Vörös István (?, 1915. febr. 9. – 1979. febr. 6. ?) – irodalomtörténész. Középiskolai tanulmányait a marosvásárhelyi Római Katolikus Főgimnáziumban végezte. 1933–35-ben a gyulafehérvári Római Katolikus Teológián tanult tovább, és belépett a piarista rendbe, de onnan és a teológiáról mint kommunistát kizárták. Ekkor áttért az unitárius vallásra, elvégezte az Unitárius Teológiát, s beiratkozott a kolozsvári I. Ferdinand Egyetemre is, ahol 1940-ben filozófiából, magyar és latin nyelvből tanári diplomát szerzett. 1939-től a kolozsvári Unitárius Kollégiumnak előbb felügyelő-, majd helyettes, utána rendes tanára. 1948–50-ben a Bolyai Tudományegyetemen a pedagógia előadótanára; részt vett az erdélyi magyar irodalom történetét is felölelő (a nyomdában politikai okból bezúzatott) 20. századi magyar irodalomtörténeti, valamint a filozófia- és pedagógiatörténeti tankönyvek szerkesztésében. 1950-ben, mint idegbeteget, nyugdíjazták. Ezt követően a kolozsvári ICO szövetkezet bibliográfusa volt. Gyógyulása után a varsági (1967–68), majd a zetelaki általános iskolában (1968–69), a nagyenyedi Bethlen Gábor Líceumban (1969–73), végül a gyalui gyógypedagógiai intézetben (1973–77) tanított.
Cikkei a Keresztény Magvetőben, Unitárius Naptárban, NyIrk-ben jelentek meg; Madách életfelfogása lírája tükrében c. tanulmányát a Kristóf György-emlékkönyvben (Kv. 1939), Servetus éneke c. tanulmányát a NyIrK-ben (1973/1) közölte. Kéziratban maradt doktori értekezése: Madách Imre műveinek viszonya főművéhez.
(V. Zs.)