Angi István (Ozsdola, 1933. okt. 16.) – kritikus, publicista. A kézdivásárhelyi mezőgazdasági szakiskola után a kolozsvári Gheorghe Dima Zenekonzervatóriumban végzett, ahol tanári pályáját is megkezdte. Három évig aspiráns volt Moszkvában, ahol Zene és affektivitás c. értekezésével a Lomonoszov Egyetemen filozófiai doktorátust szerzett (1965). Az esztétika tanára a zeneművészeti főiskolán.
1967-ben jelentkezett zenepublicisztikával; 1970-ben esztétikatörténeti cikksorozata jelent meg az Utunkban. Írásait közli a Korunk és A Hét is. A VII. Esztétikai Világkongresszuson (Bukarest 1972) s a Nemzetközi Zeneszociológiai Társaság szimpóziumján (Zágráb 1974) szakelőadásokkal szerepelt. Esztétikai tanulmányai jelentek meg az Árkos 1971 (Sepsiszentgyörgy 1972), Bartók-dolgozatok (1974), Zenetudományi írások (1977) és A filozófia műhelyében (1978) c. gyűjteményes kötetekben, valamint több román és német nyelvű kiadványban. Dévald László gyűjtéséből aforizma-kötetet állított össze és vezetett be Gondolatok a művészetről (Téka 1975) címmel, Önálló kötete: Zene és esztétika (esszék és tanulmányok, 1975).
Rácz Győző: Esztétika és valóság. Utunk 1975/42. – Bretter György: A mindenesek kálváriája. Korunk 1975/12. Újraközölve Itt és mást. 1979. 458–464. – Egyed Péter: Kísérlet rendszerre. Echinox 1976/1-2.