napok (versek, Bp. 1944); Arkangyalok bukása (regény, Buk. 1947); A *tűz sebesen jár (színjáték egy felvonásban, uo. 1948); Tavaszodik (versek, 1948); A híd elkészül (három egyfelvonásos, Buk. 1949); A földalatti erdő (regény, uo. 1950); Mind több a fény (költemény a villamosításról, uo. 1951); Harcolni híven (versek, uo. 1953); Gyökerestől (szatirikus versek, uo. 1954); Válogatott versek (uo. 1956); Lépésről lépésre (válogatott tanulmányok, Mv. 1956); A hárompúpú hegy (kisregény, Buk. 1957); Búcsú az ifjúságtól (elbeszélések, uo. 1957); Dúdoló (versek, uo. 1957); Napforduló (regény, uo. 1959); Téli alma (versek, uo. 1959); Szelek tenyerén (versek, uo. 1960); Változó vidék (versek, uo. 1960); Álmok között (versek, uo. 1961); Földön, égen (regény, 1962); Legszebb versei (uo. 1962); Egy életen át (versek, uo. 1963); Augusztustól augusztusig (regénytrilógia, uo. 1963); Vándorló évek (versek, uo. 1964); A költészet értelme (esszék, uo. 1965); Minden halhatatlan (versek, uo. 1965); Különös korban (versek, uo. 1966); Libasorban (ifjúsági regény, uo. 1967); Összegyűjtött versek (uo. 1967); A sárkányok meghalnak (ifjúsági regény, uo. 1967); Versek. 1924–1944 (Deák Tamás bevezető tanulmányával, uo. 1967 = Romániai Magyar Írók); Életünk és halálunk (három dráma, uo. 1968); Versek. 1945–1965 (uo. 1969 = Romániai Magyar Írók); Évgyűrűk (prózai írások, 1930–44, uo. 1969 = Romániai Magyar Írók); Négyarcú világ (útirajzok, uo. 1970); Madárjóslat (versek, uo. 1971); Udvarhelyi Odüsszeia (három regény, uo. 1971 = Romániai Magyar Írók); Varázsvessző (versek, Kv. 1972); Fekete csillag (válogatott szerelmes versek, Buk. 1973); Kései kaszálás (versek, uo. 1973); Személyes ügy (vallomások, uo. 1975); Az álom túlsó partján (versek, uo. 1976); Fegyveres felhők (versek, Kv. 1977); Százlátó üveg (önéletrajzi jegyzetek, Buk. 1977); Emlékezés egy süvölvényre (uo. 1978); Nagy folyamok mellett (válogatott versek, Bp. 1979); Harc szélmalmokkal (esszék, Buk. 1979); Versek. 1966–1978 (uo. 1983); Lim-lom. Vidám játszadozások (gyermekversek, uo. 1986); Hajnali eső. Válogatott versek, válogatta és a bevezető tanulmányt írta *Vallasek Júlia (Kv. 2006).
Műfordításai: Mai román költők (Bp. 1940), V. Eftimiu: Az ember, aki látta a halált (uo. 1941); Karin Garson: Ócskavas nagyban (Buk. 1949); Jean Lafitte: Életre-halálra (Tamás Gáspárral, uo. 1949); Zaharia Stancu: Mezítláb (uo. 1949); *Mihai Beniuc: Ének Gheorghiu-Dej elvtársról (uo. 1951); Nina Cassian: Deli Nika (uo. 1954); P. Pavlenko: Előre az úton (Kolumbán Mózessel, uo. 1954); *Mihail Romm: Lenin 1914-ben (László Andorral, uo. 1954); Tudor Arghezi: 1907 (uo. 1956); A. Fagyejev: Vereség (Dobó Ferenccel, uo. 1956); Z. Stancu: A föld virága (uo. 1956 = Kincses Könyvtár); Veronica Porumbacu: Versek (uo. 1957); Vasile Alecsandri: Válogatott versek (uo. 1958); Tudor Arghezi: Telehold (válogatott versek, uo. 1958); Eugen Jebeleanu: Válogatott versek (Bajor Andorral és Majtényi Erikkel, Mv. 1958); Ötsarkú égi csillag (Buk. 1959); V. Alecsandri: Mezei hangverseny (uo. 1960); Al. Macedonski: Decemberi éj (uo. 1961); Bertold Brecht: A vágóhidak Szent Johannája (dráma, Bp. 1961); Mihai Beniuc legszebb versei (többekkel, Buk. 1962); Maria Banuş: Aranycsináló (uo. 1963); Robert Graves: Homérosz leánya (uo. 1968 = Horizont); Változott egekben (válogatott műfordítások, Bp. 1969); T. S. Eliot legszebb versei (Lőrinczi Lászlóval és Szász Jánossal, Buk. 1970); Marin Sorescu: Együtt álmodunk (uo. 1971); Al. Macedonski legszebb versei (uo. 1972); Zaharia Stancu: A piros fa (versek, uo. 1973); Octavian Goga legszebb versei (többekkel, uo. 1974); E. Sitwell: Káin árnyéka (Bp. 1974); Kenneth Grahame: Szél lengeti a fűzfákat (Buk. 1974 = Horizont); V. Alecsandri legszebb versei (uo. 1975); Ion *Minulescu: Nem az vagyok, akinek látszom (uo. 1977); Tudor Arghezi: Ének az emberről (uo. 1980).
