Zsolt Béla (Komárom, 1895. febr. 7. – 1949. febr. 6. Bp.) – közíró, elbeszélő. Költőként indult, de elsősorban mint polgári radikális közíró ismert. Egész későbbi magatartását ifjúságának környezete határozta meg: a családi ház puritán zsidó szelleme, a református felekezeti elemi iskola s azt követően a komáromi bencés főgimnázium. Érettségi után a budapesti egyetemre iratkozott be mint magyar–latin szakos bölcsészhallgató, de a háború miatt meg kellett szakítania tanulmányait. Alig tizennyolc éves volt, amikor kivitték a frontra, ahonnan féléves frontszolgálat után, hadirokkantan került haza. Előbb a budapesti katonakórházakban kezelték, s így módjában állt nemcsak egyetemi tanulmányait folytatni, hanem néhány diáktársával ifjúsági folyóiratot is szerkeszthetett. Amikor 1918-ban további gyógykezelésre a *nagyváradi katonakórházba irányították, egy frissen megjelent verskötettel és némi szerkesztői gyakorlattal érkezett a Holnap városába. A kórházból különböző budapesti és *nagyváradi lapokhoz küldött írásaival tette ismertté a nevét, s így miután mint rokkantat leszerelték, a *Nagyváradi *Napló szerződtette, ugyanakkor a *Nagyvárad és a *Nagyváradi Esti Lapok is gyakran közölte újszerű hangvételű verseit, elbeszéléseit.
A kedvező *nagyváradi légkörben forrott ki szókimondóan bátor közírói stílusa is. 1919 elején Gara Ákossal és Szántó Dezsővel közösen *Nagyváradi Munkásújság címmel rövid életű lapot szerkesztett. Emellett tevékeny szerepet játszott a város közéletének minden megújhodást ígérő kezdeményezésében, szívvel-lélekkel felvállalta a holnaposok örökségét: lelkes harcosa volt az Ady-kultusznak, akinek emlékét annak halála után következetesen ápolta. Az 1919 februárjában megalakított Ady Endre Társaságnak *Tabéry Géza mellett ő a vezéregyénisége. *Tavasz címmel irodalmi és művészeti folyóiratot szerkesztett (1919. jún. 21. – 1920. aug. 22.), s a hetilap olvasói körének kiszélesítése végett 1920 januárjában több társával erdélyi felolvasó körutat tett. Csakhamar a kolozsvári *Napkelet és az *Erdélyi Népszava is főmunkatársai között tartotta számon.
Sikeresen mutatkozott be mint színpadi szerző is: Anna hazajött c. egyfelvonásosát 1919 júliusában mutatta be a *nagyváradi társulat, míg Forgószél c. darabját 1920 elején Kolozsváron is táblás házak előtt játszották; 1932-ben pedig Oktogon c. darabját tűzték műsorra ugyanitt.
A *Tavasz hasábjain jelent meg Strindberg emlékére írt, befejezetlenül maradt regénye, A Fehér kutya, s ugyancsak *Nagyváradon 1921-ben Hiába minden című, kordokumentum értékű versciklusa is.
1922-ben Budapestre költözött, ahol Bródy Sándor ajánlására a Világ belső munkatársának szerződtették. Régi *nagyváradi kapcsolatait azonban sohasem szakította meg: Pestről is rendszeresen küldte írásait a *Nagyváradi *Napló Vázlatok a márványasztalon c. rovata számára. Váradi kapcsolatainak felújítását jelezte 1942-ben itt megjelentetett publicisztikakötete (Tanulságok és reménységek), amelynek írásaiban a polgári radikális bölcselet prizmáján át keresi a társadalmi egyensúly helyes útját (Nv. 1942).
Írói álneve: Scribe.
T. G. [Tabéry Géza]: Hiába minden. Zs. B. verskötete. Nv. 1920. nov. 28. – Kádár Imre: Zs. B. útja. *Napkelet 1921/7. – Szabó Lőrinc: Hiába minden. Nyugat 1923/2. – Ligeti Ernő: Gerzson és neje. *Erdélyi Helikon 1930. 866–867. – Sipos Ernő: Zs. B. Versei. *Pásztortűz 1930. 119. – Újvári László: Az aggályoskodó intellektuel avagy kokettálás a szocializmussal. *Korunk 1933/9; uő: Polgári házasság. *Korunk 1936/4. – Donáth Irén: Kínos ügy. *Korunk 1935/7–8. – Bárdos Lajos: Egy bátor újságíró. *Szabadság (Nv.) 1937. szept. 10. – Zs. B. önvallomása életéről és munkásságáról. *Szabadság 1937. szept. 26. – Erdős Iván: Az Oktogon. *Nagyvárad 1933. márc. 18. – Nagy Sz. Péter: Zs. B. Monográfia. Bp. 1990; uő: A végzetes toll. Holmi 1993/7; uő: Gerzson és neje. Élet és Irodalom 1995/7. – Antal Gábor: Zs. B. Ezredvég 1992/2. – Marx József: A végzetes toll. Élet és Irodalom 1993/45. – Szőcs Zoltán: Tégy a gyűlölet ellen. Havi Magyar *Fórum 1993/11. – Zsolt Éva: Naplórészlet. Ezredvég 1994/1.
(T. E.)