ISBN: 978-973-26-1271-2

Egy ifjúkommunista a damaszkuszi úton

64.00 lei

Leírás

„Könyvem első részét az 1988-ban papírra vetett Emlékeim alkotja. Ezt egészítettem ki néhány időközben előbukkant emlékkel. A második részben bemutatom azt a tizenkét évet (1977–1989), amelyről sokkal többet tudott a titkosszolgálat, mint amennyi bennünk emlékként megőrződött. A megfigyelési dossziém­ban található iratok alapján igyekeztem megrajzolni életemet, életünket, mely mögött kirajzoló­dik a kor számos vetülete is.

A harmadik rész tartalmazza a témában már megjelent tanulmányaimat, publicisztikai írásaimat, illetve Nagy Béla barátomnak a Bihari Naplóban 2014-ben megjelent szövegét. Ezenkívül két új, a könyv megírása előtt már elkészült, de még nem publikált tanulmányt is beépítettem a könyvbe.

A negyedik résznek az In memoriam címet adtam. Ebben emléket szeretnék állítani néhány igaz barátomnak, harcostársamnak, akiknek nem adatott meg, hogy könyvemet elolvassák.

Az ötödik rész egy dokumentumválogatást tartalmaz, nem kizárólag csak a dossziém anyagából. Ez a válogatás a feldolgozott téma árnyaltabb megértését segítheti elő, és elsősorban a témában kutató szakemberek számára lehet hasznos, de bármely, a téma iránt érdeklődő olvasó figyelmét is felkeltheti.”

Király István

További információk

Szerző

Király István

Megjelenés éve

2021

Sorozat

Önálló köteteink

Szerkesztő

H. Szabó Gyula, Rostás-Péter Emese

Méret

16,5 x 23,5 cm

Borító

keménykötés

Borítóterv

Matei László

Kötészet

varrott

Oldalszám

467

Támogatók

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Nemzeti Kulturális Alap

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Egy ifjúkommunista a damaszkuszi úton” értékelése elsőként

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük