Kolozsvár/Cluj Napoca, Rózsa u./str. Samuil Micu 12A/3     0040 264 597 450

Asztalos István (Mikeszásza, 1909. aug. 28. – 1960. márc. 5., Kolozsvár) – író. A romániai magyar elbeszélő irodalom jeles képviselője. Proletár sorba jutott vasúti tisztviselő családból származik. Az alsó gimnázium osztályait a kolozsvári ref. kollégiumban és a gyergyóalfalusi kat. polgári iskolában végzi, tizenhat éves sincs, amikor már a Brassó-Bodzaforduló-i vasútépítésnél munkás. Katonai szolgálata után visszatér Kolozsvárra, s a munkanélküliség nehéz hónapjai után 1934-ben a Belga-Román Szövőgyárban dolgozik. 1937-ben házasságot köt Román Máriával, egy állásából elbocsátott tanító leányával. Korán kapcsolatba kerül a Munkás Athenaeum körül csoportosuló írókkal.

Első írása (Történt az utcán) az Ellenzék 1938. ápr. 1-i számában jelenik meg, s Kacsó Sándor kortársi vallomása szerint „a váratlan rábukkanás meglepődését, a felfedezés örömét váltotta ki a hazai írástudókból. Úgy éreztük: új író »született«. Író, aki az akkori fojtogató körülmények között is rá tud tapintani a lényegre, meg tudja érzékeltetni azt, amit egyenes szóval kimondani nem volt veszélytelen…” E siker után az ESZC egy kisregény megírására szerződteti. Ez lehetővé teszi, hogy kilépjen a gyárból és csak az írásnak éljen. 1941-ben beválasztják a KZST tagjai közé. A II. világháború éveiben a Termés egyik szerkesztője. Behívják katonának, a felszabadulást Budapesten éri meg, ahol mint katonaszökevény bujkál, majd fogságba kerül. 1945 májusában érkezik haza Kolozsvárra, ahol a Képes Újság, a Falvak Népe, majd az Utunk szerkesztőségében dolgozik. 1956-tól a Napsugár c. gyermeklap főszerkesztője. Több ízben néptanácsi képviselő. A Romániai Írók Szövetsége vezetőségi tagja. Irodalmi munkásságáért 1943-ban Baumgarten-díjjal, 1949-ben és 1953-ban Állami-díjjal tüntették ki.

A szegénység határtalan tájairól hozza elő novelláinak és kisregényeinek témáját. A népi mesemondók ösztönösségével adja elő történeteit, a keserű ízeket humorral enyhíti, Móriczra s főképpen Tamásira emlékeztető fordulatokkal; a nyomor mélységeiben sem veszti el életkedvét, ott is felfedezi a szépséget. Gorkij és a hazaiak közül Nagy István hatása érzik néhány naturalisztikusan proletár-szocialista hangulatú elbeszélésén (Szaporodnak Lázárék, Megindul a föld, Balog színház). Az Elmondja János c. kisregény idillbe oldott lázongását az Újesztendő már a falusi osztályharc rajzával toldja meg. Első színpadi alkotása, A fekete macska (1943-ban bemutatta a budapesti Nemzeti Színház Lehotay Árpád rendezésében), a nagygazdák vagyonéhségének, a babonás hiedelmeknek és a népi furfangnak játékból tragédiába komorításával érzékelteti a falu forradalmi erőinek eltékozlását. (A darabot Harag György rendezése újította fel Kolozsvárt 1975-ben.) A háború okozta szenvedés, a népi eszmények és szabadságjogok eltiprása a személyes, lírai telítettségű novelláktól részben a példázat értelmű írói beszéd (A szamár), részben az adomázáson túlmutató realizmus felé vonja (A szakáll). Háborús "kalandjairól" szóló, a Világosságban folytatásokban megjelent, majd könyvalakban is kiadott beszámolója (Író a hadak útján) betetőzője ennek a magatartássá érő átváltásnak. A vallomás őszintesége, a rátörő történelemmel folytatott párbeszéd nyíltsága avatja ezt a munkát izgalmas tudósítássá. A falujáró riporter tapasztalatait szélesíti elvi jelentőségű kisregénnyé (Szél fúvatlan nem indul). Egy egész történelmi korszak tanulságait összegezi, amikor a nacionalista izgatással szemben a román és magyar dolgozók összefogását, egységét példázza. A riportszerű ábrázolás nem mentes sematikus megoldásoktól, a konfliktus kirobbanásának izgalma ezúttal is elfojtja az íróban a nyugodtabb epikai szemlélődést és a konfliktusok belső vetületeinek elmélyültebb megragadását. Ebben az időben írja nagy vihart kavaró karcolatait az Írisz-telepi iskolásokról (Az a javíthatatlan Balog Árpi). A keresztvári vasútépítő-telep élményei 1952-ben formálódnak szocialista eszmeiségű fejlődés-regénnyé (Fiatal szívvel). A könyv stílusának szépségei csak részben feledtetik a regény sematikus tételességét, szerkezeti gyengeségeit (a végnélküli, szerzői célzatot eláruló monológokat és párbeszédeket).

