ISBN: 978-973-26-1184-5

Auguste de Gerando: Erdély és az erdélyiek

49.00 lej

Fordította és gondozta Gajda Péter

Cikkszám: 1184 5 Kategóriák: ,

Leírás

Bármennyire is törekedtünk ennek a könyvnek a megírása során arra, hogy magunkról egyáltalán ne ejtsünk szót, ne állítsuk magunkat középpontba – legfeljebb néhány apró történet erejéig, amennyiben azok az ország jobb megismerését szolgálják –, most mégsem tehetjük meg, hogy ne emlékezzünk meg arról, hogy a Gutin-hegység és a kővári hegyek közt, egy Hosszúfalu nevű helyen éltünk néhány éven át. Legyen szabad legalább egyszer említenünk ezt a nevet, hiszen ezen a településen szinte új hazára leltünk, hiába voltunk földrajzilag távol Franciaországtól. S bármilyen rövid ideig éltünk is itt, ez a korszak életünk legszebb időszakai közé tartozik. Nem kétséges, hogy kastélybeli életet mindenütt lehet élni: mindenütt lehet jó levegő, lehetnek lovak, könyvek… Azt is el kell ismernünk, hogy nemigen lehetett volna kegyesebb hozzánk a sors: elkerülvén egy teljesen ismeretlen országba, mely olyannyira különbözik a miénktől, jobb dolog nem is történhetett volna velünk, mint hogy azon ritka házak egyikébe kerültünk, ahol megőrződött a történelmi múlt visszfénye. Olyan időket élünk, amikor eltűnnek az igazi különlegességek, és minden egyformává válik. Nekünk azonban megadatott, hogy visszalépjünk néhány évszázadot, s ha csak futólag is, de bepillantsunk abba a világba, melyet egykor atyáink éltek. S mindezt egy szilárd jellemű embernek köszönhetjük, egy horatiusi értelemben vett vir impavidusnak, akinek szava, bölcs és szellemes beszéde egymagában fölidézte előttünk a kort, amelyben éltünk.

További információk

Kötészet

varrott

Szerző

Auguste de Gerando

Megjelenés éve

2018

Borító

keménykötés

Méret

16,5 X 24 cm

Oldalszám

486

Sorozat

Önálló köteteink

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Auguste de Gerando: Erdély és az erdélyiek” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük