Kolozsvár/Cluj Napoca, Rózsa u./str. Samuil Micu 12A/3     0040 264 597 450

Fogarasi József (Torda, 1912. dec. 28.) jogi és gazdasági szakíró. Középiskolai tanulmányait a kolozsvári ref. kollégiumban végezte, a Ferdinand Egyetemen 1935-ben jogtudományi doktorátust szerzett. Előbb ügyvéd Kolozsvárt, 1944-től 1948-ig a Szakszervezeti Tanács jogtanácsosa, majd vállalati aligazgató. 1950-től nyugalomba vonulásáig, 1974-ig a Bolyai, ill. Babeş-Bolyai Egyetem előadótanára a jogi és közgazdasági karon, közben a kolozsvári néptanács végrehajtó bizottságának titkára (1958-61). Közírói s egyben jogi felvilágosító munkásságát a MADOSZ eredetileg Előre, majd más elnevezések alatt megjelent lapjában kezdte (1935-36), a szakszervezeti sajtóban folytatta; több egyetemi jegyzetet adott ki, s részt vett mint társszerző A Román Népköztársaság alkotmánya c. munka (1957) szerkesztésében; egy tanulmánya az áruforgalmi adó jellegéről és szerepéről a Közgazdasági tanulmányok c. kötetben (1957) jelent meg. A Szakszervezetben (1945-46) és a Justiţia Nouă hasábjain (1956) közölt cikkei mellett a Korunkban számos közigazgatási tárgyú írása jelent meg. Az egyetem Studia sorozatában a szocialista vállalatok vitás kérdéseinek megoldásáról értekezett (1970).

Címkék:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük