Puskás Sándor (Kolozsvár, 1928. jún. 18.) szobrászművész. Középiskolai tanulmányait szülővárosa Piarista Főgimnáziumában kezdte és a Református Kollégiumban végezte (1947), ugyanitt a Magyar Művészeti Intézet hallgatója volt, majd annak felszámolása után a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát szobrászati szakon (1953). Szabadfoglalkozású művész. Érdeklődési területe a néprajz, kerámia, ötvösművészet. A Romániai Képzőművészek Szövetségének tagja. 1957-ben megkapta a moszkvai Világifjúsági Találkozó díját, 1968-ban a román Kulturális Érdemrenddel tüntették ki. Műterme Marosvásárhelyen van.
Népi, irodalmi és történelmi ihletettségű térszobrai közül kiemelkedik Delly Ferenc és Tyukodi Antal síremléke a Házsongárdi temetőben, a Leány kannával a kolozsvári Botanikus Kertben, a Fiatalok Mamaia fürdőtelepen, a marosvásárhelyi Tavasz, Csíkszeredában a gyermekkórház előtt a Gyermekét védő anya, a Csángó asszony Brassó megyében Magurán. Márványba örökítette Bartók Bélát, terrakotta Bethlen Gábor-szobra a szárhegyi művésztelepre, a Petőfi és Arany találkozása a nagyszalontai Arany János Múzeumba került. Horváth István-síremléke (bronz és kő, 1984) a magyarózdi temetőben van. Megyei és országos kiállításokon szerepel szobraival, kiállított Velencében, Varsóban, Moszkvában, Kairóban, Szófiában, Damaszkuszban, Párizsban; 1996-ban részt vett az erdélyi művészek budapesti kiállításán.
1972-ben a Román *Televízió magyar adásához fehér-fekete, 1978-ban a Sahia filmstúdióban színes portréfilmet készítettek róla és munkáiról.
Díszlettervezéssel is kísérletezett, *Asztalos István A fekete macska c. darabját egy Harag György-bemutató alkalmából dekorálta.
Szobrai aláírásánál a Kolozsvári Puskás Sándor nevet használja.
Gazda József: P. S. új szobrairól. *Utunk 1959/7. Banner Zoltán: Időszerű beszélgetés P. S.-ral. *Utunk 1965/45. Nagy Pál: Az anyag dicsérete. *Új Élet 1967/7. Páskándi Géza: A sejtelmesebb szépség felé. *Ifjúmunkás 1967. ápr. 15. Erdélyi Lajos: Véleményünk szerint díszítés. *Új Élet 1971/15. Bálint András: A városképhez tartozik. *Hargita 1983. aug. 28.
(B. E.)