Orbán János (Székelyudvarhely, 1879. dec. 26. 1959. márc. 20. Székelyudvarhely) közíró, helytörténész. Középiskolai tanulmányait szülővárosában kezdte, s a gyulafehérvári Róm. Kat. Főgimnáziumban fejezte be. A teológia elvégeztével pappá szentelték (1900). Káplán Torján és Piskin, plébános Vágáson, majd Székelykeresztúron főesperes. Fél századon át tevékenykedett a népnevelés, közoktatás és közélet terén nyugalomba vonulásáig, bátran hirdetve a népek közti bizalom szükségét. Írásait, vitacikkeit a Pásztortűz, Székely Közélet, Hírnök, *Erdélyi Tudósító közölte. *Benedek Elek Cimborájának lelkes támogatója volt. Összegyűjtötte azokat a Petőfi-emlékeket, legendákat, melyeket a szájhagyomány Székelykeresztúron megőrzött. Egy regényt is írt, amelyben a Csíki Magánjavak kezelésével kapcsolatos visszaéléseket leplezte le.
Munkái: A lélek útján (Nyolc konferencia. Székelykeresztúr 1923); Zúg a havas (regény, Déva 1937); Székelykeresztúr története (Kv. 1943).
(F. M.)