Terényi Ede (Mv., 1935. márc. 12.) – zeneszerző, zenetörténész, zenei író. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte: zeneszerzést Trózner Józseftől, zongorát Chilf Miklóstól tanult, a Bolyai Farkas Elméleti Középiskolában érettségizett (1952), majd a Gh. Dima Zeneművészeti Főiskola zeneszerzési tanszakán *Jodál Gábor tanítványaként szerzett oklevelet (1958). Közben 1956-ban elnyerte az Enescu-ösztöndíjat.
1958-tól a Gh. Dima Zeneművészeti Főiskola előadója: kezdetben ellenponttant, majd összhangzattant, a ’80-as évektől zeneszerzést, majd zenedramaturgiát is tanított (ez utóbbi tantárgy bevezetése a főiskolán az ő nevéhez fűződik). Két ízben (1974, 1978) is részt vett műveivel a darmstadti modern zenei tanfolyamon, ill. fesztiválon (Internationale Ferienkurse für Neue Musik). 1983-tól a zenetudományok doktora, 1993-tól doktorátusvezető.
Zeneírói, zenetudományos munkássága egyaránt jelentős: számos zenei tárgyú kötet és esszé szerzője. Zenetudományi kutatásainak középpontjában a modern zene vertikális dimenziójának vizsgálata áll. Doktori disszertációja (A XX. századi zene 1900–1950-ig terjedő első felének összhangzattan-elmélete) e témakörben végzett kutatásainak összefoglalása. Másik jelentős kutatási területe az erdélyi magyar zeneszerzés története és stilisztikai vizsgálata.
Az Utunkban, majd a Helikon hasábjain heti rendszerességgel jelentkező zenei, illetve a zenén túlmutató, irodalmi, képzőművészeti vonatkozásokat is tartalmazó esszésorozatai jelentős részét utóbb kötetekben is megjelentette: a hetvenes években közölt írások (A modern zene útjai, ill. a Zene körül c. *sorozatok) képezik a Zene marad a zene? (Buk. 1978) c. kötet gerincét. A Paramuzikológia (esszék, Kv. 2001) c. kötet a (Para)gondolatok a zenéről, zeneszerzésről, A csodálatos 20. század a zenében, a Reflexiók című *sorozatok gyűjteménye, a Zene Tegnap. Ma. Holnap (uo. 2004) a Reflexiók, a Zenei csevegések, Zene-szó, Színek és vonalak között, Megemlékezések sodrában (Műhelyjegyzeteim) című ciklusok írásaiból ad válogatást. E miniesszékben „napok, hetek, hónapok, évek töprengéseit foglalja össze és bízza rá gondolatjátékok sziporkázó változataira, amelyek végül is a szerző ars poeticájának egészét részletezik oly módon, hogy a kötetek pars pro totói mindig is a totum pro pars erejével hassanak” (Angi István). Cikksorozatokat közölt továbbá az *Igaz Szó (Arcképvázlatok. 1983), a Korunk, A Hét, az *Igazság és a *Szabadság hasábjain, írásai jelentek meg a Revue musicale suisse című lapban is (Bern).
Fontosabb zenetudományi tanulmányai a *Zenetudományi írások (Alkotók, művek, stílusok. 1977; Adatok a XX. századi zene harmóniaelméletéhez. 1981; Zongorajáték – játék zongorával. 1986) és a Lucrări de muzicologie (Problema polivalenţei în armonizarea modernă. 1966; Tipuri de cadenţe finale în muzica contemporană. 1968; Succesiuni acordice specifice muzicii moderne. 1969; Structuri de straturi acordice în muzica contemporană. 1970; Tipuri de clusters. 1971; Lumea armonică a „Simfoniei de cameră” de George Enescu. 1979; Armonia – factor determinant al evoluţiei culturii muzicale europene. 1979; Modelul armonic central în Sonata nr. 3 pentru vioară şi pian de George Enescu. 1985) köteteiben jelentek meg.
Kötetei: Veress Sándor. Tanulmányok (Berlász Melindával és Demény Jánossal, Bp. 1982); Hajta virágai. Arcképvázlat Balassa Sándor zeneszerzőről (Dorog 1995).
Román nyelvű kötetei: Unele elemente de teorie generală ale armoniei contemporane (doktori értekezés kivonata, 1983); Armonia muzicii moderne (1900–1950) (Kv. 1983; Editura Media Musica 2000).
