A hétvégén zajló Csíkszeredai Könyvvásár nyitása előtt két kötetünkkel is megismerkedhetnek az olvasók.
Két kötetünket – Hegedűs Imre János 2020-ban megjelent, de a világjárvány miatt kevés figyelmet kapott Állóképek c. önéletrajzi regényét és Balázs Lajos friss megjelenésű, „Gyermek nélkül nem érünk semmit” című tanulmánykötetét – mutatjuk be a Kájoni János Megyei Könyvtár Cseke Gábor előadótermében 2024. május 8-án 17 órától. A két szerzővel Sarány István újságíró és H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója beszélget majd.
Balázs Lajos neve nem ismeretlen Csíkországban: tanári pályájával párhuzamosan néprajzi kutatást végzett több mint 40 éven át Csíkszentdomokoson, az emberi élet sorsfordulói – születés, házasság, halál, nemiség, család – szokásvilágának témakörében. Kutatói szemléletét és szenvedélyét itt gyümölcsöztette, itt kereste és találta meg a rendtartó székely falu társadalmi vonatkozású, ma is ható törvényeit, szabályait, rítusait, melyekkel – nem is szűkmarkúan – gazdagíthatta a magyarságtudományt.
Legújabb kötetéről így vall: „Mi a jelentése egy egészében tagadó mondatnak? Egy életfilozófia. Egy társadalmi állapotnak drámai következménye, mely a végelgyengülésben szenvedő ember társadalmi létére, távlatára döbbent rá. Sem magán, sem mások baján nem tud segíteni, sem máshoz nem tud szólni. Nem lett gyermeke, nem nevelt gyermeket, nincs testvére, rokona (sem közeli, sem távoli), akihez forduljon, nincs komája, komaasszonya… Más szóval társadalmi vákuumba került, lebénult. Eme állapot fölötti gondolkodás, problémázás, a megelőzés és kiút keresés egyéni és társadalmi következményeiről, reális egyéni és közösségi megoldásainak módozatairól, szabályairól egyedül a parasztság keresett és ellaborált a maga számára összeálló kultúrát. Szándéka ma sem elavult, nem méltó a tagadásra, hiszen a társadalmi elgyengülés, elsorvadás lelki, érzelmi elszegényedése ellen született. Ennek eszmei összefoglalását fedeztem fel a közmondásban és választottam könyvem címe gyanánt. Mindezek nemcsak egyéni, kisközösségi, hanem össztársadalmi, nemzeti gondok, melyeket egy falu munkált ki magának saját gondolkodása, észjárása, »akadémiája« szerint. A család és gyermek összefüggéseiről nyújt példát mind az élet helyzeteire, mind a megoldásokra. A Gyermek nélkül nem érünk semmit, tehát figyelmeztető cím. Nem ,,elavultnak gondolt” cselekvések követésére inti a mai embert, hanem a probléma eszmeiségének felfedezésére, követésére, gondolati gazdagságára. Például arra, hogy a mostanság született csecsemő is ér annyit és lenne annyira szerethető, mint a száz esztendővel ezelőtti.”
Hegedűs Imre János Állóképek című önéletrajzi dokumentum regénye a magyarság és Európa nehéz korszakát öleli fel. A szerző a második világháború közepén, 1941-ben született, és a világégés utáni években eszmélt a világra.
A könyv irodalmi értékét emeli, hogy a gyermekkor tündérvilága eltakarja a környező világ sebeit. A parányi székely falucskában csodás dolgok, események történnek, amelyeket élményszerűen mesél el a szerző. Iskolás éveinek a történéseit is szépírói eszközökkel rajzolja meg, Segesvár, Székelykeresztúr, Kolozsvár színes röntgenképét kapja az olvasó. Az életút vonalát tektonikus mozgások által keletkezett gyűrődések szakítják meg, emiatt családjával emigrálni kényszerül. Az Ausztriában szerzett élmények is remek állóképekben csapódnak ki: hol komikus, hol tragikus, de legtöbbször tragikomikus a főhős csetlése-botlása a felső-Ausztriai és bécsi emigrációban.
Az Állóképek regény eloszlatja azt az illúziót, hogy Nyugaton dús, gondtalan és gazdag az élet. A bevándorlóknak soha, sehol nem örültek, egyetlen értéküknek azt tartották, hogy elvégzik az igénytelen, alantas munkát. Ebből az ellentmondásból keletkeztek a legizgalmasabb állóképek, a tudományos ranggal, kiváló képzettséggel rendelkező hős örül, például annak, hogy autó-alvázkezelőnek alkalmazták. Az írótoll húzza ki a farkasveremből. Az egykori, tanári katedrát íróasztalra cserélte föl, így keletkezett a líraisággal, mély szubjektivizmussal megírt Állóképek könyv.