Zsögön Zoltán (Ozsdola, 1880. szept. 13. (anyakönyvezve okt. 2.) – 1951. ápr. 11. Kézdivásárhely) – költő, író. Apja Bem tábornok seregében szolgált, s a családban sok szó esett az 1848–49-es szabadságharcról: ide nyúlnak vissza később kialakult patriotizmusának, Habsburg-ellenességének gyökerei. Középiskolai tanulmányait a kézdivásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumban és a csíksomlyói római katolikus tanítóképzőben folytatta. Amikor 1905. okt. 7-én leleplezték a madéfalvi székely vértanúk emlékére állított szobrot, az ünnepi ódát (Bíborban rejtőző porkoláb) ő írta és szavalta el. Habsburg-ellenes, illetve Ferenc Józsefre utaló sorai miatt letartóztatták s csak *Erdély akkori püspöke, gr. Mailáth Gusztáv Károly közbenjárására bocsátották szabadon. Püspöke azonban az eset után szilenciumot rendelt el: nem közölhetett, nyilvános ünnepélyeken nem vehetett részt.
Budapesten tanárképző főiskolát végzett (1903). Ezt követően előbb a csíksomlyói, ill. csíkszeredai római katolikus tanítóképzőben tanított, s amikor 1920-ban a Római Katolikus Státus iskoláját anyagi okok miatt Kézdivásárhelyre, majd Marosvásárhelyre helyezte, hűségesen követte tanintézetét. Az új nemzedék nevelésében egyre fontosabb szerepet töltött be, volt tanítványai legendás hírű tanárként emlegették. Címzetes igazgatóként vonult nyugalomba 1939-ben. Később, nyugdíjasként még visszatért a tanügybe: 1942–44-ben a marosvásárhelyi állami tanítóképzőben tanított, a II. világháború után pár évig ugyanott óraadó.
A Csíkvármegyei Római Katolikus Tanítóegyesület, az *Erdélyi Római Katolikus Tanítóegyesületek Szövetsége (1906–22), a Csíkszeredai Dal- és Zeneegylet elnöke volt. Verseit, cikkeit, tanulmányait a Képes Családi Lapok, Ország–Világ, a gyulafehérvári Közművelődés, a Pesti Napló, *Erdélyi Tudósító, *Pásztortűz, Hírnök közölte. Dalaiból Major I. Gyula, Lakatos Miklós és Székely V. Károly többet megzenésített.
Első verseskötete 1912-ben jelent meg Márton Ferenc rajzaival (Régi versek. Bp. 1912), Ady hívta fel rá a figyelmet a Nyugatban közölt recenzióban. Adyhoz és Csinszkához meleg *barátság fűzte. Ady egyik levelében „írásköteles költő”-nek nevezi. Még az I. világháború előtt jelent meg Új formák és a vallásos nevelés c. tanulmánya is (Gyulafehérvár 1914).
Az I. világháború befejezése után, az új viszonyok közepette elszigetelődik. Nem találja meg a szerveződő írói csoportosulásokhoz vezető utat. Családi problémái kínzó magányba sodorják, s egyre ritkábban szólal meg. Második verseskötete (Isten kezében. Arad 1927) is jobbára csöndes könyv maradt. A négy ciklusba sorolt mintegy negyven vers néhány vallásos tárgyútól eltekintve útkeresését, fájdalmait, a mellőztetés érzését tolmácsolja többnyire tömör formákban. Ady hatása összetett szavaiban, önportrészerű soraiban érhető tetten. A II. világháború után Kézdivásárhelyen Mikó Gáborral megszervezte az Ady Írói Kört. Írói kedve ekkor rövid időre fölvillant, de a társadalmi zaklatások következtében (kuláklistára kerül, nyugdíját megvonják) emlékei közé menekül, hogy megírhassa verses önéletrajzát, amely Széphistóriám címmel jelent meg (Bp. 1949). A könyv IX. fejezetében az Ady és közte szövődött *barátságnak állított emléket.
Ady Endre: Számadás csöndes könyvekről. Nyugat 1912/18. – Walter Gyula: Zs. Z.: Isten kezében. *Pásztortűz 1928/1. – ifj. Domokos Pál Péter: Ady-adalék egy lírai önéletrajzban. Irodalomtörténet 1962/1. 160–164. – Haid Katalin: Zs. Z., az „írásköteles” költő. Somogy 1981/1. – Kis Lázár: Zs. Z. emlékezete. *Székely Újság 1990. okt. 1.
(F. M.)