ISBN: 978-973-26-1321-4

Cseres Tibor: Vízaknai csaták (I-II.)

100.00 lej

I. kötet – ISBN: 978-973-26-1322-1

II. kötet – ISBN: 978-973-26-1323-8

Leírás

„A ​Vízaknai csaták Erdély kilencven esztendejét idézi fel egy kilencven évet megélő ember élettükrében. Ám a tükör nem hiteles szó, mert a hosszú emberöltő csaknem évszázados történeti, történelmi egész, csupa mozgás, csupa vívódás Erdély népei között, állandó reménykedés és örök reménytelenség a vak történelem viharzása közben. Az író nem tagadhatja, hogy a két-, sőt olykor háromfelé szakadó életből leginkább a magyar szívdobbanásokra, kiáltásra figyel, de megadja az érvelés, a megnyilatkozás lehetőségét az ellenfélnek is, felmutatva a mindenkori erdélyi román gondolkodás mögött a hasonló-különböző regáti, óromániai eszméket, eszméléseket, eszmesúrlódásokat is. De a kettéhasadó szív felemás lüktetésébe a szász, a monarchiahű elem szívütéseit is belehallja a megfogalmazó, a felső ügyelő elme, s hallania kell e háromféle dobbanást az olvasónak is, akiért mindez létre születik, visszaidéződik. Hegek, varasodó sebhelyek történeti emléke ez a tartomány? Nem! Erdély égő sebhely mind a magyar, mind a román nemzet testén, bár a fájdalmas lüktetésből ma nagyobb rész jut a magyar néptestnek. A Vízaknai csaták hőse, Hozsváth-Moldován György a maga fizikumán visel minden kettőzött gyötrelmet, s mindhalálig fejében, elméjében, tenyerén hordja a gyógyulás ajánlatát s lehetőségét – talán az egyetlen lehetőséget, amit a józan ész kínálhat.” (Cseres Tibor)

 

„A Vízaknai csaták összegző jellegű tablókép, sokszereplős, a cselekményt kilencven éven át vezető, enciklopédikus, epikus freskó, családregény és kortörténet, nyolcszáz oldalas epopeia – egy lehetséges főmű Cseres Tibor pályáján. […] Cseres nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy megértse-megértesse az 1848–1940 közötti időszakasz magyar–román együttélésének, konfliktusainak lényegét, és – a jaspersi mottó szellemében – elsajátítva ezt a történelmet, a jövőben vessen horgonyt, tenyerén kínálva a gyógyulás lehetőségét, »talán az egyetlen lehetőséget, amit a józan ész kínálhat«. Ez az alternatíva, az író világosan kiolvasható nézete szerint, Erdély autonómiája – nem több, de nem is kevesebb.” (Bán Zoltán András)

További információk

Szerző

Cseres Tibor

Megjelenés éve

2024

Sorozat

Történelmi Regények

Szerkesztő

H. Szabó Gyula, Keresztes Imola

Korrektor

Keresztes Imola

Műszaki szerkesztő

Jakab Mónika

Méret

13×20 cm

Borító

keménykötés

Borítóterv

Deák Ferenc

Kötészet

varrott

Oldalszám

456+444

Kiadói ív

I – 20,45; II –19,85

Nyomdai ív

I – 28,5; II – 27,75

Nyomda

Color Print

Támogatók

Nemzeti Kulturális Alap, Nemzetpolitikai Államtitkárság – Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Cseres Tibor: Vízaknai csaták (I-II.)” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük