Sass Kálmán (Gálospetri, 1904. ápr. 17. – 1958. dec. 2. Szamosújvár) – ref. egyházi író, közíró, lapszerkesztő, ~ István (1945) édesapja. Középiskolai tanulmányait Máramarosszigeten kezdte, s a nagykárolyi Kegyesrendi Főgimnáziumban érettségizett (1924). Lelkészi oklevelét 1928-ban Kolozsváron, a Református Teológiai Fakultáson szerezte (1928). Rövid ideig a Királyhágómelléki Egyházkerület központjában dolgozott Nagyváradon, majd Domahidán végzett pasztorációs munkát. Ezután ösztöndíjas a bázeli egyetemen. Hazatérése után, 1932-ben Mezőtelegdre választották meg lelkésznek. Öt év múlva innen hívták meg az érmihályfalvi református egyházközség élére. 1937-től itt működött 1939-ig, amikor irredentizmus vádjával letartóztatták, majd kiutasították Romániából. A bécsi döntést követően tért vissza gyülekezetébe. 1944-ben az oroszok által faluja környékén ledobott sebesült ejtőernyősöket rejtegetett. Az ejtőernyősök közt volt Maléter Pál, az 1956-os Nagy Imre-kormány honvédelmi minisztere is. 1945–48-ban Érmihályfalván aktív szerepet játszott a környék magyar művelődési életében. Már akkor meghurcolták, de kapcsolata Maléterrel igazolta őt. Később azonban ez lett a fő vádpont ellene, amikor 1957-ben ismét elhurcolták, majd egy koncepciós perben halálra ítélték. A szamosújvári börtönben végezték ki.
Egész életének munkássága nagy hivatástudatról tanúskodik: gyülekezetében kölcsönkönyvtárat alapított és vezetett, élesztette a műkedvelő mozgalmat, szorgalmazta az érmihályfalvi új református iskola építését, ugyanakkor érdeklődéssel fordult a helytörténeti kutatások felé is. Ez utóbbi tevékenységének eredménye monográfiája: Mezőtelegd és a környékbeli községek története, különös tekintettel egyházaikra (Nv. 1935; újrakiadása Varga Árpád gondozásában és kiegészítéseivel, uo. 1996), valamint Iskoláink története c. füzete (uo. 1937). 1816-ra visszamenő népesedési adatokkal támasztotta alá az érmihályfalvi református iskola 1896-tal kezdődő fejlődéstörténetét („Elvész a nép, amely tudomány nélkül való”. Érmihályfalva 1942). Értekezésében megörökítette mindazok nevét is, akiknek adományai lehetővé tették az újonnan felavatott kétszintes református iskola felépítését. Mezőtelegdi tartózkodása idején felhasználta az alkalmat, hogy Magaslakon Zichy Jenőnek, a bécsi Cabinet Noir (titkosszolgálat) egykori főnökének könyv- és levéltárában búvárkodjék. A kastélyban végzett kutatásai eredményeként jutott az 1848-as forradalmat követő évek nyomozati jegyzőkönyveinek és a megfigyelés alá helyezettek lajstromának a birtokába, megismerte a Bémer László nagyváradi püspök elleni eljárás iratait, és gazdagíthatta újabb adatokkal Petőfi Sándorra vonatkozó gyűjtését. Sajnos, ennek a párját ritkító dokumentációnak is nyoma veszett 1957-es elhurcolásakor. Sokoldalúságának bizonyítéka, hogy 1935-ben magánhasználatra református katekizmust állított össze és adott ki, az érmihályfalvi eklézsiának saját nyomdát szerzett, s a helyi legényegylet bevonásával 1944-ben Üzenet címmel hívei számára közlönyt indított.
Tabéry Géza: S. K. levelesládája. Nv. 1943. jan. 18. – Sipos István: Üzenet, emlékezzünk! *Harangszó 1990. dec. 2. – *Tófalvi Zoltán – Gazda József: Kövek egy siratófalhoz. Stockholm–Bp. 1994. 11–26. – Balaskó Vilmos: Élet a föld alatt. *Tófalvi Zoltán előszavával és gondozásában. Nv. 2001. – *Tófalvi Zoltán: 1956 erdélyi mártírjai. II. Az érmihályfalvi csoport. Mv. 2007.
(T. E.)