Zsakó István (Gyulafehérvár, 1882. aug. 17. – 1966. febr. 6. Bp.) – orvosi szakíró. Középiskoláit a kolozsvári Unitárius Főgimnáziumban végezte. Orvosi diplomát ugyanott, a *Ferenc József Tudományegyetemen szerzett 1906-ban. 1904–1909 között a kolozsvári Elmegyógyászati Klinikán volt gyakornok, majd *Lechner Károly mellett tanársegéd, utána rövid ideig Marosújváron körorvos. 1910-ben meghívták a dicsőszentmártoni Elmebetegápolási Telepre vezető főorvosnak. Közben tanulmányutakat *tett német, olasz, angol, norvég és más ideg- és elmegyógyintézetekben. 1914–17 között tartalékos ezredorvosként harctéri szolgálatot teljesített, mint frontorvos több magas katonai kitüntetésben részesült. A háború után visszatért Dicsőszentmártonba. 1927-ben pályázat útján elnyerte a Budapest-angyalföldi Elme- és Ideggyógyintézet főorvosi állását és áttelepült Magyarországra; 1936-tól igazgató főorvosa a Budapest-lipótmezei Elme- és Ideggyógyintézetnek. 1945-ben megfosztották állásától, ezután törvényszéki orvosszakértő, majd az Orvostörténeti Könyvtár munkatársa. Tagja, egy ideig elnöke volt a Magyar Elme- és Idegorvosok Egyesületének, tagja az erdélyi Unitárius Irodalmi Társaságnak.
Főbb kutatási területei: a grafológia szerepe a kórismében, az elmebetegségekhez társuló egyéb kórformák, az alkoholizmus leküzdése, elmebetegségek örökölhetősége, pellagra, elmebetegek művészi alkotásai, orvostörténet. Utóbbit főleg Kis-küküllő vármegyére vonatkozóan kutatta. Mindjárt az I. világháború után javaslatot *tett egy erdélyi orvostörténeti múzeum létrehozására (*Erdélyi Orvosi Lap 1921/2).
Első írása 1908-ban az Orvosi Hetilapban jelent meg. Mintegy 150 dolgozatát magyar (Orvosi Hetilap, Az EME *Orvostudományi Értesítője, *Erdélyi Orvosi Lap, Gyógyászat, Budapesti Orvosi Újság, Népegészségügy), német, francia és angol nyelvű folyóiratokban (Psychiatrisch-Neurologisches Wochenschrift, Zentralblatt für Neurologie und Psychiatrie) közölte. Jelentek meg írásai az Unitárius Életben és a Keresztény Magvetőben is.
Az *Erdélyi Orvosi Lap Tudományos Közleményei c. sorozatban különlenyomatként megjelent dolgozatai: Az alkohol szerepe a lilliputiformis érzékcsalódásokban (Kv. 1924); Elkésve jelentkező elmebajok (uo. 1924); Galván árammal kiváltott köhögési reflex (uo. 1924); A progresszív izomatrophia peronealis typusu alakjának esetei (uo. 1925); A spontán szívizomrepedés két érdekes esete (uo. 1925).
Önálló művei: A psychiatria alapvonalai tiszti és törvényszéki orvosok, orvostanhallgatók és érdeklődők részére (Kv. 1919); Dolgozatok a Biharmegyei Orvos-gyógyszerész és Természettudományi Egyesület 60 éves fennállásának emlékére (Nv. 1928). Jó János társszerzővel összeállította a Magyar ideg- és elmeorvosi bibliographia az 1831–1935 években c. kiadványt (Bp. 1933); fejezetet írt A budapesti angyalföldi elme- és ideggyógyintézet emlékkönyve 1883–1933 c. kötetbe (Bp. 1933).
Borbély István: Unitárius írók. Unitárius Közlöny 1920/15–16. – Dr. Zs. I. (Nekrológ). Unitárius Élet 1966/1. – Iványi János: Zs. I. elmegyógyász erdélyi évei. EME *Orvostudományi Értesítő 2006. 79/3.
(K. S. – P. M.)