Szádeczky-Kardoss Gyula (Pusztafalu, 1860. dec. 27. [dec. 30.] – 1935. nov. 6. [nov. 8.] Kv.) – geológia–földtani szakíró. Egyetemi tanulmányait Budapesten folytatta. A tanári (ásványtan, földtan, őslénytan, földrajz), majd doktori diploma elnyerése után (1884) a budapesti egyetem ásvány- és földtani tanszékén lett tanársegéd. 1896-ban Kolozsvárra nevezték ki az egyetem ny. rendes tanárává. Emellett az Erdélyi Nemzeti Múzeum kőzet- és őslénytárának is vezetője volt. A magyar egyetem bezárása után, 1921-től nyugdíjazásáig (1929) a Román Földtani Intézet főgeológusa, kolozsvári hatáskörrel.
Kutatási területe a Bihari-havasok és a Vlegyásza eruptívuma. Foglalkozott a *Hargita és a Kelemen-havasok geológiájával; részletes megfigyeléseket végzett és értelmezéseket adott az „erdélyi földcsúszások”-ról, amelyek jelentős változásokat hoztak létre a Kalotaszegi és a Szilágysági dombvidéken.
Több mint 130 jelentősebb tanulmánya az Erdélyi Múzeumban, az EME Orvos–Természettudományi Szakosztályának Értesítőjében, az EME Természettudományi Szakosztályának Közleményeiben, a Földtani Közlönyben, az Erdélyi Nemzeti Múzeum Ásványtárának Értesítőjében, az EME XI. Vándorgyűlésének Emlékkönyvében jelent meg, több közülük különlenyomatban is.
1922–29 között több jelentős tanulmányát románul is közölték a bukaresti geológiai intézet évi jelentéseiben (Dări de seamă ale Institutului Geologic): Relaţii geologice ale unor roce utilizabile în industria ceramică aflate în munţii din marginea apuseană a Ardealului (1922); Asupra originii şi vârstei şisturilor cristaline din ţinutul Arieşului, Munţii Gilău (1923); Insula cristalină dintre Petrindul de Jos, Buru şi Ocolişul (Jud. Turda) (1925); Partea de Nord a masivului cristalin al Gilăului (1925); Munţii ascunşi ai seriei cristaline mai vechi din nord-vestul Transilvaniei (1925); Rocile cristaline ale insulelor de şisturi cristaline Ţică şi Preluca (1926); Munţii ascunşi ai seriei cristaline (1927); Munţii vulcanici Hărghita–Călimani (1930); Studii geologice în Munţii Apuseni, cu privire specială asupra formării şisturilor cristaline (1930).
Különlenyomatban megjelent munkái közül néhány: A Vlegyásza- és a Bihar-hegység geológiája (1901–1904); Verespatak kőzeteiről (1909); Az Erdélyi-medence tektonikájához (1913); Tufatanulmányok Erdélyben. I–III. (Kv. 1914–17); A Székelyföld képződése (Kv. 1929); Erdély különös helye és szerepe a Föld testén (uo. 1930); Adatok Kolozsvár környékének geológiájához (uo. 1931); A szamosfalvi sósfürdő geológiája (uo. 1932); Nagyenyed vidékének geológiai kialakulása és kapcsolata a szerves élettel (uo. 1931); Pusztító kőomlás a kolozsvári Fellegváron, Kolozsvár környéki elpusztult hegyrészek (uo. 1934).
1922–29 között több jelentős tanulmánya románul is megjelent, főképp a bukaresti geológiai intézet évkönyveiben.
1913 előtt csak Szádeczky Gyula néven jegyezte közleményeit.
Tavaszy Sándor: A professzor-ember. *Pásztortűz 1935. 472–473. – Dr. Balogh Ernő: Dr. Sz-K. Gy. 1860–1935. Kv. 1936. = Erdélyi Tudományos Füzetek 83; uő: Sz.-K. Gy. In: Sz-K. Gy.-emlékkönyv. Kv. 1938. – Dr. Szentpétery Zsigmond: Dr. Sz-K. Gy. emlékezete. Földtani Közlöny (irodalommal) Bp. 1936. 22–30. – Török Zoltán: Dr. Sz-K. Gy. élete és munkássága. Földtani Közlöny (Bp.) 1962. 363–369.
(T. J. – W. F.)