A hazai magyar gyermekirodalom megújítója (Miért kerek az alma?, Jóska), s az 1957-től szerkesztésében megjelenő Napsugár gyermeklapban a szocialista nevelés eszményeit szolgáló írásaival mutat példát. Életének utolsó éveit a falu átalakulásának megörökítése foglalkoztatja. Ahol nem a földek házasodnak címen tervezett kisregényéhez füzérnyi novellát ír Guszti Gyuri és Szomesán Mari szerelméről, a kisregény azonban töredékben maradt. Realizmusa kezdeti, naturalisztikus kísérletétől a kritikai ábrázoláson át jut el a szocialista realizmusig, mellyel a szocialista humánumot hirdeti. Legjelentősebb alkotásaiban és karcolataiban Nagy István külvárosa mellé sorakoztatja az erdélyi falvak elproletarizálódó szegény embereinek életét, az új falu születésének nem kevésbé jelentős eseményeit. Az anekdotán épülő, de eszmeiségében az anekdotizáláson túlmutató novella klasszikusaként vonul be a romániai magyar irodalomtörténetbe olyan remekeivel, mint A tejesember, A kabát, Emberség, Aki nem akárki.

Kötetei: Elmondja János (regény, Kv. 1939; újabb kiadás 1956); Újesztendő (regény, Kv. 1940, 1955, a Tanulók Könyvtárában 1974); Üröm (elbeszélések, Kv. 1941); A fekete macska (színmű, Bp. 1943); A fekete macska (elbeszélések, Bp. 1944); A szakáll (elbeszélés, Kv. 1945); Feleselj, kisfiam! – A tejes (két egyfelvonásos játék, Horváth István bevezetőjével, László Gyula rajzaival, Kv. 1946); Író a hadak útján (krónika, Kv. 1946); A szamár (novellák, Bp. 1948); Balog olvasni kezd (elbeszélés, 1949); Szél fúvatlan nem indul (regény, 1949; 5. kiadás 1959); Tizennégyökrös gazdák (riportok, 1951); Tizennégyökrös gazdák (elbeszélések, Bp. 1951); Fiatal szívvel (regény, 1952, 1953, 1955); Vád és panasz (Abodi Nagy Béla címlapjával és illusztrációival, 1953); Miért kerek az alma? (ifjúsági írások, 1954; újabb kiadás 1974); Jóska (elbeszélések, 1954); Házunk tája (riportok, Feszt László címlapjával, 1956); A vidámság embere (elbeszélések, Kincses Könyvtár 1956); Emberség (elbeszélések, 1957); Megszépült öregség (novellák, Kincses Könyvtár 1958); Bátor fiúk (ifjúsági elbeszélések, 1959); Vidámság embere (egyfelvonásos, a Méhes Györggyel, Méliusz Józseffel, Sütő Andrással közös Négy vidám játék c. kötetben, Mv. 1959); Mátyás, a jégtörő (ifjúsági történetek, 1960); A kis piros tehén (ifjúsági elbeszélések, Deák Ferenc címlapjával és rajzaival, 1963); Történt az utcán (elbeszélések, 1969); Tarisznyás királyok (elbeszélések, Kv. 1972).

Színre átdolgozta Móricz Zsigmond Hét krajcár (Kv. 1947) és A stipendium (Kv. 1948) c. elbeszéléseit. Műfordításai: Tolsztoj Leó: Gyermekmesék (é. n.); Prisvin: A rókák kenyere (1947).

Az Irodalmi Könyvkiadó 1961-62-ben megjelentette Asztalos István művei I-V. kötetét, Kacsó Sándor bevezetőjével, Bonyháti Jolán szerkesztésében, könyvészeti útmutatóval.

Jelentősebb más nyelvű kiadások: Szél fúvatlan nem indul (román 1949, cseh 1950, német 1951, lengyel 1951, angol 1951, kínai 1952, francia 1953, szlovák 1955, ukrán 1962); Fiatal szívvel (román 1952); Hurcolkodás (román 1955); Miért kerek az alma? (román 1956); Jóska (román 1957); Újesztendő (román 1958); Emberség (román 1960); A bajba jutott Török András (német 1962); A szamár (német 1963); A vidámság embere (orosz 1963). Elbeszéléseiből 1958-ban orosz, 1962-ben román és ukrán, meséiből 1961-ben román válogatás is megjelent.

Gaál Gábor: A. I. Korunk 1939/12. Újraközölve Válogatott Írások I. 1964. 671-74. – Kacsó Sándor: Kortársi jegyzetek A. I.-ról. A Három portré c. kötetben, Kv. 1963. 7-63. – Sőni Pál: A szerkezeti felépítés kérdése A. 1. kisregényeiben. NyIrK 1965/1. – Izsák József: A. 1. Monográfia, Abafáy Gusztáv és Bonyháti Jolán bibliográfiájával, 1967. – Balogh László: A. I. Monográfia, Irodalomtörténeti Füzetek 65. Bp. 1969. – Farkas János: A. szerkesztői öröksége. Utunk 1970/10. – Sütő András: Anyajegyes irodalom. Utunk 1973/9. – A. I. leveleiből. Igaz Szó 1973/6. – Sőni Pál: Egymás mellé illesztett novellák? Utunk 1974/10. – Balogh Edgár: Csörögére Asztalosékhoz. A Hét 1974/35; uő: A. I. A Mesterek és kortársak c. kötetben, 1974. 372-78. – Fodor Sándor: Tizenöt év után. Utunk 1975/10. – Marosi Péter: Mitől fekete az a macska? Az Asztalos-bemutatóról, Utunk 1975/26. – Szász János: Aki még köztünk lehetne. A. I. Utunk 1979/35.

ASZT: Az 50 éves író visszatekint életére és pályájára. LM 93. – Elbeszélések az író felolvasásában. LM 80-92, 94-97, 99-102, 104, 106, 137-38, 205, 209, 217, 231, 238, 273-74, 315. – Budai Nagy Antal utódai. LM 136. – A vidámság embere kolozsvári színészek előadásában. TM 188.

Címkék:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük