Kolozsvár/Cluj Napoca, Rózsa u./str. Samuil Micu 12A/3     0040 264 597 450

Demeter Szilárd (Székelyudvarhely, 1976. július 1. –) – író, publicista. Szülővárosa Benedek Elek Tanítóképzőjében érettségizett 1995-ben, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen szerzett filozófusi diplomát 1999-ben. 2004-ben beiratkozott a Debreceni Egyetem Filozófia Karának doktori képzésére. A Korunk filozófiai szerkesztőjeként kezdett dolgozni. Később a Partiumi Keresztény Egyetem oktatójaként létrehozta az egyetem kiadóját és felelős szerkesztője volt az egyetemi tudományos folyóiratnak. A Kellék című szakfilozófiai folyóirat szerkesztőjeként a lap szerkesztőbizottsági tagja. 2008–2014 között sajtófőnökként, majd irodavezetőként dolgozott Tőkés László mellett Brüsszelben, 2014-ben a Századvég Alapítvány kutató-elemzője lett. 2015-ben részt vett több más erdélyi származású szerzővel együtt a budapesti Előretolt Helyőrség Íróakadémia alapításában, az akadémia kiadásában megjelenő hasonló című folyóirat alapító-főszerkesztője, később lapigazgatója. 2018-tól a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója.

1994-től tevékenyen részt vett Orbán János Dénes mellett az Előretolt Helyőrség alkotói műhely munkájában, 1999-től írásait a Korunk, Partiumi Egyetemi Szemle, Kellék közli.

Tagság: Pro Philosofia Alapítvány, Magyar Filozófiai Társaság

Írói álneve: Tempetőfi

 

Munkái

 

Kötetei

Tempetőfi naplója (Kv., 2001); Mondolat (Kv., 2004), Egérfelügyelő (novellák. Arad, 2005); Lüdércnyomás (kisregény. Kv.–Bp., 2010); Kéket kékért (Bp., 2017); Hármasoltár (Bp., 2018);

 

Idegen nyelven

Vânătaie pentru vânătaie (Buk., 2018);

 

Gyűjteményes kötetekben

Köztéri mulatság. Fiatal írók antológiája (vál. és szerk. Fogarasi Zsolt és Kovács Eszter. Bp., 1992); A gondolkodás otthonos sehol-helye. In A filozófia alkalmazása – alkalmazott filozófia (szerk. Veress Károly. Kv., 2002); Az angol foci és a szerző felelőssége. In Erdélyről Európában mítosztalanul (szerk. Kovács Kiss Gyöngy. Kv., 2003); 1111 Csallóköz – Partium. Szépirodalmi antológia (összeáll. Barabás Zoltán, Hodossy Gyula. Dunaszerdahely, 2003); Az emberfejű madár. Erdélyi magyar esszéírók 1918–2001 (vál. és bev. Balázs Imre József. Kv., 2007);

Az éneklő köldök. Székelyföld, 1998/1; Egy nap. Székelyföld, 1999/2; Örökrangadó. Székelyföld, 2002/9; Egérfelügyelő. Székelyföld, 2004/8; Piroska és a Farkas. (Fejezet, amelyben Kistarisznya mégis azt álmodja, amit kell. No, ebben az álomban a lüdérckék még tündék. Egy darabig.). Székelyföld, 2006/4;

 

Szerkesztés

Könczey Elemér: Szöveg nélkül. 222 rajz (bev. Kv., 2002); DEPutációTőkés László Európai Parlamenti Képviselő Sajtóirodájának értesítője (Nv., 2009–); Europe’s fairy garden: Transylvania (Kv., 2013);

 

 

Irodalom

Orbók Ilona: Az olvasó ír (D. Sz.: Mondolat). Székelyföld, 2005/6 – Péter Árpád: Tempetőfi és a teoretikusok (D. Sz.: Egérfelügyelő). Székelyföld, 2006/12. –

Címkék:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük