Bíró József (Nagyvárad, 1907. júl. 8. – 1945. jan. 7., Budapest) – művészettörténész. Apja, ~ Márk szervezte meg a nagyváradi zsidó líceumot, ahol a fia is folytatta a premontrei gimnázium megszüntetése miatt félbeszakadt tanulmányait. Előbb festőművészi pályára készült s a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Réti István növendéke volt, majd az egyetem bölcsészeti karán 1932-ben művészettörténetből doktorált. Életét az erdélyi műemlékek kutatásának szentelte. Kiváló szakmai felkészültsége nagyszerű esztétikai érzékkel és ügyszeretettel párosult. Kelemen Lajos segítségével témái megírásához levéltári kutatásokat és helyszíni tanulmányokat végzett. Filológiai pontossággal megírt munkáit tárgyába való beleélés és ízes, színes stílus jellemzi. Munkatársa volt az Erdélyi Múzeumnak. 1945 elején a nyilasterror áldozata lett.
Fő művei: Nagyvárad barokk és neoklasszikus művészeti emlékei (doktori értekezés, Bp. 1932); A kolozsvári Bánffy-palota és tervező mestere, Johann Eberhard Blaumann (ETF 63. Kv. 1933); A kolozsvári Szent Mihály-templom barokk emlékei (Kv. 1934); A bonczhidai Bánffy-kastély (ETF 75. Kv. 1935); Magyar művészet és erdélyi művészet (ETF 80. Kv. 1935); A gernyeszegi Teleki-kastély (Bp. 1938); Kolozsvári képeskönyv (Bp. 1940); Erdély művészete (Bp. 1941); Európa festészete (Bp. 1941); Kolozsvár in Bildern (Bp. 1941); Erdélyi kastélyok (Bp. 1943). Tanulmányai sorából kiemelkedik: Két kolozsvári főúri barokk palota (Archeológiai Értesítő, Bp. 1934); A zsibói kastély (A Gerevich-emlékkönyvben, Bp. 1942).