K.: Sz. F. Éjszakai kiáltás. *Vasárnap 1930/11. – -rei [Szentimrei Jenő]: Három verseskötet. *Ellenzék 1930/128; uő: Sz. F.: Más csillagon. *Korunk 1939/7–8; uő: Sz. F.: Búvópatak. *Brassói Lapok 1940/97. – Dsida Jenő: Éjszakai kiáltás. *Pásztortűz 1930/11. – Kovács László: Éjszakai kiáltás. Sz. F. versei. *Erdélyi Helikon 1931/9. – Makkai László: Ember és táj. *Pásztortűz 1934/23–24. – -k. a: Sz. F.: Ember és táj. *Brassói Lapok 1935/27. – Korvin Sándor: Ember és táj. *Korunk 1935/1. – Molter Károly: Ember és táj. *Erdélyi Helikon 1935/2; uő: Más csillagon. *Erdélyi Helikon 1939/7; uő: Búvópatak. Sz. F. új versei. *Erdélyi Helikon 1940/7; uő: Sz. F.: Lépésről lépésre. *Igaz Szó 1956/9. – Rónay György: Ember és táj. *Vasárnap 1935/6. – Thurzó Gábor: A második erdélyi nemzedék költői. *Hitel 1936/1. – Finta Zoltán: Sz. F.: Más csillagon. *Keleti Újság 1939/120. – Szenczei László: Más csillagon. *Pásztortűz 1939/3. – Vita Zsigmond: Sz. F. könyve és a fiatal erdélyi írónemzedék. *Kelet Népe 1939/8; uő: Hazajáró lélek. *Erdélyi Helikon 1944/2. – Balogh Edgár: Sz. F.: Búvópatak. *Brassói Lapok 1940/27. – Szabó István: Búvópatak. *Ellenzék 1940/92. – Jánosházy György: Lángoló napok. Sz. F. versei. *Erdélyi Helikon 1944/9; uő: Az érettség versei. *Utunk 1959/26; uő: Kalandozás a világirodalom rengetegében. *Utunk 1959/41–42; uő: Hűség és szabadság. A műfordító Sz. F. In: Rím és rivalda. Buk. 1969. – Lőrinczi László: Arkangyalok bukása. Romániai *Magyar Szó 1947. okt. 17. – Méliusz József: Arkangyalok bukása. *Utunk 1947/20. – Kiss Jenő: Sz. F.: Tavaszodik. *Utunk 1948/16. – Sőni Pál: Tavaszodik. Romániai *Magyar Szó 1948. aug. 2.; uő: Harcolni híven. *Utunk 1954/1; uő: Az érettség igézete. *Igaz Szó 1959/7; uő: Az ifjú Sz. *Utunk 1968/5. – Gaál Gábor: Mind több a fény. *Utunk 1951/20. – Salamon László: Földalatti erdő. Irodalmi *Almanach 1951/1. – Bajor Andor: Jegyzetek Sz. F. költői módszeréről. *Igaz Szó 1954/2; uő: Gyökerestől. *Utunk 1954/51. – Hegedűs Géza: Sz. F.: Válogatott versek. Irodalmi Újság 1956/28. – Szabédi László: A költő tárgya. In: Nyelv és irodalom. Buk. 1956. 109–113. – Kacsó Sándor: Lesipuskások? *Utunk 1957/39. – Marosi Péter: Vágyak könyve. *Igaz Szó 1957/2; uő: A költő magánügye. *Előre 1958. máj. 24.; uő: Lírai konkrétumok és konkrét líraiság. *Korunk 1960/9; uő: Álmok között. *Utunk 1962/1; uő: Arányok és aránytalanságok. *Utunk 1963/14; uő: Kétféle ars poetica. *Utunk 1964/6; uő: Fájdalmak emléke. *Utunk 1970/18. – Gálfalvi Zsolt: Sz. F.: Dúdoló. *Igaz Szó 1958/2; uő: Társadalmi körkép és emberábrázolás. *Igaz Szó 1959/11; uő: Regényforma és életanyag. *Igaz Szó 1963/6; uő: Minden vagyok. *A Hét 1973/37. – Illés Béla: Sz. F.: Napforduló. Élet és Irodalom 1959/43. – J. Nagy Mária: Sz. F. felszabadulás utáni költészetének metaforáiról. NyIrK 1961/1. – Kovács János: A líra az eszmék birodalma. *Igaz Szó 1962/6, 7; uő: Hősök kora – a kor hősei. *Igaz Szó 1964/8. – Balogh Edgár: Emlékírás közben – Sz.