Leírás

Erdélyi magyar népköltési kiadványaink sorozata ismét jeles gyűjteménnyel gyarapodott. Veress Péter Ilona, a kiváló magyartanár az erdélyi Mezőség egyik, folkloristáktól elhanyagolt vidékén, Mezőcsáváson és a hozzá tartozó falvakban húsz évig végezte szorgos gyűjtőmunkáját, tanítványait és jóformán az egész faluközösséget bevonva e tevé­kenységbe.

Verebek napja, hordó csapja

• „Mindössze 12 km-re Marosvásárhelytől, Mezőcsáváson az iskola tanulóival végzett folklórgyűjtő munkám nem kényszerű feladat volt, hanem belső parancs sugallatára indult meg 1963-ban” – indítja Mezőcsávási gyermekfolklór című könyvének bevezetőjét Veress Péter Ilona.

Az 1932-ben született, magyar nyelv és irodalom szakos pedagógus pályája java részét Csáváson töltötte, 1987-es nyugdíjazásáig. Nem sokkal nyugalomba vonulása előtt zárta le a kötetet, amelynek a kéziratát a Kriterionnak adta át. A kiadó elfogadta, és 1989-re tervezte a megjelentetését, azonban a rendszerváltás elodázta a kiadását. 2002-ben jelent meg először, 2009-ben pedig kemény kötésben, tetszetősebb borítóval adták ki második ízben – Faragó Józsefnek az első kiadáshoz írt ajánlásával.

A könyv törzsanyagát a különbözőképpen osztályozott, esetenként kottával ellátott szövegek alkotják, kezdve az ölbeli gyerekeknek mondott dajkarímektől az értelemfejlesztő és szórakoztató játékokig. Találunk a kötetben időszámítást tanító, időjárásról szóló mondókákat, csúfolókat, kiszámolókat és kiolvasókat, énekes-táncos játékokat. A szövegeket képek egészítik ki, a gyermekjátékok tárgyi kellékeiről készült leírások és fotók. Ez utóbbi is hozzájárul ahhoz, hogy a kötetet haszonnal forgathatják más tájegységek pedagógusai is, ötletet bőséggel lehet meríteni belőle.

A betűrendes mutatóval ellátott, gazdag folklórgyűjteményt kismonográfia előzi meg. Veress Péter Ilona gyűjtőmunkája a Mezőcsávás községhez tartozó nyolc falu közül négyre terjedt ki: Csávásra, Mezőfelére, Mezőménesre és Galambodra. E négy falu rövid, monografikus leírását olvashatjuk a kötetben. A történelmi adatok ismertetése mellett szerző a népviselet, a népszokások változására is reflektál. Főleg ez utóbbi érdekli, hiszen a nagyobb gyerekek játékaira meghatározó a felnőttektől látott rituális cselekvések utánzása.

Ezek a fajta játékok keltették fel már kezdettől érdeklődését, mint írja, a gyermeki világra való rácsodálkozását személyes élmények váltották ki. „1963-ban egy nagy fa alatt olvastam. Jól láthattam és hallhattam a szomszédban játszó leánykák és fiúk közös játékát. Hallottam, ahogy végigjátsszák a vendégesdit, sütés-főzést, takarítást, majd a vendégek fogadását, az éretlen gyümölcsből készített ételek kínálgatását” – írja le egyik élményét, majd egy „temetési szertartást” mesél el. Mint írja, ezek a játékok tudatosították benne, hogy a játék korántsem szórakozás, hanem az életre való felkészülés egyik módja.

Veress Péter Ilonának szerencséje volt: olyan időszakban kezdett tanítani, mikor még hatalmas anyag állt rendelkezésére. Egy falusi pedagógusnak ma már kevés esélye lenne ilyen módon kiteljesíteni pályáját, az utóbbi évtizedekben gyökeresen megváltozott a falusi gyermekvilág is. A folklórkincs azonban még (vissza)tanítható, akár szülő, akár pedagógus vállalkozik rá. Mindehhez jó kapaszkodót kínál Veress Péter Ilona könyve.

R. P.  I.

Forrás: Krónika