Darkó László (Torda, 1924. máj. 22. – 1970. febr. 13., Kolozsvár) – művészettörténész, festő. Régészeti, művészettörténeti és francia-német szakos tanulmányait a kolozsvári Ferenc József, ill. 1945-től a Bolyai Tudományegyetemen végezte. Festészetet magánúton Gáll Ferenctől tanult. 1948-ban művészettörténeti doktorátust szerzett A tájképfestészet korszakai c. értekezésével. Két ízben is hosszabb tanulmányúton volt Dániában. Művészeti évfordulókra írt megemlékezései (Manet-ről, Paál Lászlóról, Coubert-ról, Delacroix-ról) és időszerű művészeti kérdésekről írott kisesszéi, valamint útijegyzetei az Utunkban jelentek meg (1958–67). Festői pályafutása mellett (főleg arc- és tájképeket festett) számottevő restaurátori tevékenysége. A kolozsvári Szent Mihály-templom helyreállításakor előbukkant falfestmény-töredékek feltárásáról és megőrzéséről a Kelemen Lajos Emlékkönyvben számolt be (1957); részt vett a nagyváradi püspöki palota (ún. Barokk Palota) falfestményeinek helyreállításában (1969).
Szőcs István: Búcsú D. L.-tól. Utunk 1970/8. Lőrinczi László: D. L.-t elragadta a halál. Új Élet 1970/6.