Kolozsvár/Cluj Napoca, Rózsa u./str. Samuil Micu 12A/3     0040 264 597 450

Demény Dezső (Nagysármás, 1915. jan. 27. – 1988., Kolozsvár) – pedagógiai, lélektani és szociológiai író. ~ Piroska férje. A kolozsvári ref. kollégium elvégzése után egy ideig ipari munkás. Egyetemi tanulmányait Kolozsváron 1942-ben fejezte be, majd Berlinben egészítette ki. Mint középiskolai tanár kezdte pályáját Kolozsvárt, egy ideig az egyetemen dolgozik; éveken át volt ipari munkás (1959–64), később a torockói általános iskolához került, majd Gyaluban tanított. Már diákkorában belső munkatársa volt a MADOSZ lapjának, a Székelyföldi Néplapnak, 1937-től a Korunkban is közölt. Az iskola és többtermelés viszonyát elemzi a Népnevelés hasábjain (1946), s a Korunk új folyamában közli szakszerű tanulmányait a munkalélektan és emberanyag-gazdálkodás, tanulás és személyiség, a tanulás dinamikája, viselkedés, értékrend és axiometria, pszichoszociológiai családvizsgálat, ember és műemlék, fordítógép, nyelvészet és kommunikáció tárgyköréből. Egy Aranyos menti község kulturális képét rajzolta meg a Művelődésben (1971).

Munkái: A tesztmódszer személyiségvizsgálati szerepe (Kv. 1942); Társadalmi alkalmazkodás (sokszorosított kérdőív, Kv. 1948); Szociológiai alapismeretek (sokszorosítás, Kv. 1949); A lélektan és szociológia nyelvén (kéziratban).

 

Címkék:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük