Szász Béla (Kv., 1872. okt. 30. – 1944. szept. 29. Bp.) – református egyházi író. Középiskoláit szülővárosában a Református Kollégiumban végezte, 1891–95 között teológiát hallgatott Budapesten; 1895–96-ban az edinburgh-i New College hallgatója, itt teológiai magántanári képesítést is szerzett. Hazatérve Szász Károly mellett segédlelkész, majd püspöki titkár. Közben 1898-tól a kolozsvári egyetemen is tanult. 1901-től magyardécsei lelkész. Írásait a *Református Szemle közölte (1908–1932).
Művei: Az egyházi éneklés ereje (Szamosújvár 1906); A felsőbb ember és az embernek fia (uo. 1907); A hitnevelés alapproblémái (Sepsiszentgyörgy 1912); Br. Bánffy Dezső egyházkerületi főgondnok emlékezete (uo. 1912).
Szász Béla: Sz. B. (1872–1944) református lelkipásztor, teológiai magántanár és vallástanár. *Református Szemle 1977/1. 90–93.
(S. Zs.)