Pár hónapon belül három címmel is gazdagodott a 20. század sorozat.
FŐCZE JÁNOS: A MADOSZ
Bár a „magyar dolgozók” 1934-ben alapított országos szövetségének története nehezen illeszkedik a sztereotip Erdély-képbe, e MADOSZ-történet két szempontból is megismerésre érdemes. A folyamatok pártatlan és forrásközpontú feltárása, illetve utólagos torzításoktól való „megtisztítása” révén egyfelől a romániai magyar baloldali hagyomány és Erdély 20. századi históriájának egyik egyedi színfoltja tárul elénk. A MADOSZ jelentőségét – másfelől – az erdélyi magyarság második világháború utáni történelme adja, hiszen a madoszosok közül sokakra a román népi demokrácia lelkes építőjeként emlékezünk. De fiatal értelmiségiekként hogyan jutottak el a kommunizmushoz? Hogyan egyeztették össze világlátásukat közösségük vélt vagy valós érdekeivel? Egyáltalán: lehet-e a jó kommunista egyszersmind jó erdélyi magyar?
NAGY BOTOND: MERCUR A KELETI VÉGEKEN I-II.
ELSŐ KÖTET
Az erős nemzetgazdaság a 19. század közepétől minden modern állam legfőbb törekvéseinek egyike volt. Igyekeztek minél inkább bekapcsolódni a nemzetközi áruforgalomba, s ez jellemzően a protekcionizmus felé való orientáció jegyében zajlott – a szabadkereskedelem ellenében. A kétoldalú egyezmények feltételeit természetesen a nemzetközi diplomácia széljárása is jelentősen befolyásolta, ami hatványozottan érvényes volt az öreg kontinens keleti térségeire. Ezek a mozgások s az ipari tevékenység súlyának növelésére irányuló kormányzati ambíciók számottevően rányomták bélyegüket az osztrák–magyar vámterület és Románia határvidékén működő gazdaság összetett és képlékeny szerkezetére.
MÁSODIK KÖTET
Általános európai jelenség, hogy a 19. század közepétől a kormányzatok egyre inkább beavatkoztak a gazdaságok vérkeringésébe, lépéseik pedig egyaránt lehettek jótékonyak és hátráltatóak az üzleti tevékenységre. Háromszéki példákon azt követjük nyomon, miként használták ki egyes termelői ágazatok szereplői a kínálkozó lehetőségeket, hogyan reagáltak egy-egy felsőbb kezdeményezésű fordulatra, egyáltalán milyen üzleti képességekkel és tehetségekkel rendelkezett egy olyan székely szék – később vármegye –, amelyet a korabeli publicisztika, ennek alapján pedig a történetírás általában elmaradottnak könyvelt el.
NAGY JÓZSEF: BÉKEÉVEK MARS ÁRNYÉKÁBAN
A Magyar Királyi Honvédség keretében létrehozott Székely Határvédelmi Erők története a második világháború átfogó eseményfolyamában csakúgy különleges színfolt, mint a „kis magyar világ” (1940–44) partikuláris históriájában. A hadseregszervezés e némileg rendhagyó epizódja közvetlen módon következik a székelység történeti önképének „katonás” jellegéből, amelyet mind a mai napig élő hagyományelemnek tekinthetünk. Az 1921-től fogva megtapasztalt kisebbségi lét ráadásul felerősíti mindazokat a kulturális vonásokat, amelyek a székelyföldi nemzetépítés szolgálatába állíthatók, így az Árpád-korig visszanyúló székelyföldi katonáskodásról alkotott történeti kép mítoszainak fejlődése és átalakulása folyamatos – ennek kutatása pedig igazi kihívás a történész számára. E tényszinten megalapozott, mégis mitikus színezetűnek tekinthető paradigmát közelíti meg e könyv – történeti források széles skálájára támaszkodva.