Leírás
„Gyerekkoromban azt hitték rólam, hogy az erdélyi magyar irodalom tudora leszek, aztán az 1980-as évek második felében, amikor a Romániából Magyarországra települők és menekülők az erdélyi magyarság ügyét folyamatosan napirenden tartották, tudatosan fordultam a csehszlovákiai magyarok akkor még ritkábban kutatott története felé; könyveim többsége erről, főleg a két világháború közötti korszakról szól. Több évtizedes szünet után tízegynéhány évvel ezelőtt tértem vissza az eredeti területre. Az utolsó években kimondottan kapóra jött számomra a munkahelyemen, a budapesti Kisebbségkutató Intézetben folyó Székelyföldi önképépítés a 19–20. században program, melynek célja a Székelyföldön élő magyarok mint a magyar nemzetépítésen belüli regionális, néprajzi csoport identitásépítésének feltárása. (Eddig 18 kötet, 37 önálló tanulmány, 4 PhD dolgozat, 16 tudományos segédlet, adatbázis, 124 interjú és egy kérdőíves szociológiai kutatás készült el.) Az e kötetben közölt írások nagy része ehhez a programhoz kapcsolódik, köztük olyanok is, amelyeknek szereplői nem székelyek, de e közösségen belül is hatottak.
Az írások a szerzői szándék szerint hozzá szeretnének járulni a kötetben többször is idézett Láng Gusztáv által sokszor hangoztatott kánonreformhoz.”
(Filep Tamás Gusztáv)
Értékelések
Még nincsenek értékelések.