Virág Károly (Bályok, 1922. dec. 13.) – református egyházi író, ~ Magdolna (1955) apja. Középiskolai tanulmányait a zilahi Református Wesselényi Kollégiumban végezte (1943), majd a kolozsvári Református Teológián lelkészi képesítést szerzett (1948). Közben 1947–48-ban az Erdélyi és Királyhágómelléki Református Egyházkerületek ifjúsági utazótitkára volt. 1948–49-ben Szilágysámsonban helyettes, 1949–55 között Érköbölkúton, 1955–63 között Szilágygörcsönben, végül 1990-ig Szilágyfőkeresztúron parókus lelkész. 1972-ben a zilahi egyházmegye megválasztotta esperesének, de felettes egyházi hatóságának nyomására le kellett mondania.
Cikkeket, főleg prédikációvázlatokat közölt az Ifjú Erdélyben (1942–43), a Református Szemlében (1975–87), néhány közéleti tárgyú írást a Szilágysági Szóban (1990–91). Társszerkesztője volt (Gálffy Zoltánnal) az 1946. évi Református Diáknaptárnak.
(S. Zs.)