Kosztolánszky István (Brassó, 1863. dec. 24. 1941. jún. 25. Vízakna) költő, közíró. Nagyszebenben és Déván dolgozott köztisztviselőként. Jóllehet költeményei és prózai írásai 1891 óta bécsi és budapesti lapokban is rendszeresen megjelentek, irodalmi működésének súlypontja szűkebb pátriájára, főként Dévára és Hunyad megyére korlátozódott. Az EIT gyakori meghívott vendége, a temesvári *Arany János Társaság tiszteletbeli tagja. Nyugdíjazása után 1925-ben költözött Vízaknára.
Műgonddal csiszolt verseiben a hagyományos utat követi, ámde az élet szépségébe vetett hite és az erkölcsi értékekhez ragaszkodó elmélyült gondolatisága megóvja az epigonizmustól. Jó tollú és a romániai magyar irodalom kibontakozását élénken *figyelő közíró is; a különböző irodalmi csoportosulásokra, a pártatlanul építő bírálat szükségességére, a könyvkiadás társadalmi tömegbázisának megteremtésére vonatkozó nézeteit *Benedek Elek szellemében fogalmazta meg, főleg a Déva és Vidéke hasábjain. Ismételten kidomborította azt az Ady költészetében megvalósult követelményt, hogy irodalmi alkotásokban "a honi televény ősereje" érvényesüljön a kor elvárásainak szintjére emelve.
Verseskötetei: Hulló csillagok (Déva 1906); Az élet útjain (Nagyszeben 1912); Fáklya a fényben (Nagyszeben 1925).
(K. K.)
A Ványi Ferenc szerkesztette Magyar Irodalmi *Lexikon (Bp. 1926) tévesen "Kosztolányi István" címszó alatt ismerteti munkásságát.