Kolozsvár/Cluj Napoca, Rózsa u./str. Samuil Micu 12A/3     0040 264 597 450

Ferenc József – (Alparét, 1835. aug. 10. – 1928. febr. 19., Kolozsvár) – szónok, író. Középiskolai tanulmányait a kolozsvári unitárius kollégiumban végezte, ahol 1855-ben érettségi vizsgát, majd papi vizsgát tett. 1857-ben tanárnak választották meg ugyanitt. Göttingában és Berlinben folytatott tanulmányok után, Hollandiát, Belgiumot, Franciaországot is beutazva, Londonból 1860-ban tért haza tanszékére. Kriza János halála után, 1876-ban püspöknek választották. Ötvenkét éven át látta el ezt a tisztséget, volt magyar főrendiházi tag, majd a román szenátus tagja. 1864-ben kiadott Unitárius Kátéja, valamint az Unitárius Kis Tükör (az *unitárius egyház története, hitelvei, egyházalkotmánya és szertartásai, 1875) több kiadást ért meg és német fordításban is megjelent. A Kolozsvári Közlönyben három folytatásos Kant-tanulmánya (1872), a Keresztény Magvetőben Victor Hugóról (1885), Herbert Spencerről (1912) és Carlyle-ről írt cikke (1912) jelent meg. Utolsó munkája az Emlékeimből (Kv. 1925).

Gál Kelemen: Kilyéni F. J. unitárius püspök élete és kora. Kv. 1936.

Címkék:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük