Veress Gábor (Mv., 1869. ? – 1937. febr. 10. Nagyenyed) – zenei szakíró, tankönyvíró. A kolozsvári tanítóképző elvégzése után Budapesten a Zeneakadémián tanult, Siklós Albert, Herzfeld Viktor és Kerner István voltak a vezető tanárai. Bár Kerner hívta a budapesti Operaházhoz, a honvágy miatt hazatért Marosvásárhelyre, s ott kezdte el tanári pályáját. 1896-ban a nagyenyedi Bethlen Kollégium tanítóképzőjének zenetanára lett, és ott tanított 1933-ig, nyugdíjba vonulásáig. Az 1900-as évek elején öccsével, ~ Istvánnal (1909) együtt Csíkban, Marosvásárhely környékén, Kovásznán, a hétfalusi csángóknál, később Nagyenyed vidékén megkezdték a fonográffal való népdalgyűjtést. A tanítóképző dalkarának székely népdalokat, népi táncokat (szeredai négynyüstös) tanított. 1904-ben a Bethlen Kollégiumban A székelyek zenéjéről tartotta tanári székfoglaló előadását. Ebben zeneileg vizsgálta a *balladát. Első megállapítása szerint a székely *ballada „zenéjén az ősiség zománca villog”. A magyar népdalban az „őshazából kihozott és idegen hatásoktól mentes ősdallamot” kereste. Az „ősdallam” pontosabb meghatározásához ugyan nem jutott el, de tanította a pentatóniát. Az Ethnographiában is jelentkezett népballada-közlésekkel (pl. a Molnár Annával). Ugyanekkor a Nagyenyedi Daloskörrel, amelynek az 1890-es évektől karnagya volt, klasszikusok betanítására, előadására is vállalkozott (1927-ben Beethoven V. szimfóniáját adták elő). 1910–11-ben Bartókkal együtt „hivatalos megbízásra népköltészeti gyűjtést végzett fonográffal” (Értesítő 1910–11). E gyűjtések eredményét a budapesti Néprajzi Múzeum őrizte meg, egy részét megjelentette Dalok az iskolának c. tankönyvében. Ebben a hivatalosan megkövetelt anyag mellett főként népdalokat közölt. Figyelmeztette tanítványait a helyes népi kiejtésre is. Ragaszkodott a régi romantikus elvekhez, a díszítéseket azonban nem kedvelte, ezért az egyszerű, népi előadásmódot honosította meg tanítványai útján a falusi dalárdákban is. Népdalgyűjtő útjairól az I. világháború éveiben betegeskedése miatt le kellett mondania, de az enyedi zenei életben tevékenyen részt vett. A Magyar Dalosszövetség kottatára megőrizte az általa feldolgozott Petőfi-dalokat és az újabb költők verseire komponált dalait. Tanítványaitól (Incze János, Markó Gábor, Sárkány Ferenc, Székely Mihály) tudjuk, hogy különösképp szerette Kodályt, dicsérte Psalmusát, betanította Villőjét, noha annak nyilvános előadására nem kerülhetett sor.
Fontosabb művei: Gyászdalok (Bp. 1901); A székelyek zenéje (a Bethlen Kollégium 1904–1905. évi értesítőjében); Hegedűiskola (Nagyenyed 1905); Református chorálkönyv (Bp. 1908; 2. kiad. Nagyenyed 1929); Chorálkönyv. Az Erdélyi Református Egyházkerület által kiadott új énekeskönyv Hozsánna énekeihez. Orgonára és vegyeskarra (Kv. 1925); Dalok az iskolának (Elemi isk. és tanítóképzők I–IV. és gimnáziumok alsó osztályai számára. I. kötet. Kv. 1927); Hegedűiskola… tanítóképzők számára (uo. 1931).
Nyomtatásban, a Magyar Dalosszövetség kiadásában megjelent kórusművei: Szebb a kutya, mint a páva. Vegyeskarra (Kv. é. n.); Hej, Meháj! Férfikarra és vegyeskarra (uo. é. n.); Meg-megcsendül. Férfikarra (uo. 1927); Bánatosan, keservesen. Férfikarra (uo. 1930); Erdélyi fák között… Vegyeskarra (uo. 1932); Erdő, erdő, erdő… Férfikarra (uo. 1935); Megígérted, hogy elveszel. Férfikarra (uo. 1935).
Kéziratos hagyatékát a budapesti Néprajzi Múzeum és a kolozsvári Protestáns Teológia őrzi.
A nagyenyedi Bethlen Kollégium Értesítője az 1910–11. isk. évre (Nagyenyed 1911). – Vita Zsigmond: Eltemették V. G.-t. *Ellenzék 1937. febr. 15.; uő: Voltak még tanítómesterek. *Utunk 1983/27; uő:…vidéknek is. In: Utunk Kodályhoz. Buk. 1984. 220–222. – Veress Pál: Kalapács, könyv, muzsika. Uo. 1972. – Faragó József: A mai romániai magyar folklórgyűjtés vázlata. In: Népismereti Dolgozatok 1980. – Benkő András: Ének és zene a Bethlen Kollégiumban. In: Művelődéstörténeti tanulmányok. Uo. 1980. 146–147; uő: Emlékezés V. G.-ra, a népdalgyűjtőre. In: V. Zs: Erdélyi sétáló. Csíkszereda 2000. 111–125. – Incze János: Önarckép. Uo. 1982.
(V. Zs.)