Zeneszerzői pályája nagyon sokarcú, stílusa évtizedenkénti jelentős változásokat mutat: első alkotó periódusát a népdal- és Bartók-hatás jellemzi (50-es évek), ezt követte a szerializmus felé fordulás (60-as évek), a zenei *grafika (70-es évek), majd a neobarokk és ezzel párhuzamosan a dzsesszmuzsika felé tájékozódás (80-as évek). Újabb műveit régi erdélyi dallamok mai hangvételű újjáélesztése, modern keretbe foglalása jellemzi.
Életművében hangsúlyos helyen állnak a vokális alkotások – számos zeneműve kapcsolódik szorosan a magyar és az egyetemes irodalomhoz: száznál is több, a magyar és a világirodalom, valamint a népköltészet remekeihez kapcsolódó vokális zenemű szerzője, amelyek műfaji szempontból is változatosak, monooperáktól vokál-szimfonikus művekig, kórusoktól dalokig.
Monooperák: Kalevala (Elias Lönnrot verseire, finn nyelven, 1999); Meophistofaust (Goethe-versekre, német nyelven, 1999); La Divina Commedia (2004); Odüsszeusz ünnepei (2005). Vokál-szimfonikus művek: Széki és székelyföldi lakodalmasok (szvit, 1959); Erdélyi lakodalom (1959, átdolg. 1969); Szerelmes dalok (népi szövegre, 1962); Népdalok Magyarlapádról (szvit, 1962); Párosjáték (1967); In memoriam József Attila (kantáta, 1967); Nem én kiáltok (I. kantáta József Attila-versekre); Te Deum Laudamus (1990); Missa in A (1991); Miseparafrázisok 17. századi dallamokra. Kórusművek: Öt madrigál vegyes karra (1972); Madrigálok női karra (1988); Madrigálok (Balassi Bálint- és József Attila-költeményekre, 1977); Öt kórus bibliai szövegekre (1990); Mise három szólamra (1993). Vokális kamarazene: Stabat Mater (Domokos Pál Péter tiszteletére, 1999); Terzine di Dante (1972); Krisztus hét szava a keresztfán (1991); Glocken (1991).
Fontosabb dalciklusai: Három dal József Attila verseire (1969); Hét dal József Attila és Tóth Árpád verseire (1956); Zene Ady-versekre (három dalciklus, 1977); In memoriam Ady (1968); Terzine di Dante (1972); Széki és csángó népdalsorozat (1981); Romantikus dalok (német szöveg, 1984); Carmina Angelica (latin szöveg, 1991); Las cantigas de Santa Maria (1992); Il cantico del Sole. 1–10 (Assisi Szent Ferenc verseire, olasz nyelven, 1994); Les Vagues de l’Ame (francia nyelven, Tristan Tzara-versekre, 1995); A hallgatás/În spatele tăcerii (Şerban Codrin-haikuk, 1998); Négy bibliai dal (a Müncheni Kódex szövegeinek felhasználásával, 1989).
Szimfonikus művek: Concertino vonószenekarra és elektronikus orgonára (1958, átdolg. 1965); Varázsmadár. In memoriam Brâncuşi (szimfonikus variációk, 1965); In memoriam Valentin Bakfark (vonószenekari szimfónia, 1978); Tér és fény (1988); Hegyek, Erdők, Álmok (1988); Erdélyi várak legendája (1994); Départ – In memoriam Benjamin Britten (szimfónia vonós kamarazenekarra, 1996); A hét torony (kamaraszimfónia); Hofgreff szimfónia (1989); Mass-Paraphrases (vonósokra, 1992); Requiem (orgonára és zenekarra); Fadrusz emlékezete (orgona, zenekar, 2001).
Versenyművek: 12 neobarokk concerto különböző szólóhangszerekre: Vivaldiana (fuvolaverseny, 1983); Lullyana (szólistákra és zenekarra, 1984); Hommage a Telemann (trombitaverseny, 1984); Baroque rapsody – Hommage a Bach (gordonkaverseny, 1984); Scarlattiana – Capriccio grazioso (hárfaverseny, 1985); Haendeliana: Rekviem *Gy. Szabó Béla emlékére (brácsaverseny, 1985); Aranyág (1986); Ezüst erdő (1987); La puerta del Sol (kettősverseny hegedűre és gordonkára, 1988); 1. zongoraverseny (1969, átdolg. 1989); A velencei névtelen (2. zongoraverseny, 1989–1991); Purcell – Epitaph (orgonaverseny, 1997); Jazzhárfaverseny.
Hangszeres kamarazene: Hegedű-zongora szonatina (1955, átdolg. 1965); Szonáta Bartók-motívumokra (1980); Sonatina burletta (gordonka-zongora, 1974); 4 vonósnégyes (1974, 1984, 1992, 1996); Gáláns táncok (1977); 3 ütőskvartett: Swinging Suite – Tahiti (1985); For Four – Hommage to America (1986); Hommage a Satie (1988); White Trajectory (szeptett, 1993); Sky-Skep – Paganiniana (kvintett, 1995); In the „botique” of Don Quijotte (szextett, 1996; klarinétre és ütőhangszerekre, 1992); Bernstein-variációk (1996); Oasii in the Demented Deserts (trió, 1997); Szonáta két ütőhangszerre (op. 17, 1980); Hegedű–zongora szonáta Bartók-témákra (1980).
Zongoraművek: Un poco alla Bartók (1957); Sonata aforistica (Bartók emlékére, 1961); Három zongoradarab preparált zongorára (1963); Zongorajáték (húsz zongoradarab, 1976); Scarlattiana (négy zongoraszonáta, 1986); Rhytmes (1991).
Orgonaművek: Composition – B.A.C.H. Mass (1967); Változatok Misztótfalusi Miklós dallamára (op. 6, 1970); Ciaconne – Hommage a Messiaen (változatok egy Messiaen-töredékre, 1978); Odae cum Harmoniis/Honterus, 1548 (1983); Septem dolores (1988); Semper Felice (1988); Messianesques – In Memoriam Messiaen (1993; folytatása a Dialogues mistiques); Isten Harsonái / Die Trompeten Gottes. In memoriam W. G. Berger (1995); Epiphania Domini (1997).
További művek szólóhangszerekre: Három prelúdium fuvolára (1, 2–3. 1961, 1972); Hegedűszólószonáta (1985).
Szerzői estet tartott Románia minden fontosabb zenei központjában, továbbá Budapesten, Pannonhalmán és Bécsben. Főbb művei elhangzottak Európa számos nagyvárosában. Műveiből számos rádió- és tv-felvétel készült, valamint egy sorozat szerzői CD. Számos zeneművének partitúráját kiadta a Bukaresti Zenei Kiadó; további orgona- és énekkari művei: Organ Music és Kóruskönyv. I. Gyermek- és női karok (mindkettő Kv. 2005).
A zeneszerzés mellett a képzőművészet is vonzza: egyéni, színes *grafikai kiállításai voltak Kolozsváron, Marosvásárhelyen (például a La Divina Commedia – 25 színes *grafika. Kv. 2007). A Dantesca (színes *grafikák, Kv. 2004). Essig József Terényi Ede – Szín, fény, zene címmel készített róla filmesszé-portrét; a multimédiás kísérlet a számítógép segítségével hangolja össze T. E. zeneszerzői és képzőművészi világát.
A Román Zeneszerző Szövetség több művét (I. vonósnégyes. 1974; In memoriam Bakfark. 1978) díjazta. A Bakfark-szimfónia 1980-ban elnyerte a Román Akadémia Enescu-díját is. 2004-ben Kulturális Érdemrenddel, Budapesten Bartók–Pásztory-díjjal (1994), Erkel-díjjal (2001) és Bartók-emlékplakettel (2006) tüntették ki.
Benkő András: T. E. *Művelődés 1970/3. – I. Sava – L. Vartolomei: Dicţionar de muzică. Buk. 1979. – M. Popescu: Repertoriul general al creaţiei muzicale româneşti. I–II. uo. 1979–1981. – Brockhaus–Riemann: Zenei lexikon. III. Bp. 1983. – The New Grove Dictionary of Music and Musicians. London 1992. – Gáspár Attila: A Nap kapujában. Beszélgetés T. E. 60. születésnapján. *Művelődés 1996/1. – Angi István: Erkel-díjasunkat, T. E.-t köszöntjük. Helikon 2001/8. – Oleg Garaz: Poetica muzicală în convorbiri. Kv. 2003. – Viorel Cosma: Muzicieni din România. Lexicon bio-bibliografic. Buk. 2006.
(B. J.)