Június 26-29. között ismét a könyveké a főszerep a Bánffy palotában – és nem csak.
Idén tizennegyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, melynek gazdag programkínálata a könyvvásárnak és nagyobb programoknak helyet adó Bánffy palota mellett már számos egyéb helyszínt is bevont a könyves körforgásba. A könyvvásáron idén is több, mint huszonöt kiadó kínálatából válogathatnak, kiadónk – szokás szerint – számos kedvezménnyel készül az alkalomra.
Bár nem tartozik a hivatalos programba, mintegy a Könyvhétre való ráhangolódásként szerdán, június 25-én 17 órától máris egy könyvbemutatóra hívjuk az érdeklődőket: a Téka-sorozatban tavaly megjelent kötetünk, Horváth Janka Visszaemlékezései és elbeszélései mutatkozik be az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában, a Jókai (Napoca) utca 2. szám alatt. A kötetről a gondozó Somogyi Grétával Zakar Péter történész beszélget majd.
Csütörtökön, a Könyvhét nyitónapján, rögtön az ünnepi megnyitó után újabb könyvbemutatóra várjuk a nagyérdeműt: Cseres Tibor Vízaknai csaták c. kétkötetes regényét mutatja be a szerző unokája, Cseres-Gergely Zsombor, illetve Cs. Nagy Ibolya és Márkus Béla irodalomtörténészek. A könyvbemutatóra a Bánffy-palota Tonitza-termébe várjuk az érdeklődőket 15 órától.
Pénteken kicsit szakmaibb vizekre evezünk, de természetesen ide is szívesen várjuk az érdeklődő laikusokat is – 16 órai kezdettel ismét megszervezzük a Műfordítók kerekasztalát. A minikonferenciát Benő Attila nyelvész, költő moderálja, rövid előadással André Ferenc, Jankó Szép Yvett, Kiss Zsuzsanna, Mitruly Árpád, Nagy Sándor és Székely Melinda készül. A beszélgetésnek a kiadó szomszédságában lévő Bánffy Miklós Operastúdió ad otthont.
Reméljük, kiadónk programjai – és a Könyhét teljes, gazdag programkínálata – mindenki számára kínál izgalmas, érdekes találkozásokat, és a könyvvásár standjainál fel tudnak töltekezni jó könyvekből is a nyárra. Jó Könyvhetezést kívánunk!