Visky S. Béla (Aranyosmeggyes, 1961. júl. 16.) – teológiai szakíró, műfordító, költő. 1980-ban érettségizett Szatmárnémetiben, 1985-ben fejezte be teológiai tanulmányait a kolozsvári Protestáns Teológián. 1985–87 között Bákóban, 1987–96 között a Maros megyei Galambodon lelkész. Közben 1990–91-ben teológiai tanulmányúton volt Genfben. 1996-tól a BBTE Református Tanárképző Karán a rendszeres teológia tanára.
Első versei a Látóban jelentek meg (1990). Verseket közölt a Keresztény Szóban, a Népújságban; tanulmányokat a Református Tanárképző Kar Studia Theologica Transylvaniensis folyóiratában, a Református Szemlében. Teológiai szempontok a kreáció–evolúció vitához c. dolgozatában (2002/2–3) a természettudományi álláspont és a vallásos meggyőződés közötti feszültséget taglalja, végigjárva e két koncepció érveléseit, az ezzel kapcsolatos téveszméket, illetve a két szemlélethez való viszonyulás lehetséges módozatait, végezetül amellett foglal állást, hogy a tudományos szemlélet és a teológiai felfogás nem zárja ki egymást, hanem a tudósok és a teológusok teljesen más – és nem ellentétes, egymást kizáró – szemszögből vizsgálják ugyanazt a kérdést.
Előszavával jelent meg magyarul Philip G. Ney Abortusztúlélők c. könyve (Kv. 2001), fordításában a La Rochelles-i Hitvallás (uo. 2000) és Ditrich Bonhoeffer műve, A Szentírás imádságos könyve (uo. 2002).
Önálló kötetei: Csillagkorona (négy verses mese, Kv. 2001 = Borsszem Könyvek; románul Paul Drumaru fordításában, Coroana de stele címmel); Bizalom a határon (teológiai tanulmányok, uo. 2003); Játék és alap. Teodicea-kísérletek a kortárs teológiában. Uo. 2006).
Juhász Tamás: Korunk erdélyi protestáns teológiai irodalma. In: Tizenkét év. Összefoglaló tanulmányok az erdélyi magyar tudományos kutatások 1990–2001 közötti eredményeiről. I. Kv. 2002. 237–268.
(B. K.)