-ről. *Korunk 1963/3. – Taxner Ernő: Sz. F.: Augusztustól augusztusig. *Kritika 1964/6; uő: Sz. F. új verseiről. Új Írás 1966/5; uő: A műfordító Sz. másik arca. Napjaink 1974/12. – Kántor Lajos: Vers-világ. *Korunk 1966/12; uő: Megíratlan emlékirat. *Utunk 1975/20; uő: Sz. F. sorsa. *Korunk 1976/4. – Szőcs István: Az esszé értelme. *Utunk 1966/11; uő: Varázsvessző. *Előre 1972. máj. 6.; uő: Fekete csillag. *Előre 1974. márc. 23. – Láng Gusztáv: Egy fejlődésregény – és egy regény fejlődése. *Korunk 1963/4; uő: Romániai magyar írók: Sz. F. Tiszatáj 1970. 671–674. – Pomogáts Béla: Két *komédia (Sz. F.: Apellész különös kalandja). Napjaink 1969/5; uő: Sz. F.: Négyarcú világ. *Forrás 1971/1; uő: Sz. F. hetven éve. Kortárs 1976/4; uő: Búcsú Sz. F.-től. Tiszatáj 1978/3. Újraközölve: Erdélyi tükör. Bp. 1995; uő: Költő és történelem. Sz. F. írói sorsa. Napjaink 1978/6; uő: Sz. F.: Emlékezés egy süvölvényre. Tiszatáj 1979/9; uő: Nagy folyamok mellett. Tiszatáj 1980/8. – Koltai Tamás: Sz. a drámaíró. Kortárs 1970. 1594–1595. – Marx József: Az erdélyi pestis (Sz. F.: A *mirigy esztendeje). Élet és Irodalom 1970/13. – Ágoston Vilmos: Madárjóslat. *Utunk 1971/35. – Kacsir Mária: Apellész *groteszk módra. *A Hét 1972/28. – Sz. F. emlékezete (Deák Tamás, Gálfalvi Zsolt, Jánosházy György, *Székely János írásai). *Igaz Szó 1978/2. – Demeter János: Sz. F. pályaválasztási dilemmája. *Utunk 1979/2. – Lendvay Éva: Nyolcvanöt éves lenne Sz. F. *Brassói Lapok 1991. ápr. 19. – Mózes Huba: A legrövidebb költemény. Irodalomtörténet 1992/1. – Bogdán László: És *mi még itt vagyunk. *Látó 1994/10. – Fodor Sándor: Méliusz József, Daday Loránd, Sz. F. *Látó 2002/2.
A költő önmagáról: Ahol gyermek voltam. *Erdélyi Helikon 1944. 215–222. – i: Beszélgetés Sz. F.-cel írói terveiről. *Művelődés 1958/6. – Lőrinczi László: 5 perc Sz. F.-nél. *Utunk 1960/38. – Miért is írok regényt? *Utunk 1961/45. – Kezdet. Önéletrajz. *Igaz Szó 1963/2. – Hogyan jött létre a trilógia? *Korunk 1964/8. – Az én iskolám. *Igaz Szó 1965. II. 380–382. – 5 éves írói tervem. *Utunk 1965. aug. 6. – Huszár Sándor: A hatvanéves Sz. F.-nél. *Utunk 1966/12; uő: A költőhöz illik a megrendülés (újraközölve: Az író asztalánál. Buk. 1969. 139–148). – Vallomás egy véletlen hármaskönyv elé. *Utunk 1969/20. – Doktor Borgisz. Kortárs 1970. 1588–1594. – Sz. F. műhelyében (írások 65. születésnapjára). *Igaz Szó 1971/7. – Sz. F. önmaga kifejezéséről és megvalósításairól. Beszélgetés Lászlóffy Aladárral. *A Hét 1973/28. – Ferencz Károly Antal: Estétől reggelig Sz. F.-cel. *Utunk 1975/48.
(V. J.)