Születésének 150. évfordulója apropóján tartottunk emlékkonferenciát.
2023. június 9-én délután öt örától kezdődött az az emlékkonferencia, mellyel a 150 éve született gr. Bánffy Miklósra emlékeztünk. A konferenciának a Vallásszabadság Háza konferenciaterme adott otthont, a 12. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében.
A beszélgetésre érkező szép számú nézőközönség már a konferenciateremhez vezető folyosón is hangolódni kezdhetett az emlékkonferenciára, hiszen a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet által összeállított, nagy lélegzetvételű Bánffy-kiállításnak egy része itt is megtekinthető volt: azok a pannók, amelyek a Bánffy-rendezte A kékszakállú herceg várához kapcsolódnak, s jórészt a tehetséges grafikusnak is számító gróf saját kezű jelmez- és díszletterveit, színpadképeit mutatják be.
Sajnos a kiállítást összeállító Szebeni Zsuzsát, a szentgyörgyi Liszt Intézet igazgatóját Budapestre szólította a kötelesség, így nem tudta személyesen bemutatni előadását, amelyet végül Vatány Bíborka történész tolmácsolásában hallgathatott meg a közönség. A terjedelmes, de egyúttal igen alapos dolgozat a szegedi szabadtéri színpadon 1934-ben bemutatott, Bánffy-rendezte Az ember tragédiája előadás létrejöttének és fogadtatásának történetét, valamint rövid-és hosszútávú hatásait foglalta keretbe. Az előadást, melyet mintegy 60.000 néző látott, a gróf nagy lélegzetvételűnek és – a műhöz méltóan – epikusnak tervezi, nem csak főrendezését, de részben díszlet- és jelmeztervezését is ő végzi, s amellett, hogy a legapróbb részletekig kézben tartja a rendezés ezerfelé futó szálait, jó érzékkel választ maga mellé megbízható és kiemelkedő tehetségű munkatársakat, akiknek aztán kellőképp ad szabad kezet ahhoz, hogy a lehető leginkább kibontakoztathassák tehetségüket, és hasznára válhassanak az előadásnak. Bánffy a korabeli technika úttörő elemeit építi be az előadásba, vetített képsorokkal és grandiózus színpadtechnikával alapozva meg az önmagában is kiváló színészi munkát. Szebeni Zsuzsa előadásában így foglalja össze gondolatait a szegedi szabadtéri játékok máig tartó sikerét részben megalapozó előadásról:
„sikerült egy ritmusában és mozgalmasságában korszerű előadást létrehozni, ahol a szcenika- a színpadtechnika segítette, nem akadályozta az előadás mozgalmas világának a megteremtését, akár párhuzamosan, vagy több síkban egyidejűleg is. Azt a komplex víziót, amelyet a költő megálmodott átfordította korabeli modern színpadi lehetőségekre és kiaknázta és invenciózusan elegyítette azokat, ezt a rendkívüli hatást tükrözik a reflektáló kritikai írások is”.
Másodikként Csapody Miklós irodalomtörténész, újságíró előadása következett – sajnos egészségügyi okokból ő sem tudott jelen lenni a konferencán, így előadásának szövegét Tamás Csilla, a kiadó munkatársa olvasta fel. A Bánffy Miklós kései politizálásával foglalkozó dolgozat rövid életútismertetés után alaposan, ám mégis érzékletesen foglalta össze a politikus második világháborús próbálkozásait, Erdély és az erdélyi magyarság érdekében tett, alkalmanként szinte kétségbeesett kísérleteit. A történéseket Csapody így foglalta össze:
„Alkonyéveinek tragédiáját három, a háború végső éveire eső politikai próbálkozása vetítette előre. Első kísérlete hetvenéves korában véghez vitt bukaresti missziója volt. Mint volt külügyminiszter, Kállay Miklós miniszterelnök megbízásából 1943 nyarán Bukarestbe indult, hogy a két ország viszonyának javításáról félhivatalos tárgyalást folytasson Mironescu egykori miniszterelnökkel. Az akció titkos célja az volt, hogy Maniuval jusson egyezségre Magyarországnak és Romániának a háborúból való egyidejű kilépéséről. (…) Meggyőződése volt, hogy a közös kiugrással a háború végén mindkét ország ott ülne a győztesek között, de azzal is tisztában volt, hogy ez nem közös, csupán magyar érdek. (…) Bánffy sikertelenül távozott Romániából, ahová, ha Magyarország már kiugrott volna, el sem kellett volna mennie. (…) Második akciója azoknak a bizalmas tárgyalásoknak a sorozata volt, amelyeket 1944-ben Horthyval és környezetével folytatott az azonnali magyar fegyverszünetért, hiába. Harmadik próbálkozása, melynek célja ugyanez év őszén Kolozsvárnak a háború pusztításaitól való megóvása volt, eredménnyel járt. A város katonai kiürítése, bombázásának elkerülése elsősorban Bánffy érdeme.”
Végül, de nem utolsó sorban Dávid Gyula irodalomtörténész tartotta meg előadását, melyben Bánffy Miklós életművének korai és jelenlegi megítélését, az életmű kulturális szövetbe való beágyazódását értelmezte. Az előadás végigkövette a Bánffy-életmű sorsát az ötvenes- hatvanas évektől kezdődően egészen napjainkig, felvázolta az elhallgatás, majd a lassú értékelés és végül a teljes befogadás folyamatát. Nem mellesleg pedig Dávid Gyula összegyűjtötte azon „csekély teendők” listáját, amelyek még elvégzésre várnak a Bánffy-életmű kapcsán. Gondolatait így összegezte:
„Bánffy Miklós alakjának, életművének beépülése az irodalomtudomány, a mai közönség-érdeklődés és az új lehetőségekkel kecsegtető digitális technika világába – elkövetkezett. A mi dolgunk – a mindezek által megcélzott közönségé – az, hogy éljünk ezekkel a lehetőségekkel. S a jövendő kutatóié, hogy tovább gazdagítsák tárgyi ismereteinket Bánffy Miklós életével, irodalmi, művészeti, közéleti és politikai munkásságával kapcsolatban.”
Az előadásokat egy rövid beszélgetés követte, majd végezetül pár képben egy pillantást vethettünk Bánffy életének kolozsvári helyszíneire is – szerencsére az időjárás is velünk volt, így az érdeklődők nem csak virtuálisan, hanem élőben is végigjárhatták e helyszíneket Szabó Zsolt irodalomtörténész értő kalauzolása mellett.
/tcs