ISBN: 978-973-26-1351-1

Drága, kicsi Papa! Gróf Mikó Imre és gyermekei levelezése

Leírás

Gróf Mikó Imre neve összeforrt az erdélyi közélettel, a kultúra és a tudomány pártolásával – kortársai nem véletlenül nevezték „Erdély Széchenyijének”. De ki volt ő apaként, a nyilvánosságtól távol, a levelesládák mélyén?

Ez a kötet olyan dokumentumokat tesz közzé, amelyek segítségével betekintést nyerhetünk a Mikó család életébe. Miután 1849-ben elveszítette feleségét, Rhédey Mária grófnőt, Mikó Imre egyedül vállalta fel három gyermeke nevelését – és tudatosan leveleket is váltott velük, valahányszor a kötelesség elszólította otthonról. A gyermekek pedig írtak: Máriskó, az elsőszülött lány szeretettel teli, mindig az apját váró sorokat küldött; Ádám, az ifjú gróf, heidelbergi, berlini és párizsi tanulmányairól számolt be éles elmével, európai szemléletű körültekintéssel. Az ő levelei egy korszak lenyomatai: bécsi politikáról, hírtorzításról, a londoni világkiállításról, szegény sorban élő angolokról és büszkén viselt magyar ruhákról egyaránt szólnak – egészen addig, amíg 1862-ben, huszadik életévében, tífuszban el nem ragadta a halál. Annától kevés levél maradt fenn, hiszen ő édesapjával élt Kolozsváron, és csak ritkán adódott olyan élethelyzet, amely elszakította tőle, viszont neki köszönhetjük, hogy ez a hagyaték fennmaradt.

A kötet a leveleken túl közreadja Mikó Ádám Erdély délnyugati részéről írt útinaplóját és londoni feljegyzéseit, amelyek önmagukban is figyelemre méltó irodalmi és művelődéstörténeti alkotások.

Az egészet bevezető tanulmány megrajzolja a „Drága kicsi Papa” alakját: az özvegy apáét, aki elhunyt felesége végrendeletét tiszteletben tartva végigment azon a göröngyös úton, amit a Teremtő kijelölt neki, s a számára rendeltetett esztendők letelte után Máriskója ölelő karjai között megpihent.

Somogyi Gréta

További információk

Szerző

Somogyi Gréta (gond.)

Megjelenés éve

2026

Sorozat

Önálló köteteink

Szerkesztő

H. Szabó Gyula

Méret

16,5 x 23,5 cm

Borító

keménykötés

Borítóterv

Sütő Ferenc

Kötészet

varrott

Oldalszám

328

Kiadói ív

17,3

Nyomdai ív

20,5

Nyomdai előkészítés

Virág Péter

Támogatók

Communitas Alapítvány, Nemzeti Kulturális Alap, Nemzetpolitikai Államtitkárság – Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Drága, kicsi Papa! Gróf Mikó Imre és gyermekei levelezése” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük