ISBN: 978-973-26-0946-0

Makkai Sándor: Erdélyi szemmel

25.00 lej

Gondozta és a bevezető tanulmányt írta Végh Balázs Béla

Leírás

Ezzel a kötettel teljesebbé válik Makkai Sándor irodalmi tanulmányainak, esszéinek és előadásainak gyűjteménye, illetve a Kriterion Könyvkiadó kezdeményezte életműkiadás. Az 1922 és 1932 között keletkezett tanulmányait tartalmazó kötet 21 írásának törzsanyagát az Erdélyi Szépmíves Céhnél megjelent Erdélyi szemmel című gyűjtemény adja. Bár a tanulmányok vegyes tematikájúak, kikövetkeztethető belőlük néhány fontosabb kérdéskör: művelődéstörténet, íróportrék az erdélyi, az egyetemes magyar és világirodalomból és kánonelőkészítő és -megerősítő szövegek is találhatóak a kötetben.

Dr. Makkai Sándor (Nagyenyed, 1890. május 13. – Budapest, 1951. július 19.) erdélyi magyar író, pedagógus, református lelkész, az Erdélyi református egyházkerület püspöke 1926-tól 1936-ig.

Makkai Domokos és Nagy Róza fia. A nagyenyedi, kolozsvári és sepsiszentgyörgyi református kollégiumba járt középiskolába, majd a kolozsvári Református Teológián és ezzel párhuzamosan a Ferenc József Tudományegyetem bölcsészeti karán tanult. 1912-ben filozófiai doktorátust szerzett. 1912–1915 között Kolozsvárott volt vallástanár, 1915–1917 között pedig Vajdakamaráson lelkész, 1918-tól Kolozsvárott teológiai tanár. 1926-ban az Erdélyi Református Egyház püspökévé választották.

1936-ban lemondott püspöki hivataláról, Magyarországra költözött, és Debrecenben lett egyetemi tanár. 1937-ben a Láthatár című folyóirat második számában megjelentett Nem lehet című cikkével nagy vitát váltott ki a nemzetiségi kérdésről az erdélyi magyarság körében 1937–1938-ban, s újra 50 évvel később 1987–1988-ban. Halálát tüdőverőér-rögösödés, epekőbetegség okozta. Felesége Borsay Margit volt.

„Kriterion, szépen hangzó ógörög kifejezés, belőle jön a criteriu, kriterium szavunk. A régi
Hellászban azt a pontot jelezte, ahol az érték elválik az értéktelentől” – fogalmazta meg
Domokos Géza, a Kriterion Könyvkiadó első igazgatója a kiadó legfőbb irányelvét: a minőségre,
értékteremtésre való törekvést. A Kriterion Kiadó működésének immár több, mint ötven éve alatt
végig hű maradt ehhez az alapgondolathoz, s minden egyes kiadványánál arra törekedett – s
törekszik a mai napig is –, hogy az új kötet méltán léphessen az előzők nyomdokába, mindig
értéket, minőséget képviseljen.

További információk

Kötészet

ragasztott

Szerző

Makkai Sándor

Megjelenés éve

2009

Borító

karton

Méret

13×20 cm

Oldalszám

168

Sorozat

Romániai Magyar Írók

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Makkai Sándor: Erdélyi szemmel” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük