Marton Ernő (Dicsőszentmárton, 1896. máj. 17. 1960. Jeruzsálem) szerkesztő. Rabbi-családból származott. Jogot végzett, közigazgatási pályára lépett. Kisküküllő megyében főispáni titkár (1917-18), később kolozsvári alpolgármester. Mint az általa alapított *Új Kelet főszerkesztője az Újvári-féle Zsidó Lexikon (Bp. 1929) meghatározása szerint "a romániai zsidóság kulturális törekvéseit és a kisebbségi önrendelkezés eszméit szolgálta". Lapokba, évkönyvekbe, gyűjteményes munkákba írt cikkei és tanulmányai tanúsága szerint szolidáris volt az erdélyi haladó mozgalmakkal, s lapjával hozzájárult az egész erdélyi sajtó modernizálásához. Lapjának betiltása után (1940) Budapesten a magyarországi zsidóság önvédelmében vesz részt, majd Bukarestbe költözve szervezett segélyakciót az üldöztetéseket túlélt zsidóság érdekében. 1946-ban kivándorolt Izraelbe, ahol ismét megindította a magyar nyelvű Új Keletet.
Magyarra fordította Max Brod A cionizmus három korszaka (Kv. év nélkül), Schemarja Gorelik Cion és Gólusz (Nv. 1920) c. munkáját és A zsidó békeprogram (németből, szerző nélkül, Nv. 1920) c. kiadványt. Önálló munkái: A zsidó nemzeti mozgalom Erdélyben (Kv. (1922); A magyar zsidóság családfája (Kv. 1941. Angolul Hungarian Jewish Studies, 1966. Ugyanott *Vágó Béla életrajzi tanulmánya Marton Ernőről).