Sámuel Aladár (Nagyenyed, 1869. márc. 1. – 1926. febr. 27. Balavásár) – ref. egyházi író. Elemi, gimnáziumi és teológiai tanulmányait Nagyenyeden végezte (1876–92). Előbb Kiskenden segédlelkész (1894), majd Nyárádselyén, végül Balavásáron rendes lelkész haláláig. 1922-től visszavonult az egyházi közélettől s csak gyülekezetének és irodalmi tanulmányainak élt.
Már teológus korában írt a Fővárosi Lapokba (Gróf Dessewffy József és a nyelvújítás. 1890; A nagyenyedi Magyar Társaság. 1891; Egy nagy ember házasélete. 1892); későbbi fontosabb közleményei: Hegedüs Sámuel mint moralista. 1893; Hegedüs Sámuel életrajza. 1894. 1898–1900 között az Erdélyi Protestáns Lapban (Bod Péter levele Cserey Mihályhoz; A selyei ev. ref. egyház története; Adalékok *Kovács József nagyenyedi tanár életrajzához), a Protestáns Szemlében (A református lelkész a 17. században. 1918), az Ethnographiában (Kisküküllő vármegye református népének temetkezési szokásai. 1918/1–4.) közölt. Halála után, 1927-ben jelent meg a *Református Szemlében Köpeczi Bodosi Sámuel élete és munkái c. munkája (különnyomatban is).
Önállóan megjelent művei: Felsőcsernátoni Bod Péter élete és művei (Bp. 1899); Egy kép a múltból (uo. 1904); A vallásoktatás alapvonalai (Kv. 1910); A református vallásoktatás alapvonalai (1915).
S. A.: Felsőcsernátoni Bod Péter élete. *Erdélyi Múzeum 1900. 352–353. – Tavaszy Sándor: S. A. (Nekrológ.) *Református Szemle 1926/4.
(S. Zs.)