Mező Piroskától búcsúzunk

Mindent tudott erről a szakmáról; soha életemben a felét sem tudom megtanulni mindannak, ami neki a kisujjában volt. Hideglelős élményeim közé tartozik, amikor megjelent a Kriterionnál egy kézirattal, és elkezdte ecsetelni csodálatos műszaki szerkesztőnknek, Géczi A. Jánosnak: „a 18. oldalon ezt írja, a 279-en meg amazt.” Mindent észrevett, minden kapcsolatot megteremtett, minden mondat bukdácsolását megérezte, és mégsem fölényeskedett.

Hogy művelt volt, az csak természetes: akkoriban még mindenki legalább törekedett rá, hogyne lett volna az egy patinás kiadó korrektora?! De persze nem minden korrektor rendelkezett szerkesztői erényekkel – Piroska bátran lehetett volna szerkesztő is.

Pillanatkép 1976-ból, Mikó Imre 65. születésnapjáról. Mező Piroska balról a második. Fotó: Domokos Géza Egyesület archívuma.

Legalábbis akkor, ha csak ezt az aspektust nézzük. Mert volt benne egy furcsa kívülmaradás, zárkózottság; olykor kérdezett valamit, de a tekintetén láttad, hogy nem várja a választ; máskor meg sem várta, beszélt tovább. „Életem hű párja”, mondta a férjéről, és ebben valami szeretetteljes iróniát éreztem. Mint sok értelmes ember, jelezte a kívülállását.

Besúgókról, szekusokról, az egykori rendszer elemzői tisztázásának szándékától éppen úgy ódzkodott, mint szinte mindegyik nemzedéktársa; ahogy Dávid Gyulát, őt sem lehetett meggyőzni bizonyos dolgokról. Heves ifjúságomban kevéssé értettem, ma már sokkal inkább: 25 éven keresztül az ország egyik, ha nem A legjobb kiadójánál dolgozott, telve reményekkel, élményekkel, tapasztalatokkal, melyek idővel emlékekké változtak, és már csak úgy kérdezgettük egymást: Péter nem tudja, mi van Gyulával?

Ez szintén játék volt: még a Facebookon közölt írásaimról is tudott, holott soha nem volt profilja. Éles hangján, melyen szintén ő gúnyolódott a legtöbbet némi fájdalommal, mégis megkérdezte, hogy beszélgessünk, s a válasz persze újabb kérdésre vagy megjegyzésre adott okot.

Azok közé tartozott, akikről azt reméltem, végig itt maradnak; legalább valaki abból a világból, amely olyan sokat jelentett. De már nincs mit remélni, már csak emlékezni lehet.

Isten nyugtassa, Piroska!