ISBN: 978-973-26-1327-6

Horváth Janka Visszaemlékezései és elbeszélései

27.00 lej

Leírás

A Kriterion Téka-sorozatában megjelenő kötet a székely vértanú, Horváth Károly húgának visszaemlékezéseit gyűjti egybe, Somogyi Gréta szakértő gondozásában.

„A visszaemlékezések, emlékiratok nagyon fontos forrásai a történészeknek, hiszen egyéni véleményt fogalmaznak meg, de éppen emiatt némi fenntartással kell ezeket kezelni. Közreadásuk indokolt, mert olyan társadalom-, család- és kortörténeti új információkkal gazdagítják a tudományt, ami segít az események szélesebb spektrumú megértésében és elemzésében.” – így indítja Somogyi Gréta a kötet előszavát, melyben összefoglalja a szerző, nagyváradi és teleki Horváth Janka élettörténetét, és a visszaemlékezések megírása (pontosabban tollba mondása) mögötti motivációit. A ’48-as szabadságharcot és következményeit szubjektív szemszögből rögzítő visszaemlékezések erdélyi szinten amúgy is ritkaságnak számítanak, de a Makk-féle összeesküvésben játszott szerepéért épp 170 éve, 1854-ben kivégzett Horváth Károly húgaként a szerző a szokásosnál is mélyebb érintettséggel eleveníti fel a történteket és próbálja értelmezni azok következményeit.

A kötetben a visszaemlékezések mellett az írónő kilenc tárcája és novellája is olvasható.

 

 

***

Sajtóvisszhangok, recenziók:

https://www.3szek.ro/load/cikk/170553/horvath-janka-visszaemlekezesei

További információk

Szerző

Horváth Janka

Megjelenés éve

2024

Sorozat

Téka

Kiadói szerkesztő

H. Szabó Gyula

Lektor

Kedves Gyula

Korrektor

Szabó Beáta

Nyomda

GPO Graphics

Méret

9,8 x 17 cm

Borító

keménykötés

Borítóterv

Matei László

Kötészet

varrott

Oldalszám

176

Támogatók

Communitas Alapítvány, Nemzetpolitikai Államtitkárság – Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Horváth Janka Visszaemlékezései és elbeszélései” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük