Kolozsvár/Cluj Napoca, Rózsa u./str. Samuil Micu 12A/3     0040 264 597 450

Cseke tanár úr 75 éves születésnapi ünnepségét elevenítjük fel.

Nagy-Hintós Diána jegyzetével Rohonyi D. Iván készített fotóriportot Cseke Péter 75. születésnapján, ahol – a holnapihoz hasonlóan – könyvbemutatókkal köszöntötték az ünnepeltet. A cikk a Szabadság hasábjain jelent meg.

Könyvbemutatókkal köszöntötték Cseke Pétert
 
Hetvenötödik születésnapján bensőséges hangulatú könyvbemutatókkal köszöntötték Cseke Péter irodalomtörténészt, egyetemi tanárt és újságírót a Kolozsvár Társaságnál, kedden este.

Először a Cseke Péter által gondozott, Jancsó Béla közíró (1903-1967) levelezését tartalmazó három kötetet mutatták be, majd a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) újságírás szakának munkaközössége által kimondottan erre az ünnepi alkalomra készített Párhuzamos életutak című emlékkönyvet. Cseke Péter megjegyezte: a Jancsó-levelezés gondozását és kiadását alapkutatásának tekinti, míg Párhuzamos életutak című kötetről Botházi Mária egyetemi oktató kifejtette: a könyv a tanszéken folyó munka lenyomata. A könyvben megjelent tanulmányokat Vallasek Júlia, Szuszámi Zsuzsa, Rácz Éva, Péter Árpád, Botházi Mária, Kassay Réka és Salló Krisztina jegyzi.  A felszólalók további könyvírásra buzdították az ünnepeltet. (N.-H. D.)

 
 
*
 
 
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük