Bonczos István (Nagyszalonta, 1912. febr. 4. – 1979. máj. 21., Nagyszalonta) – író. Nagy Ilona férje. Szülővárosában öt elemit és három év inasiskolát végzett, majd kőműves lett. Korán bekapcsolódott a KRP illegális munkájába. Politikai üldöztetése elől a Szovjetunióba menekült, s az érettségit 1941-ben Kisinyovban tette le. A háború alatt mint almérnök megfordult a Szovjetunió ázsiai területein is, megtanulta a karakalpak, üzbég, kazah és türkmén nyelvet. Hazatérve az ARLUS és MNSZ aktivistája, majd a nagyváradi Új Élet újságírója, 1949-től 1951-ig az Utunk irodalmi rovatvezetője. Először az Utunkban (1949) jelentkezett szépprózával, azóta számos hazai lap közölte novelláit, karcolatait, meséit, irodalmi riportjait, színműveit, kisregényét és műfordításait. Írói érdeklődése széles, belefér az 1919-es Tanácsköztársaságtól napjainkig eltelt félszáz év, s az alföldi és érmelléki parasztok és földmunkások világától a szovjet Moldováig és türkmén földig terjed. Idegen tőle minden csináltság, viszont a művészi megmunkálás igénytelensége hátrányára válik; naturalizmusát és "retusáló" módszerét keményen bírálta Szabédi László, írásainak dokumentumértéke azonban elvitathatatlan.
Munkái: Szovjet földön (két elbeszélés, 1949); Kubikosok (két elbeszélés, 1949); Törik a jég (karcolatok, 1951); Egyszerű történetek (Bognár Imre álnéven, elbeszélések, 1954); Kinyílott a rozmaring (Bognár Imre álnéven, ifjúsági regény, 1955); Érmelléki gyerekek (ifjúsági regény, 1958); Egy piros hajnalon (elbeszélések, karcolatok, 1959); A vonat megy… (regény, 1960); Biri és Fickó (mese, 1961); A rézhajú lány (elbeszélések, 1962); Tiszta öröm (elbeszélések, 1965).
Álnevei: Bognár Imre, Köleséri István, Szentmiklósi István, Szalontai István.
Szabédi László: Kubikosok beszélgetnek. Utunk 1949/21; újraközölve Nyelv és irodalom, 1956. 249–253. Baróti Pál: Szép életképek kolonca. Utunk 1960/51. Gagyi László: A vonat megy. Igaz Szó 1961/1. Dánielisz Endre: B. I.-tól búcsúzunk. Igaz Szó 1979/7. Szász János: B. 1. fejfájára. A Hét 1979/22.