Koleszár László (Kolozsvár, 1888. okt. 8. 1965. febr. 12. Caracas, Venezuela) orvosi szakíró, szerkesztő. Középiskolát szülővárosa Ref. Kollégiumában végzett, a *Ferenc József Tudományegyetemen orvosi oklevelet szerzett (1912). Különleges fül-, orr- és gégészeti tanulmányokat folytatott Berlinben. Az I. világháborúban sebész-ezredorvos. 1919 után Kolozsvárt a Vörös Kereszt Szanatórium főorvosa, majd magánszanatóriumot nyit. A Magyar Sebész Társaság igazgató tanácsának erdélyi tagja, az *Erdélyi Orvosi Lapszerkesztője (1920-25), az EME orvostudományi szakosztályának titkára, majd elnöke, a kolozsvári Magyar Zenekonzervatórium ügyvezető elnöke. A pécsi tudományegyetemen magántanári képesítést szerzett (1940), a kolozsvári *Ferenc József Tudományegyetem ortopéd kórházának igazgató főorvosa (1940-44). A II. világháború után Ausztriában, a salzburgi UNRRA-kórházban dolgozott (1945-48), majd nyugdíjazásáig a venezuelai Barquinsetóban folytatott orvosi gyakorlatot (1949-60).
Nagyszámú tudományos dolgozatában, melyek a Magyar Sebész Társaság és az EME kiadványaiként jelentek meg, a felső légutak és a fül sebészetében szerzett tapasztalatait dolgozta fel, általános kórtani megfigyeléseket közölt s új eljárásokat ismertetett a csonttörések kezelésénél. Katonaorvosi gyakorlatából merítette Gránát-robbanással kapcsolatosan a koponyát érő külerőszak által létrejött süketségről és süketnémaságról c. tanulmányát (az EME Orvostudományi Szakosztályának Értesítője, Kv. 1916). Mind szak-, mind tudománynépszerűsítő előadásaival tevékenyen fejlesztette az erdélyi magyar egészségügyet. Írásai jelentek meg budapesti szaklapokban, a Clujul Medical (1929) és a *Pásztortűz (1932) hasábjain is. Az EME orvosi nagygyűléseinek sorában Marosvásárhelyen a gégerák kezeléséről és a vértranszfúzióról értekezett (Az EME IX. Vándorgyűlésének Emlékkönyve, Kv. 1931), a kicsiny és nagy termet biológiai okait fejtegette a brassói nagygyűlésen (1934). Elsősegély c. népszerűsítő brosúráját (1938) az EME adta ki.
Nagyszámú tudományos dolgozatában, melyek a Magyar Sebész Társaság és az EME kiadványaiként jelentek meg, a felső légutak és a fül sebészetében szerzett tapasztalatait dolgozta fel, általános kórtani megfigyeléseket közölt s új eljárásokat ismertetett a csonttörések kezelésénél. Katonaorvosi gyakorlatából merítette Gránát-robbanással kapcsolatosan a koponyát érő külerőszak által létrejött süketségről és süketnémaságról c. tanulmányát (az EME Orvostudományi Szakosztályának Értesítője, Kv. 1916). Mind szak-, mind tudománynépszerűsítő előadásaival tevékenyen fejlesztette az erdélyi magyar egészségügyet. Írásai jelentek meg budapesti szaklapokban, a Clujul Medical (1929) és a Pásztortűz (1932) hasábjain is. Az EME orvosi nagygyűléseinek sorában Marosvásárhelyen a gégerák kezeléséről és a vértranszfúzióról értekezett (Az EME IX. Vándorgyűlésének Emlékkönyve, Kv. 1931), a kicsiny és nagy termet biológiai okait fejtegette a brassói nagygyűlésen (1934). Elsősegély c. népszerűsítő brosúráját (1938) az EME adta ki.
Önálló műve
Új gyógymód a csont- és ízületi-gümőkór gyógyításában (Pécs, 1943)
Szerkesztés
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Nagybányán 1932. augusztus 25–28. napjain, a tizenegyedik vándorgyűlés keretében tartott orvoskongresszusának emlékkönyve (szerk. Veress Ferenccel. Kv. 1933); Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Braşovban 1934. augusztus 25-26. napjain, a tizenharmadik vándorgyűlés keretében tartott orvoskongresszusának emlékkönyve (szerk. Veress Ferenccel. Kv. 1935); Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Tordán 1938. augusztus 28-30. napjain, a tizenötödik vándorgyűlés keretében tartott IV. orvoskongresszusának emlékkönyve (Kv. 1939)