Leírás
Kemény János […] nem valamiféle statisztikai szemlélethez igazodva nevezi meg hőseit hol magyar, hol román nevekkel, nem taktikázó körültekintéssel hozza össze őket egy akolba, hanem szétnéz a világban, járja a havast – s hűségesen idézi találkozásait. („Ismerem a havasi embereket, nagyokat és kicsiket, magyarokat, románokat, kisoroszokat, tótocskákat” – írja A Havas dicséretében.) A nagyvilágban is arra figyel, ami a különböző társadalmi rangú és anyanyelvű embereket összeköti, érzékenyen utasítva el magától minden embertelent. […]
Jóízű vadásztörténetek, legendás portrék (Bágye Arszintye), már-már euforiás öröm kint a Havason – ez az a keret, melyre elbeszélései épülnek. Amint Áprily Lajossal, az erdélyi táj nagy költő-szerelmesével való találkozásaira visszaemlékezve írta: „Az én természetszeretetem nem rendre fejlődött ki bennem, velem született, alaptermészetemhez tartozó adottság.” […]
Kemény János emberszeretetét nem ingatta meg semmilyen történelmi sorsforduló – az sem, amelyik véget vetett osztálya hatalmának, az irodalom- és művészetpártolás két évtizede utáni maradék vagyonának. A Derengés (1945) című karcolat költőjéhez hasonlóan, a háborús pusztítások okozta fájdalmon túllépve, megérti, hogy elölről kell kezdeni az életet, de elölről kezdi másodszor is, néhány év múltán, a mészégető kemence mellett. Az íráshoz sem lesz hűtlen. Paradox módon ennek a hűségnek a bizonyítékát kell látnunk az ötvenes években született elbeszéléseiben…
Kántor Lajos




Értékelések
Még nincsenek értékelések.